14.fejezet

   - Az jó, ha úgy megyek át, miután Hyunaval megtanultunk mindent? - kérdeztem, miközben a papírokat igazítottam az asztalomon, ebédszünetben. - Csak nem akarom egyből egyedül hagyni - mondtam szomszédomnak, akivel éppen a délután találkánkat beszéltük meg pontosan. Mivel nem tudtam pontosan hogyan is álltunk, kislányomnak nem akartam semmit sem mondani, majd ha lesz belőle valami, ami komolyabb. Így is nagyon örült, amikor megtudta, hogy újra beszélek Jinnel, de azt nem tudhatta, hogy közöttünk több volt, mint barátság.

   - Persze, hogy jó, Nam. Nem is úgy értettem, hogy dobd le Hyunat aztán gyere át. Nyugodtan tanuljatok meg mindent, utána is ráér. Emiatt ne aggódj, jó? - hallottam kellemes hangját és a hideg kirázott tőle, de nagyon jó értelemben. Az iskolában voltam a tanáriban és az ebédemet turkálva - amit Jin készített nekem - beszélgettem az ebéd készítőjével. Reggel, mielőtt még elindultunk volna Hyunaval betoppant és mind a kettőnknek adott egy-egy doboz ebédet, jobban mondva kislányomnak uzsonnát, de nekem egy gondosan elkészített ebéd volt a kis dobozkában. Mielőtt még felhívtam volna, már megkóstoltam és hihetetlenül finom. Meg kellene már tanulnom rendesen főzni, az nincs rendjén, hogy Jin ételein élünk. Ezekért mindig kellemetlenül éreztem magam és már nem tudtam, hogyan tudnám neki viszonozni ezeket.

   - Rendben. Amúgy Jin..

   - Igen? - kérdezte csilingelő hangon.

   - Nagyon finom az ebéd, amit készítettél. Köszönöm - mondtam, miközben egy falatot bekaptam ismét.

   - Nem kell köszönnöd semmit sem, Nam. Ezt már mondtam - nevetett a készülékbe. - De örülök, hogy ízlik. Máskor is kaphatsz, ha ilyen aranyosan viselkedsz. - Amikor ezt kimondta, szívemet melegség járta át, de nem tudtam mégis, hogyan reagáljak rá. Ilyet még sosem mondtak nekem.

   - Jin, ez... - kezdtem el tarkómat vakargatni.

   - Túl gyors, igaz? - vágta le egyből.

   - Egy kicsit - vallottam be. - Még nem mondtak nekem ilyet..

   - Bocsánat. Majd ügyelek arra, hogy ne mondjak ilyeneket.

   - Nem így értettem! Nagyon jól esik és örülök, hogy ezt gondolod. Boldoggá tesz, csak.. nem tudom, hogyan viszonozhatnám, mert még annyira új az egész..

   - Ezt jó hallani. De ne aggódj. Nem foglak sürgetni semmiben sem, ha eddig tudtam várni, akkor tovább is tudok.

   - Ezt, hogy érted? - kérdeztem vissza, amint az ebédem utolsó falatjaival voltam elfoglalva.

   - Úgy, hogy már két hónapja vártam a pillanatra, ami tegnap megtörtént. - Ahogy elhagyta száját ez a mondat, a torkomon akadt egy falat és egyből köhögni kezdtem, hogy nyelőcsövembe irányítsam vissza. - Nam?! Jól vagy? - hallottam aggodalmas hangját, amint egy pohár vizet húztam le.

   - Jól vagyok - köhögtem egy utolsót, mire helyreállt minden. - Csak megdöbbentett, amit mondtál. Két hónapja vársz?

   - Azóta várok rá, amióta csak megláttalak Nam, de ezt nem így szeretném megbeszélni. Ezért szeretném, ha átjönnél, és nem csak ez az egyetlen, amiről beszélni akarok.

   - Értem. Akkor délután átmegyek. Meddig dolgozol ma? - kérdeztem, ahogy elkezdtem pakolgatni.

   - Kivételesen korábban, mint szoktam, mert el kell intéznem néhány dolgot a városban, de mire ti hazaértek Hyunaval, én már otthon leszek.

   - Rendben. Akkor otthon találkozunk.

   - Igen. Vigyázz magadra.

   - Te is.

   - Szia - köszönt el halkan.

   - Szia Jin - majd mind a ketten letettük a telefont.

   Eltéve a mobilomat, a gondolataimba merültem, leginkább azon jártak fogaskerekeim, hogy miről akar még beszélni velem. Én sem örültem, hogy így kezdtük el ezt a témát beszélni, de nagyon kíváncsivá tett már. Tudni akartam mindent. Érdekelt, Jin, hogy is gondolt rám az elmúlt két hónapban, hogy ő miként is élte meg ezeket a pillanatokat. Nem akartam elsietni semmit sem, de mondjuk már nem voltam gyerek, így másképp gondolkodtam, mint akkor. Más értékeket tartottam szem előtt, de mégis ugyanaz az ember voltam. Furcsa volt belegondolni abba, hogy ugyan azt éreztem egy férfi iránt, mint annak idején Minhie iránt, de mégis más volt. És volt még egy furcsa érzésem mostanában. Amióta HaEun megcsókolt, azóta nem gondoltam Minhiere. Érdekes volt számomra, hogy meg sem fordult a fejemben, sőt még a fényképére sem vetettem egy pillantást, pedig elmentem mellette minden nap. Talán, akkor kezdtem el igazán érdeklődni Jin iránt és kezdte velem elfelejtetni néhai feleségemet? Mert azóta tényleg nem gondoltam rá, maximum álmaimban láttam néha, de akkor sem sokáig, mert kezdett Jin dominálni mindenhol. Nem csak nappal volt a gondolataimban, hanem éjjel is belesurrant az álmaimban, amit az elején nagyon furcsának tartottam, de most, örültem, hogy mindig velem volt.

   Elindult az utolsó előtti órámra, ami kicsit lazítós lesz, mivel nagyjából végeztünk az anyaggal és már csak olvasmányok voltak, így filmet nézettem az osztállyal, miközben én a telefonomat bámultam, mert Hoseok-tól kaptam üzenetet.

   "Mi a helyzet? Megtudtál már valamit? Hogy haladtok?"

   Sóhajtva, kezdtem el pötyögni a szavakat.

   "Tegnap elmondtam neki mindent. Hogy mi volt velem az elmúlt időben, de teljesen abban a hitben voltam, hogy JungKook-ot szereti, így le is hülyézett ezért, de megtudtam, hogy ő is ugyan úgy kedvel, mint én őt. Ma át fogok menni hozzá, mert beszélni akar velem. Bevallom, félek. Nem tudom miért, de félek a beszélgetéstől. Akkor féltem utoljára így, amikor Minhienek szerelmet vallottam először, meg amikor megkértem a kezét. Azt mondta, aranyos vagyok.. Annyira furcsa ez az egész, de mégis jól esik. Furcsa, hogy nem tudom, hogyan reagáljak ezekre a tettekre. Még sosem történt velem, hogy ennyire tehetetlen vagyok. Mégis.. boldog vagyok, hogy valaki ilyeneket mond nekem, mintha visszarepültem volna az időben, csak nem Minhie van itt, hanem Jin. Szerinted?"

   Elküldtem az üzenetet és vártam, hogy írjon, de eléggé sok idő eltelt, míg választ kaptam.

   "ÉS EZT MIÉRT CSAK MOST TUDOM MEG??? Azt hittem a legjobb barátod vagyok?! Ennyit jelentek neked NamJoon? Most nagyon szomorúvá tettél, szóval kárpótolnod kell, egy egész hétvégés beszámolóval! Na, de ezt majd külön megtárgyaljuk!

Kinek volt igaza? Na kinek? Kinek volt igaza ISMÉTELTEN? Kinek? Hát persze, hogy nekem!!! XD De legalább mind a ketten tudtok a másik érzéseiről, ennek örülök, haver. Persze, hogy félsz, hiszen most nem egy nőről van szó, hanem egy férfiről, és már nem egy szerelmes tini vagy, aki össze-vissza pirulgat minden megjegyzéstől (bár, mostanában nagyon sokat pirultál xD), hanem egy érett, felnőtt, magabiztos, felnőtt férfi, aki egyben apa is. Teljesen más ez, mint ami Minhievel volt. Akkor még gyerekek voltatok, vele az egyik korszakodat élted le, most Jinnel a következőt. Nem bűn az, ha a feleséged után, mást szeretsz. Azért félsz, mert olyan szempontból új az egész, hogy nem egy nőt szeretsz. NamJoon, nem kell félned. Legyen önbizalmad. Azt mondtad, Jin is kedvel téged, akkor hol itt a gond? Kedvel! Ezt vésd a fejedbe! Azért félsz, mert szerelmes vagy te, én legjobb barátom, csak nem vagy képes belátni ezt. Furcsának találod, hogy aranyosnak tartanak? Én hányszor mondtam már neked, hogy aranyos vagy? NamJoon, ne legyél ennyire beszari! Tessék, önbizalommal átmenni Jinhez és meghallgatni miről, akar beszélni. Ha esetleg történne valami, tudod, hogy velem megbeszélheted, csak kérlek, a részleteket ne firtassuk, ahhoz szerintem nincsen gyomrom. Szóval, összegezve neked ezt a sok hablagyot. Önbizalom. Bátorság. Menj át Jinhez és mesélj, amint lesz valami."

    Mikor ez a hosszú üzenet a szemem elé került, kikerekedett a szemem, de a képen, amit küldött nevetnem kellett, még az osztályt is megleptem vele. Hihetetlen ez az idióta. Megdöbbentett barátom, szófosása, de egyben jól esett, hogy ilyen könnyen kezelte a helyzetet és támogatott. Boldoggá tett ez az idióta.

   "Köszönöm. Igazi barát vagy. Sajnálom, hogy nem mondtam el egyből, csak szerettem volna, megbizonyosodni a dolgokról rendesen, de ígérem, mindent elmesélek neked, még a részletek is xD Bár nem tudom éppen mire céloztál, de inkább nem is akarom tudni. Köszönöm a segítségedet. Jövök neked eggyel."

   "Nem is eggyel. Majd rájössz, hogy mire is céloztam XD De jó, hogy ennyire tudatlan vagy XD"

   "Gonosz vagy. Nem ér az ilyeneket kihasználni, na de én mentem dolgozni. Majd beszélünk. Szia"

   "Szia XD"

   Majdnem vége is volt az órának, mire elköszöntem Hoseoktól, így elkezdtem összepakolni és bejelentettem az osztálynak, hogy ezzel a témával kapcsolatban olvassák el a könyvben lévő olvasmányt, mert következő órán írunk belőle, ami az utolsó jegyük lesz, és eléggé beleszámítom az év végi osztályzatukba. Mind úgy néztek rám, mintha a világ legrosszabb dolgát mondtam volna, de ennél tudtam volna rosszabbat is kitalálni. Elköszöntem az osztálytól, majd a tanáriba mentem, hogy a következő órámra készüljek, ott sajnos kicsit el voltunk csúszva, de szerencsére a következő tanév anyaga kevesebb volt, így egy két fejezetet át tudtam csúsztatni szeptemberre és még marad is időnk jövő májusban. Kicsit nehéz volt beosztani a dolgokat, főleg, ha valami közbejött, mondjuk egy betegség, vagy képtelenség volt az osztállyal haladni, de mindig megoldottuk valahogy. Kicsit elterelődött a gondolatom a délutánnal kapcsolatban, így könnyebben tudtam tanítani és nem görcsöltem a dolgon, aminek kimondottan örültem, mert azt utáltam a legjobban. De, amikor az utolsó óra kicsengője megszólalt, egyből összeugrott a gyomrom, mert egyből Jin jutott eszembe és képtelen voltam, nem a délutánra gondolni. Tényleg rettegtem tőle. Hoseok próbált segíteni a szavaival, de most elfelejtettem mindent, amit mondott, jobban mondva írt. Teljesen kétségbe voltam esve, és ebből csak kislányom tudott kizökkenteni, aki egyből elárasztott az aznap eseményeivel és én hallgattam, így megint elterelődött gondolataim.

   Nagyban sétálunk hazafelé, beugrottunk a szokásos cukrászdába, tudtam, hogy Jin nem tartózkodott ott, mivel mondta, hogy előbb eljön, emiatt kislányom elszontyolodott, de megígértem neki, hogy később meglátogathatja, de csak egy kis időre. Ettől egyből jobb kedvre derült és egész úton mosolygott, míg meg nem szólalt a telefonom és egy számomra váratlan neve bukkant fel a kijelzőn, amint hívott. Kissé tétovázva, de megkezdtem a beszélgetést.

   - Szia - köszöntem bele egyből, hogy ne látszódjak bunkónak.

   - Szia NamJoon! - hallottam meg hangját és egyből tudtam, hogy mosolygott a vonal túlsó végében. - Mi a helyzet? Sikerült már kibékülnötök Jin hyunggal? - kérdezte aggódva, mert tegnapig, majdnem naponta hagyott üzenetet a kisebbik, hogy nagyon aggódik értünk, mert még sosem látta hyung-ját lelombozódva.

   - Tegnap átmentem hozzá és megbeszéltük a dolgokat, de ma is átmegyek, mert...

   - Akkor kibékültetek??? Ennek annyira örülök!! - hallgattam ujjongását. - Hallod, Tae?! Jin hyung és NamJoon kibékültek és ma is átmegy hyung-hoz Nam - mondta nagy lelkesedéssel a legkisebb, amint az idősebbnek ecsetelte a dolgokat.

   - Ezt örömmel hallom - hallottam meg messziről Tae hangját, ami megmosolyogtatott.

   - És, hogy-hogy ma is átmész hozzá? - érdeklődött JungKook.

   - Mert mondani akar nekem néhány dolgot, és mondta, hogy vannak dolgok, amiket meg akar beszélni személyesen.

   - Oh... - hirtelen elkomolyodott a fiatalabb hangja.

   - Baj van Kookie? - kérdeztem, mire kislányom arca felderült, amint meghallotta a személy nevét.

   - Nem, csak.. Figyelj Nam - és elkezdett halkabban beszélni. - Lesz néhány dolog, ami lehet sokkolni fog téged, de értsd meg Jin hyung érzéseit. Lehet, elsőre nem fogod megérteni, mit miért tett, de hallgasd végig és csak utána dönts. Mikor legutoljára elmondta ezt valakinek, teljesen összetört, azóta nagyon megválogatja, kivel is osztja meg ezt a titkot. Még... Tae sem tud róla, és örülnénk, ha nem tudná meg.. Persze, ha eljön az én... az-az a megfelelő idő, akkor megtudja, de még nem akarjuk, hogy tudomást szerezzen erről az eseményről. Ígérd meg nekem NamJoon, hogy nem ítéled el érte! Ígérd meg! Túlságosan sok mindenen ment át, ahhoz, hogy még egy visszautasítást túléljen. Abba belehalna. Te vagy az utolsó reménysugara és ezt ő is mondta. Ígérd meg NamJoon. Könyörgőm!

   Ahogy hallgattam a legfiatalabbat, teljesen ledöbbentem szavaitól és nem tudtam, hogyan is feleljek. Én tényleg kedveltem Jint és nem tudtam elképzelni, mi lehet olyan nagy titok, hogy még Kookie is arra kért, hogy ne ítéljem el őt. Mi lehet ez a titok? Házas lenne? Vagy gyereke van? Vagy.. pszichopata? Vagy.. gyilkos..? Mégis mi lehet ennyire sokkoló, hogy ígéretet kell tennem? Nagyon érdekelt már ez a dolog.

   - Megígérem Kookie - feleltem neki őszintén, mert tényleg nem akartam elveszíteni Jint. Azt akartam, hogy velem legyen és boldogok legyünk, túlságosan, fontos volt számomra.

   - Köszönöm NamJoon. Nem is tudod, mennyire örülök, hogy Jin hyung megtalált téged. Végre talált egy normális embert - mondta sóhajtva.

   - Ezt, hogy érted?

   - Majd ő elmesélni, ha szeretné, de annyit elárulok. Eddig nem volt szerencsés szerelem terén. Mindig csalódások érték, ahogy jobban beleélte magát a kapcsolatba, míg végül ott nem hagyták. Nem is tudom, hányszor kellett vigaszt nyújtanom neki, az elmúlt tíz évben, pedig ő az idősebb, de mégis rám támaszkodott. De nem akarok többet fecsegni, mert ezeket nem nekem kéne elmondani, hanem neki. Csak, vigyázz rá NamJoon és szeresd. Ez az a kettő, amire a legjobban szüksége van. Csak legye boldog, mert megérdemli. Jin hyung, egy hihetetlenül remek ember és úgy érzem, mint legjobb barátja, hogy melletted meglelheti azt a boldogságot, amit eddig keresett. Köszönöm, hogy vagy neki NamJoon.

   - Ne köszönj semmit sem JungKook. Bevallom őszintén, én rettenetesen félek a ma délután miatt, mivel, még sosem éreztem ilyet, pedig voltam már szerelmes, házas, de ez... teljesen más. Nem tudom, mi lesz belőle, de egy valamit tudok. Nem akarom elveszíteni őt.

   - Ezt örömmel hallom. Kérlek, értesíts, ha van valami változás közöttetek, vagy ha nem. Csak tisztán akarom látni a dolgokat. Mind a kettőtök szemszögéből tudni akarok mindent, hogy reális megoldást találhassunk.

   - Szólni fogok.

   - Köszönöm, de akkor hagylak is menni. Nem akarom, hogy lekéssed a randidat - mondta nevetve.

   - Ha még egyszer ilyet mondasz, nem leszünk jóba kis Kookie - mosolyogtam nagyban.

   - Rendben hyung - nevetett tovább. - Szia.

   - Szia - azzal el is tettem a készüléket, de amikor feltekintettem, egy kérdő arckifejezéssel megáldott férfit találtam magam előtt, aki érdeklődve nézett engem. A telefont csak tartottam a kezemben, majd csak annyit veszek észre, hogy kislányom elengedi kezemet és rohan a férfi felé, aki gyorsabban kizökken a sokkból, mint én és mosolyogva kapta fel az apró kislányt. Figyelem őket és felidéződik előttem az egyik álmom, amiben volt egy hasonló szituáció. Magam előtt láttam ismételten, ahogy eltűnt szemeim elől, mintha csak egy szellem lett volna, aki azért jött vissza, hogy segítsen a halandó szeretteinek. Néztem a két szeretett személyt az életemben, majd odamentem hozzájuk és bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Jin a karjában vitte kislányomat, míg én jobbján sétáltam és nevettem velük együtt. Egy idő után Jin, csak egy kézzel fogta Hyunat, másik kezét leengedte maga mellé, és néha "véletlenül" hozzáérintette enyémhez, majd kisujjainkat összekulcsolta és így bandukoltunk haza teljesen. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy így ért hozzám, de annyira zavarba ejtő volt az egész, hogy rosszabbnak éreztem magam, mint egy szerelmes tini lány, aki éppen legelső barátjával sétált az utcán, kézen fogva, miközben zavarba ejtő szavakat suttog a fülébe. Én ennél csak rosszabbul viselkedtem, magamban. Természetesen, semmit sem mutattam kifelé, mert az egyáltalán nem én lennék, de azért arcomon megjelent egy kis pír, amit szerintem Jin észre is vett, mert mikor rám nézett nagyon mosolygott. Mibe is kezdtem én bele, istenem?!

   Hazaérve, elengedte kisujjamat, majd a lakásunk előtt letette Hyunat. Elköszöntünk egymástól, kislányommal pedig, bementünk a lakásba, és egy kicsi nasi után, elkezdtünk tanulni. Nem akartam egyedül hagyni, de muszáj volt Jinnel beszélnem és megígértem neki, hogy a tanulás után átmegyek, de féltem. Rettegtem. Nem értem, miért reagáltam így a dolgokra, amik annyira egyértelműek voltak. Hihetetlenül lassan teltek a percek, melyeket kislányom mellett töltöttem, szinte egy évnek tűnt az a kicsinyke egy óra. Azt hittem, belepusztulok a betűket tökéletesíteni akaró, a számolásokat és ellenőrzéseket pontosan leíró kislányomba, aki mindig a tökéletességre tört, ezt tudtam jól, de most valamiért még ez is idegesített. Imádtam a kislányomat, ő volt a mindenem, de nekem is megvannak a határaim.

   - Kész vagyok! - csukta be a gyönyörűen bekötött füzetét, amikre nagyon ügyelt, hogy ne gyűrődjenek és visszatette a táskájába, majd azt becsukta. - Mehetek játszani vagy tévézni? - kérdezte mosolyogva felém fordulva.

   - Persze, de előtte mondanék valamit - hatalmas szemekkel figyelt engem. - Most a papa át fog menni Jin oppa-hoz, hogy beszélgessenek kicsit. Addig te itt maradsz. Ha valami baj lenne, nyugodtan gyere át. Bármikor.

   - Papa, tudod, hogy már nem vagyok kislány. Tudok vigyázni magamra. Mi történne velem itthon, ha csak a tévét nézem, vagy játszom?

   - Bármi történhet Hyuna.

   - Rendben. Átmegyek, ha valami baj van. Megígérem.

   - Köszönöm - csókoltam arcon. - Pihenjél szépen és tényleg gyere, ha baj van - álltunk fel az asztaltól, majd a bejárati ajtóhoz kísért. Felvettem a cipőmet, majd egy utolsó puszit adtam arcocskájára és már kiléptem is az ajtón.

   - Papa! - szólt utánam.

   - Igen? - fordultam meg tengelyem körül.

   - Érezd jól magad, Jin oppa-nál - mondta vigyorogva, majd becsukta az ajtót, engem kizárva. Kicsit álltam az ajtót bámulva, majd lassan tettem pár lépést oldalra, mire szomszédom ajtaja előtt teremtem. Csak bambultam az ajtóra, mint borjú az új kapura, de nem mertem kopogni. Egyszerűen minden bátorságom elillant, ami még a lakásban megvolt bennem, de most, konkrétan be voltam szarva. Ne legyél már ennyire töketlen NamJoon! - szóltam rá magamra, mire bekopogtattam az ajtón és vártam, hogy az kinyitódjon, de a pillanat, ameddig vártam, nem volt elég arra, hogy erőt gyűjtsek magamban, mert konkrétan a kopogással egy időben már láttam is mosolygós szomszédomat, akiért odavoltam.

   - Csak nem az ajtóban vártál eddig? - mosolyogtam rá, hogy kissé oldjam a feszültséget, ami inkább az én részemről volt.

   - Ha azt mondanám igen, akkor mit felelnél? - vigyorgott tovább, miközben nagyobbra nyitotta az ajtót, hogy bemehessek.

   - Azt, hogy türelmetlen vagy - nevettem el magam, ahogy beléptem lakásába és már csukódott is mögöttem az ajtó, majd hirtelen ujjakat éreztem meg, ujjaimnál.

   - És baj, hogy izgultam, mert átjössz? - nézett bele szemembe és ujjainkat összefonta. Kellemes érzés volt, így végül én szorítottam meg kissé ujjait, mert nem akartam elengedni.

   - Egyáltalán nem baj - néztem mélyen szemébe, miközben mosolyom levakarhatatlan volt.

   - Akkor jó - pirult el kissé, majd egy ideig összefonódott ujjainkat csodálta. Én is néztem őket, és úgy gondoltam, tökéletesen összeillenek. - Gyere, menjünk be - húzott maga után lassan, de nem engedtük el a másikat, még akkor sem, amikor már a kanapén foglaltunk helyett, egymás mellett. Csak ültünk és hol egymást, hol a szobát kémleltük tekintetünkkel, Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, azt vártam, hogy ő kezdje el a beszélgetést, de nem tette meg, mondjuk meg is értem miért. Ahogy visszagondoltam Kookie szavaira, és Jin mosolygós arcát csodáltam, rájöttem, hogy neki éppen annyira hihetetlen ez az egész, mint nekem. Nekem azért, mert most először érzek valaki iránt, aki férfi, mint én, míg Jin... azt nem tudtam, hogy ő mennyire volt tapasztalt e téren, de ahogy JungKook mondta, nem volt szerencsés a szerelemben, és ez szerintem nem egy-két kapcsolatot jelentet, hanem többet. A fiatalabbik szavaiból azt is leszűrtem, hogy Jin, túlságosan korán esett szerelembe, és talán ez riasztotta el eddigi partnereit, de lehet szimplán bunkók voltak az illetők. Nem csak, hogy bunkók, hanem szarházi alakok, akik kihasználták a világ egyik legcsodásabb emberét, aki teljes odaadással szerette őket mindig. Utáltam az ilyen embereket, egyszerűen mindegyiket a saját kezemmel nyúznám meg, ha megtehetném.

   - Ha jól hallottam - kezdett bele a mondatba, mire feljebb emeltem fejemet és belenéztem szemébe - Kookieval beszéltél, amikor összefutottunk az utcán.

   - Igen. Éppen azelőtt hívott fel és beszélgettünk. Mondott egy-két dolgot, majd a végén tett egy szép megjegyzést, amire mondtam neki, hogy nem leszünk jóban.

   - Igen, azt hallottam - mondta mosolyogva. - Aranyos voltál, ahogy beszéltél vele - nézett bele szemembe. - Vagyis az volt aranyos, ahogy beszéltél rólam - mondta egyre halkabban, miközben lesütötte szemeit és elpirulva fordította el fejét.

   - Honnan tudod, hogy rólad beszéltünk?

   - Amikor megköszöntél valamit Kookienak, akkor hallottam meg a beszélgetésetek és hallottam miket mondtál. Hogy félsz a mai beszélgetéstől. Hogy nem tudod mi is ez az egész, pedig voltál már szerelmes és házas. És azt.. - itt rám emelte tekintetét és egyenesen szemembe nézett. Szemeiben hihetetlen nagy boldogság sugárzott, ami nekem sok volt. - Hogy nem akarsz elveszíteni. Nem tudod, hogy ez mit jelent Nam. Sosem mondtak még ilyet nekem, egyedül JungKook, de tőle másképpen hangzik, mint tőled. Nagyon boldoggá tettél akkor, Nam. És tudom, hogy ez túl gyors, de csak ezt az egyet enged meg nekem és ígérem, utána leállok.

   - Mire gondolsz? - de ahelyett, hogy válaszolt volna, megéreztem puha ajkait bőrömön. Egy apró puszit kaptam arcom felületére, aminek hatására, megdermedtem, a szívem hevesen kezdett verni és éreztem, amint minden vér az arcomba szökik. Nem volt hosszú a pillanat, de rövidnek sem mondanám, csak arra lettem figyelmes, hogy Jin mosolyogva nézte megdöbbent arcomat.

   - Ne haragudj, csak nem tudom, hogyan fejezzem ki neked az örömömet és a köszönetemet, de ígérem, addig nem teszek semmit, míg te meg nem engeded. Ebben megegyeztünk délben.

   - Igaz - bólintottam, majd összefont ujjainkat néztem, amik combján pihentek. Eléggé közel ültünk egymáshoz, kicsit a másik felé fordultunk, hogy közvetlenül a másik szemébe tudjunk nézni, és közben kezemet közelebb húzta magához húzta, miközben simogatta bőrömet. - Kérdezhetek valamit? Vagyis ez két kérdés lenne - haraptam be ajkaimat, miközben magamban próbáltam megformálni a kérdést és szabad kezemet a tarkómra simítottam.

   - Persze. Kérdezz nyugodtan - húzta fel az egyik lábát a kanapéra és úgy nézett rám.

   - Az első az lenne, hogy mondtad, azóta vágytál a tegnap történtekre mióta, csak megláttál - bólintott egyet. - Elmeséled, te hogyan élted meg az elmúlt időszakot? Érdekel, hogy mivel keltettem fel a figyelmedet, mert szerintem nem vagyok az a fajta jó pasi, akiért mindenki odavan - hajtottam le fejemet és kezünket néztem, amint ujjaimmal végigsimítottam bársonyos bőrén. - Meg, nem szeretem, ha agyon dicsérgetnek, és azt mondják, jól nézek ki, mert szerintem ez nem igaz. De mindenki ezt gondolja magáról, kivéve az önelégült emberek.

   - Nagyon vitatkoznék most veled arról, hogy szerinted nem nézel ki jól, szerintem meg, nagyon is, de nem erre vagy kíváncsi éppen - mondta mosolyogva és megsimogatta kézfejemet. - Amikor ideköltöztem, nem hittem volna, hogy egyből találkozom is valakivel az első napomon, de mikor megláttalak Hyunaval, már akkor éreztem, hogy bennetek igaz barátokra lelhetek. Pontosan emlékszem, hogy aznap mit is vettél fel, mondjuk nem nehéz, hiszen, majdnem minden nap abban lehet látni téged. Fekete vászonnadrágot viseltél, fehér inggel, a nyakadban pedig egy fekete nyakkendő díszelgett, és, hogy az összkép teljes legyen, rajtad volt a zakód is. A hajad tökéletesen be volt lőve. Bevallom, legelőször a külsődbe szerettem bele, amikor egyből megpillantottalak, de amint tekintetünk találkozott, éreztem, hogy ez nem csak egy szimpla barátság lesz. Aztán, ahogy teltek a napok és találkoztunk, megismertelek és beléd szerettem. Két hónapon át titkoltam, hogy beleszerettem a szomszédomba, de Kookienak egyből leesett, amint beszélni kezdtem neki rólad. Ő egyből átlátta az egészet és támogatott benne. Mindig elmondta, hogy tartsam szem előtt, az előző kapcsolataim hibáit, és tanuljak belőjük, nehogy újból elveszítsek egy számomra fontos személyt. Mert tudod Nam, eddig sosem sikerült senkivel sem egy évnél hosszabb kapcsolatot létesítenem, mivel az első év előtt vagy után egyből leléptek, mondván, hogy meguntak, hogy nekik ez túl sok volt, ők nem is szeretnek igazán. Mindent vágtak már a fejemhez, így az elmúlt fél-háromnegyed évben, nagyon ügyeltem mindenre, míg meg nem találtalak téged. De most kicsit eltértem a kérdésedtől - mosolyodott el és összekulcsolt kezeinket nézte. - Amikor első nap vigyáztam Hyunara, nagyon boldog voltam, hiszen imádom a gyerekeket és mindig is vágytam egy kislányra, de mivel meleg vagyok, ez a vágyam sosem fog megvalósulni, de valahogy... mellettetek mégis azt érzem, hogy teljesült. Azon a délutánon Hyuna beszélt Minhieről. Megdöbbentett, hogy egy ennyire életvidám kislány, édesanya nélkül, hogy tudott ennyire okos és céltudatos lenni. Ne értsd félre, amit mondtam. Remekül felnevelted a kislányodat, minden tiszteletem a tiéd, de furcsa, hogy egy csonka családból származó gyerek ennyire boldog legyen, ilyen fiatalon. Azt hittem, a feleséged csak késő estig dolgozik és ezért kértél meg engem, hogy vigyázzak Hyunara, de mikor ezt meghallottam, szíven ütött. Ezért is akartam segíteni, mert valahol átéreztem Hyuna helyzetét. Egy nap alatt képesek voltatok a szívembe férkőzni olyan szinten, ahogy még JungKooknak sem sikerült - mondta hatalmas mosollyal az arcán. - Nagyon fontosak lettetek nekem és nem akartalak, akarlak titeket elveszíteni. Amikor megláttam, hogy sírtál, a szívem szakadt meg a látványtól. A könnyek, amiket akkor láttam, többé nem akarom látni. Mostantól csak mosolyognod szabad Nam! - mondta poénosan, de láttam rajta, hogy komolyan gondolta. - Ahogy kezdtelek titeket megismerni, úgy szerettem belétek. Amikor Hyuna beteg lett, nagyon aggódtam érte, ahogy te is, mert úgy éreztem, mintha az én kislányom szenvedne így, ezért képtelen voltam nem aggódni érte teljesen. Majd elmesélted, hogyan ismerted meg Minhiet és veszítetted el, úgy éreztem, jelenthetek valamit számodra, ha így megosztottad velem a legféltettebb titkaidat. Amikor.. a kórházban voltunk és, én kértelek, hogy ne enged, hogy megtaláljon valaki, akkor tényleg csak benned bízhattam. JungKook nem tud erről semmit sem, és nem is akarom, hogy tudjon. Nem akarom, őt és TaeHyung-ot belerángatni ebbe a harcba, ahogy titeket sem. Már benne vagytok, el fogok mondani mindent erről, de csak darabkákban. Nem akarok egyből mindent a fejedbe zúdítani - ingatta fejét, miközben kezemet kicsit közelebb húzta magához, de inkább ő volt az, aki közelebb jött hozzám. Szinte már mellettem ült szorosa, ahogy csodálta összekulcsolt ujjainkat, amiket semmi pénzért nem szedtem volna szét. Jó volt hallani, ahogy beszélt, örömmel töltött el és éreztem, ez tényleg szerelem. Csodálatos volt, ahogy hangja hallójáratomba fészkelte magát, majd ott maradt jó hosszú ideig. - Nem tudom, hogyan köszönhetném meg nektek mindazt, amit értettem tettetek az elmúlt két hónapban. Ennyi szeretettet és odafigyelést, régen kaptam már, és nagyon hiányzott már. Emlékszel.. az első csókunkra, ami hát eléggé viccesen sikeredett? - kérdezte mosolyogva, mire csak bólintottam egyet, ahogy felidéződött előttem az a délután. - Ott szívem szerintem tovább lettem volna veled, csak nem akartam, hogy félreértsd a dolgokat és Hyuna is ott volt. Nem akartam volna a szeme előtt, ilyeneket csinálni, sem pedig elveszíteni téged. Mondtam már, hogy fontos vagy nekem, ahogy Hyuna is, ezért nem tettem semmit még akkor. Az viszont tényleg váratlanul ért, amikor vacsorázni hívtál, mert legelőször álomnak hittem az egész napot, de amikor komolyan kezdtél el beszélni, tudtam, hogy tényleg akarod azt a vacsorát. Viszont, nem tudom, hogy emlékszel-e rá, de volt egy mondat, amit akkor mondtál, amikor a vacsora időpontját beszéltük meg. "Ha ilyen aranyosan viselkedsz, még a végén beléd szeretek." Úgy érzem, ez a pillanat is eljött, pedig szerintem akkor ezt nem gondoltad komolyan, hanem viccnek szántad - nézett bele szemembe és most megfogta kezemet, úgy kulcsolta össze ujjainkat, mintha az utcán fognánk egymás kezét. - Eléggé vicces így ez a beszélgetés, nem hittem, hogy ennyire jó lesz elmondani ezeket - mondta mosolyogva. - De folytatom is akkor. A még nagyon emlékezetes maradt, az, Hoseokkal való találkozás, talán. Emlékszem, hogy megégettem a kezem, mert valaki - itt konkrétan rám nézett - nem zárta el a gázt és beletenyereltem.

   - Bocsánat - húztam el számat. - Tudod jól, mennyire béna vagyok a konyhában - motyogtam.

   - Tudom - simogatta meg kezemet, majd másik kezével megfogta arcomat és visszafordította úgy, hogy belenézzek szemébe. - De talán ezért is szerettem beléd - mosolygott nagyban. - Az összes apró érintés, figyelem, amit tőled kaptam, mind megmaradt számomra. Nagyon boldog voltam, amikor elmehettem veletek az állatkertbe. Életem egyik legszebb napja volt, főleg, hogy veletek lehettem. Aztán ott volt Hyuna születésnapja. Nagyon örültem, hogy engem is meghívtál és kérted vegyek részt az egészben, mert nem hittem, hogy meghívtok, de talán akkor estem még jobban beléd, amikor egyik reggel átjöttél Hyunaért és kissé gondomat viselted. Akkor éreztem azt, hogy köztünk lehet valami, ami több mint barátság. Aztán... - sóhajtott egyet - ott volt az, amikor átjött Kookie váratlanul. Tényleg nem gondoltam, hogy átjön, direkt szóltam neki, hogy szóljon, mert akkor előkészítek mindent, de ahogy te is ismered, nem lehet megnevelni. Annyira bűntudatom volt, amiért le kellett mondanom a vacsorát, annyira akartam, hogy együtt töltsük azt az estét... de Kookie mindent elrontott - motyogta szomorúan, ami megmosolyogtatott. - Amikor Kookie nálam volt, sokat beszéltünk rólad, így hogy már látott személyesen is könnyebben tudott segíteni, tanácsot adni, de azért mi is próbáltunk együtt tölteni egy kis időt, mivel régen láttuk egymást. Legközelebb meg akkor találkoztunk, amikor Hyuna átjött hozzám, mert valami történt nálatok, de nem tartozik rám. A lényeg, nagyon megijedtem, amikor hirtelen elájultál. Nagyon aggódtam érted, ahogy Hyuna is. Egyáltalán nem akart magadra hagyni, míg le nem fektettem aludni, utána pedig.. én ott voltam veled és néztem, ahogy alszol. Nagyon aranyos vagy olyankor, hihetetlenül édes és ártatlan arcod van Nam, alvás közben. Amikor beszélgettünk és meséltem kicsit a múltamból, úgy éreztem, ez már nem szimpla barátság, mert érdeklődtél irántam, amit más eddig nem tett. Tudod... amikor aludtál, akkor nem szimplán csak néztelek, hanem hozzád is értem. Simogattam az arcodat és beszéltem hozzád. Akkor elmondtam mindent, de természetesen semmit sem hallottál belőle - mosolygott nagyban. - Másnap, amikor megláttalak a kanapén, elfogott a vágy, hogy megcsókolhassalak és bevallom, akkor arra készültem, de nem vártam, hogy felébredj. Régóta vágyok arra, hogy újra megcsókolhassalak, de nem fogom megtenni, míg nem engeded meg, vagy kezdeményezel. Várni fogok rád, ameddig csak lehet - nézett bele szemembe és megsimogatta arcomat. - A legfrissebb élmény, talán az, amikor Hoseok nálad volt és ittunk, közösen. Nem emlékszem, mit hadováltam nektek, remélem semmi hülyeséget, de arra tisztán emlékszem, hogy te vittél be a szobádba, majd fektettél le. Aludtam, de éreztem, hogy mit tettél közben és ez boldoggá tett. Azon az éjjelen veled álmodtam, hogy együtt vagyunk és boldogak. Valamivel később felébredtem és láttam, hogy ott alszol a földön, így nehezen, de befektettelek magam mellé és egyből elnyomott az álom. Sajnálom, ha rád másztam, vagy valamit tettem az éjjel, éjszaka eléggé hiperaktív vagyok - kuncogott. - De hihetetlenül boldog voltam veled akkor Nam. Elmondhatatlanul. Boldog voltam, egészen addig, míg.. míg meg nem haragudtál rám. Nagyon rosszul éreztem magam, de miután tegnap elmondtál mindent, már az okát is tudtam. Egyszerűen féltékeny voltál rájuk, és ez így jött ki rajtad. Elmondom, nagyon rosszul esett, hogy nem voltál velem, hogy nem láthattalak, csak Hyunat, aki elmesélte, hogy mi van veled. Részletesen beszámolt mindenről, de nagyon aggódtam érted. Tae-val és Kookie-val próbáltunk kitalálni valamit, de semmi sem jutott az eszünkbe. Aztán elmentek, én egyedül voltam és bántott, hogy egyetlen üzenetemre és hívásomra sem reagáltál, aztán.. amikor felhívtál, annyira boldog voltam. Végre hallhattam a hangodat. Annyira örültem neki és az, hogy akartál velem beszélni, csak még nagyobb öröm volt nekem. És akkor el is értünk a mai naphoz - nézett bele szemembe, ahogy a kezemet fogta. - Ezzel kielégítettem a kíváncsiságodat? - mosolygott nagyban.

   - Részben - mosolyogtam és kissé lejjebb csúsztam a kanapén.

   - Miért csak részben?

   - Mert van még egy kérdésem.

   - Akkor tedd fel - mondta lelkesen.

   - Kookie mondta nekem, de csak a te érdekedben tette, meg miattam, hogy ne érjen sokként, ezért ne szid meg érte, hogy elmondta.

   - Elmondta???? - kerekedett el szeme.

   - Hát azt mondta, hogy sokkolni fog és lehet, elítéllek érte, de hallgassalak végig és csak utána döntsek. Azt mondta, még Tae sem tud róla és majd egyszer el akarja mondani neki, gondolom akkor, amikor összejönnek. Meg azt is említette, hogy eddig nem volt szerencséd a szerelemben és, hogy én vagyok az utolsó reménysugár az életedben, amit elméletileg te mondtál - mosolyogtam nagyban, ahogy néztem az idősebb zavarát.

   - Ez igaz, mármint... a vége - vakargatta tarkóját.

   - Elmondod mi történt, ami elméletileg sokkolni fog? - húzódtam kissé közelebb hozzá, hogy érezze tényleg kíváncsi voltam rá és nem akarom egyedül hagyni ezzel a teherrel.

    - Kérsz valamit inni? Nekem kissé kiszáradt a torkom, a sok beszédtől - mondta, miközben tekintetével ide-oda nézelődött.

   - Ugye, nem akarsz elmenekülni Jin? - szorítottam meg kissé kezét.

   - Nem, csak tényleg ki van száradva a torkom. El fogom mondani - simogatta meg arcomat, majd lassan kihúzta ujjait az enyémek közül és hirtelen egy hatalmas üresség fogadott. Hiányzott a melegség, ami eddig körülöttem volt, mintha nem ugyanott lettem volna. Tátongó üresség, pedig csak öt méterre ment tőlem, ilyet még.. Minhienél sem éreztem. Szerelmes voltam Minhiebe, ez biztos, de akkor.. amit Jin iránt érzek, az micsoda? Szerelem, csak más? Vagy annál is több? Ujjammal számat piszkáltam és tanakodtam, hogy vajon, ez miben különbözik még a Minhievel való kapcsolatomtól.

   - Min gondolkodtál el ennyire? - hallottam meg váratlanul hangját és egyből kizökkentett gondolataimból.

   - Csak azon, hogy miért különbözik a mostani érzéseim, a Minhievel való kapcsolatomtól. Mármint... Teljesen más a két érzés, és ezt próbálom megfejteni - néztem rá, ahogy két poharat a kis asztalra tett, majd visszahelyezkedett mellém a kanapéra, én pedig automatikusan fogtam meg kezét, ami boldogsággal töltötte el az idősebbet.

   - Rá fogsz jönni Nam. Ezért ne aggódjál - mosolygott rám és megsimogatta alkaromat. - De miért különbözik a kettő? Vagy miben érzed a különbséget?

   - Abban, hogy... Várj! Te most terelni próbálsz - vetettem szemére, mire csak elhúzta száját és elfordította tekintetét. - Jin, megígérted!

   - Tudom, de ezt nem olyan könnyű elmondani, főleg nem annak, akit szeretsz... - halkult el egyre jobban hangja.

   - Ha elmondod, kapsz valamit.

   - Kapok? -  nézett értetlenül rám.

   - Igen.

   - És mit?

   - Hunyd le a szemed - itt csak felvonta szemöldökét, de egy kicsivel később lehunyta pilláit. Nagy levegőt vettem, mert nem először tettem ilyet, de mégis új volt, hogy egy férfival történik meg. Közelebb hajoltam hozzá, éreztem, hogy keze megfeszült fogásomban, majd lassan megpusziltam arcát. Ott tartottam ajkaimat bársonyos bőrén, és én is lehunytam szemeimet. Nagyon puha bőre volt. El sem bírtam engedni őt, de muszáj volt. Visszaültem a helyemre és mindkét kezemmel kezét fogtam és játszadozni kezdtem ujjaival. Nem mertem felnézni rá, hihetetlenül zavarban voltam, de azt akartam, hogy elkezdjen beszélni.

   - H-ha elmondom, akkor... - kezdett bele, de gyorsan félbeszakítottam.

   - Igen. Akkor ezt kapod - motyogtam halkan és tovább piszkáltam ujjait. Úgy éreztem magam, mint egy durcis kisgyerek.

   - Rendben - mondta és megsimogatta hajamat, amitől kirázott a hideg, de a kellemes és megnyugtató érzéstől. Szerettem, ha hozzámért. - Nyolc évvel ezelőtt történt az egész. Éppen életem egyik nagy szerelmével voltam együtt, mikor is azon az éjjelen szakított velem. Közölte, hogy nem is szeretett valójában, kihasznált, egy nyamvadt fogadás miatt volt velem végig. Közel másfél évig tartott a kapcsolatunk, így ezt nagyon nem tudtam elhinni neki, de mikor megmutatta az üzeneteket, amiben a haverjai írták le, hová is vigyen el engem, minden megvilágosult előttem. Hihetetlenül összetörtem, talán életemben először voltam magam alatt, annyira. Napokig ki nem tettem a lábamat a lakásból, csak feküdtem az ágyamban és sírtam, semmi mást nem csináltam. Hihetetlenül lefogytam, ami nálam hatalmas szó, mert rengeteget eszem, és még a lakást is elhanyagoltam, pedig utálom magam körül a rendetlenséget. Semmilyen üzenetre vagy hívásra nem reagáltam, de a harmadik nap minden megváltozott. Kopogtattak az ajtómon, semmi kedvem nem volt kinyitni, de annyira kitartó volt az a személy, hogy már idegesített az egész, így kimásztam a kis vackomból és ajtót nyitottam. Kettőt találhatsz, ki dörömbölhetett az ajtómon, főleg, hogy korán reggel volt, ráadásul. Mikor megláttam, nem is én döbbentem meg, hanem ő, mert majdnem egy hónapja nem láttuk egymást, csak telefonom beszéltünk. Amikor meglátott egyből bejött a lakásba és faggatni kezdett, kérdezősködni, hogy mi történt, legalábbis én erre számítottam, de helyette, csak bejött és megölelt. Életemben nem örültem még annyira egy ölelésnek, így újból rám jött egy sírógörcs és mindent elbőgtem neki, minden panaszom, bánatomat, ő pedig csak hallgatta és simogatott. Másra nem is volt szükségem. A következő, amire emlékszem, hogy az ágyamban fekszem betakarva, kisírt szemekkel, kint pedig szólt a tévé. Kikászálódtam a nappaliba és ott találtam Kookiet a kanapén, amit a tévét nézte és nagyon elgondolkodott valamin. 

   Nálunk már szokás volt, hogy beleült az ölembe és úgy nézte a tévét, vagy belefeküdt az ölembe, hiszen a legjobb barátok voltunk, már mióta és tudta rólam, hogy meleg vagyok, így sosem adott hiú reményeket, hogy beleszeressek, de nekem Kookie sosem jött be úgy, hogy belé szeressek. Persze aranyos meg minden, de nem az esetem, ő Tae párja, de megint elkalandoztam - kuncogott kissé, majd megszorította kissé kezemet, így felnéztem rá és láttam arcát, hogy mennyire is fájdalmas visszagondolnia azokra a napokra. Azt akartam mondani neki, hogy ne mondja el, ha ennyire fájdalmas az emlék, de mintha olvasott volna a gondolataimban, megszorította kezemet és a szemembe nézett. - Azon az éjjel egy igazi idióta voltam, csak saját magamra gondoltam, senki másra és ő, csak rosszkor volt, rossz helyen. Ha nem lett volna, ott meg sem történik, de nem így volt.. Beleült az ölembe, háttal nekem, bennem pedig eléggé nagy érzelmek dúltak, így nem tudtam uralkodni magamon és a tetteimen. Gondolom, tudod mi történt, így a részleteket nem mesélném el, de szerintem kíváncsi sem vagy rá. Lefeküdtem JungKookkal - mikor ez elhagyta száját, kissé sokkolva ért, mert tudtam, hogy mi lesz a következménye, de nem hittem, hogy így fog hatni rám, ha ki is mondja. - Másnap, amikor felkeltem Kookie ott feküdte mellettem, aggódó arckifejezéssel, amint engem vizsgált. Egész éjjel fent volt, hogy vigyázzon rám. Önző voltam, a legjobb barátommal szemben, nem érdekelt, hogy ő mit akart, vagy jól érezte-e magát, nem számított nekem akkor, de mikor belenéztem a szemébe reggel, tudtam, hogy ő, csak azt akarta, hogy jobban legyek. Rengeteg mindennel tartozom már neki, és fogalmam sincs, hogyan viszonozhatnám neki. Ez lenne az a hatalmas titok, amit el akartam neked mondani, de valamilyen szinten, biztos sejtetted, hogy Kookieról volt szó, hiszen ő mondta el neked egy kicsit - mondta halkan, én pedig csak néztem magam elé és próbáltam megemészteni a hallottakat. - Talán - szólalt meg egy idő után, mert, hogy nem szóltam semmit sem - jobb, ha egy kicsit egyedül hagylak - kezdte el elhúzni kezét, de én egyből visszahúztam magamhoz. Nem akartam, hogy elmenjen. - Nam.. - kinyújtottam egyik karomat, átkaroltam vállát és magamhoz öleltem, miközben fogtam kezét. Éreztem, ahogy megfeszült karomban és idegesen kapkodta a levegőt.

   - Nehogy azt hidd, ezzel elijesztesz magad mellől - szólaltam meg végül, az egy perc néma csend után. - Komolyan mondom Jin. Ezzel nem tudsz elijeszteni magadtól, ahhoz valami szörnyűbbet kellene mondanod, de szerintem nem tudsz meglepni semmivel sem - mosolyodtam el. - Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem, hogy rám merted bízni ezt a titkot - simogattam meg hátát kezemmel, amivel átkaroltam. Éreztem, amint megkönnyebbülten felsóhajt, majd másik kezét kiszabadította kezemből és mind két kezével átölelt. Elmosolyodtam tettén és én is átöleltem másik kezemmel is. Szorosan bújt hozzám, markolászta ingem anyagát és arcát beletemette vállamba, vállövem üregébe és nyakamba. Jó érzés volt, hogy így bújt hozzám, boldoggá tett és örültem neki, hogy ennyire megbízott bennem.

   - Köszönöm Nam - hallottam halk hangját és egy puszi landolt arcomon, aminek hatására elmosolyodtam és simogattam tovább hátát.

   - Semmit sem kell köszönnöd Jin.

   Még néhány percig így maradtunk, míg Jin el nem húzódott tőlem és mosolyogva nézett rám. Boldog voltam, hogy megosztotta velem a gondolatait, hogy milyen traumák érték régen, és tudtam, hogy ő volt az, akire vágytam mindig is. Szerettem, de még nem éreztem késznek magam, hogy ki is mondjam neki. A megfelelő időt kerestem, de az nem most jött el, arra még várnom kell egy kicsit. Nem akartam elsietni a dolgokat, de tudtam, ő sem. Ki akartunk minden percet élvezni a másikkal, már éppen készültem, hogy magamhoz öleljem, mikor megszólalt a mobilom. Sajnálkozva néztem rá, de ő csak mosolyogva mondta, nézzem meg nyugodtan. Előkotortam a készüléket és anyám nevét pillantottam meg a kijelzőn, de csak egy üzenet jött tőle.

   "Szia kisfiam. Remélem, a hétvégére eljöttök hozzám látogatóba Hyunaval. Hoseok is látni szeretne már, így áthívtam őket vasárnapra ebédre. És kérte, hogy adjam át az üzenetét: Mindenképpen jönnöd kell Nam, mert ha nem akkor kitekerem a nyakadat. Ezt mondta, szóval szerintem jobb, ha jössz, mert a végén tényleg megteszik. Szeretettel Anya"

   Amikor ezt elolvastam elmosolyodtam, mert volt egy sejtésem, hogy miért akart Hoseok mindenképpen találkozni velem. Már éppen válaszolni akartam, amikor megpillantottam néhány sorral lejjebb egy-két mondatot. 

   "Majd elfelejtettem. SeokJint is örömmel látnám a hétvégén. Szeretném jobban megismerni, mert Hyuna rengeteget mesélt már róla. Majd alszik veled a szobádban, ott úgyis nagyobb a hely, mint nálam vagy Hyuna szobájában."

   Itt csak meredtem a készülékre és bámultam a képernyőt. Nem azzal volt a baj, hogy Jin is jöhetett, hanem....

   - Mi a baj Nam? - kérdezte Jin, ahogy közelebb hajolt hozzám.

   - Anya áthívott magához minket a hétvégére.

   - Oh, akkor érezzétek jól magatokat - biggyesztette le kissé ajkait.

   - Téged is hívott.

   - Tényleg? - kerekedett el a szeme.

   - Igen.. - haraptam be ajkait.

   - Akkor mi a baj?

   - Azt mondta, hogy velem fogsz aludni...

   - És ez baj?

   - Nem, csak... eddig véletlenül aludtunk együtt, és.. ez nekem még új... Négy éve nem aludtam senkivel sem. Néha Hyunaval, de tudod, hogy értettem.

   - Nam, te most attól félsz, hogy esetleg csinálok veled valamit az este? - nézett bele a szemembe, mire döbbenten néztem rá.

   - Ízé..

   - Szerinted, ha akarnék valamit tenni veled, azt nem tettem volna már meg?

   - De.. - mondtam beismerően és lehajtottam a fejemet.

   - Ne félj ennyire, jó? - simogatta meg arcomat. - Nem foglak bántani. Úgysem én lennék az, aki alul lesz - mondta mosolyogva.

   - Tessék? - kaptam fel a fejemet rémülten.

   - Csak vicceltem, te kis butus. Ne vágj ilyen rémült képet - ölelte át nyakamat és magához ölelt. - Én csak rád vágyok, de képes vagyok akármennyi időt várni rád, Nam. Rád, egy életen át is képes lennék várni - mondta és egy puszit nyomott arcomra.

   - Ne hozd rám, így a frászt. Ez nem volt szép - motyogtam, ahogy átöleltem a kanapén.

   - Bocsánat. Mivel engesztelhetlek ki? - kérdezte mosolyogva, amint átkarolva a nyakamat, húzódott el és nézett bele a szemembe.

   - Ha ma este velem és Hyunaval vacsoráznál - mosolyogtam rá.

   - Ezt az ajánlatot nem utasítanám vissza semmi pénzért és tartozol még valamivel nekem - vigyorgott tovább és arcát beletemette nyakamba, én pedig fordítottam felé arcomat, hogy egy puszit hintsek bőrére, amitől nem akartam elválni. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson.

   Szeretlek Jin. Ha tudnád, hogy mennyire. 

Csak hogy átlássátok, hogyan is képzeltem el a lakásukat.

Minkét lakást feltüntettem a képen és remélem érthetően írtam oda mindent, ha nem, akkor kérdezzetek xD