12.fejezet

     - Haver, ezt most mond el még egyszer, mert eléggé zavaros - mondta legjobb barátom a kanapé előtt ülve, miközben én azon feküdtem el a háta mögött. Felsóhajtottam, majd ismét elmeséltem neki az álmokat és az érzéseket, meg azokat a pillanatokat, amikor valami furcsát éreztem szomszédommal kapcsolatban, pluszban az elmúlt másfél hónapot, amióta megismerkedtem vele. Csak feküdtem és ittam a sörömet, amit csakis azért is vezettem be a szervezetembe, hogy könnyebben tudjak beszélni Hoseoknak a dolgokról. Nem olyan könnyű leírni egy álmot, vagy az érzéseket, amiket Jin váltott ki belőlem. Kiittam italom tartalmát, majd azt letettem a földre, a bútor mellé a másik három mellé, amit az elmúlt egy órában fogyasztottam el, miközben meséltem.

   - Ez lenne a helyzet - mondtam, ahogy mondandóm végére értem és bámultam a plafont. Kislányom már a szobájában aludt, körülbelül két órája fektethettem le, azóta kezdtem el lassacskán mesélni a dolgokat Hoseoknak, de először a HaEunnal történt csókomat vitattuk meg, csak utána Jint. Egyre bonyolultabb volt a helyzet, főleg az utolsó álmom után és az azt követő nap eseményei.

   - És ezt te nem érted? - kezdett el nevetni barátom, ahogy maga mellé helyezte a sörét, hogy ki ne öntse a nevetés következtében.

   - Halkabban! - szóltam rá, mire elhalkult, de nevetett tovább. - Mi olyan vicces ezen? Egyáltalán nem értem a helyzetet. Ne nevessél, hanem inkább segíts. Komolyan, minket hívtalak át egyáltalán. Minek is barátkozom én veled?

   - Hé! - tűnt el egy pillanat alatt nevetése és vált komollyá. - Azért mindennek van határa. Ne mond azt, hogy nem vagyok egy nagyon jó barát! Nálam jobbat nem is kívánhatnál. Ki viselne el téged?

   - Ott a pont - adtam beleegyezésemet egy sóhajjal együtt. - De akkor segítsél, kérlek - fordítottam el fejemet és lenéztem rá. Konkrétan úgy érzetem magam, mint egy szerelmes tini, aki a legjobb barátnőjének panaszolta el szerelmi bánatát. Szerelmi?

   - Jó-jó, segítek. Mondjuk, én tudom mi a problémád, csak nem akarom kinyögni, hanem azt szeretném, ha magadtól jönnél rá - fejtette ki tervét. - Vegyük sorra a dolgokat. Akkor..

   És itt kezdődött el minden.

***

   Mikor kinyitottam pilláimat, egy arcot láttam magam előtt közvetlenül. Rémülten pislogtam össze-vissza, de nem csak én, hanem az arc tulajdonosa is. Egyszerűen túl közel volt, és fogalmam sem volt, hogy miért volt ilyen kicsi közöttünk a távolság. Mintha, csak meghallotta volna gondolataimat húzódott hátrébb, majd kezét homlokomra tette.

   - Lejjebb ment a lázad kicsit. Úgy tűnik hatásos volt a gyógyszer - hallottam meg kissé halknak bizonyuló hangját, de ahogy keze bőrömhöz ért, szinte lángra kapott a testem. Melegem volt, de jól esett ez a fajta melegség. Arca szinte vörösen virított, mint egy paradicsom és kezdtem aggódni, hogy ő is beteg lett. Tenyeremet egyből arcára tettem, mire kikerekedtek szemei és keze lassan eltűnt homlokomról. Tenyeremet felvezettem homlokára és megkönnyebbültem, hogy nem volt láza.

   - Azt hittem lázas vagy, mert nagyon vörös az arcod - mosolyodtam el és elvettem kezemet bőréről.

   - Öhm.. csak azért vörös, mert, ahogy jöttem Hyunaval, fújt a szél és kissé kifújta az arcomat. Ilyenkor mindig ilyen. Éhes vagy? Főzök neked valamit - állt fel, miközben kérdése elhagyta száját.

   - Olyat, amit múltkor csináltál - feleltem és felültem.

   - Múltkor? - fordult vissza és rám nézett. - Mikor múltkor?

   - Tudod. Azt a... - és itt megakadtam, mert eszembe jutott, honnan is vettem az ötletet az ételhez. - A levesre gondoltam, amit hajnalban készítettél nekem - javítottam ki magamat és lassan felálltam, hogy az asztalhoz botorkálhassak. - Hol van Hyuna? - néztem körül, mert nem láttam kislányomat.

   - Azt mondta, lepakolja nálatok a cuccát és utána jön is. Mindjárt itt le... Oh, itt is van! - mutatott az ajtó felé, ami éppen nyílt. Hyuna lépett be rajta, gyönyörű ruhácskájában és szépen befont hajjal. Amikor meglátott egyből elindult felém és szorosan megölelt.

   - Szervusz, Hercegnőm - öleltem magamhoz őt.

   - Hogy vagy Papa? Még mindig lázas vagy? - kérdezte és kezét a fejemre tette. - Nagyon magas. Jin oppa, teszünk borogatást a papa fejére? - kérdezte, mint egy szakértő és fordult a kérdezett személy felé.

   - Persze. Ha idejössz oda is adom - fogott meg Jin egy kisebb konyharuhát és a csap alá tette, hogy jó hideg legyen. Közben kislányom odarohant hozzá, hogy ő helyezhesse a fejemre a hideg anyagot. Mikor elkészült a borogatás, visszajött hozzám és a fejemre helyezte, de előtte még a kanapéra küldött, mert nem fogja a fejemhez kötni az anyagot. Teljesítettem minden kívánságát és a fejemre került, a leves is lassan készülőben volt. Kislányom ott ült mellettem és leste minden mozdulatomat, hogy mikor teljesíthetné vágyaimat.

   - Elmondod, hogy tegnap miért rohantál el és jöttél át Jin oppa-hoz? - kérdeztem lányomat, miközben kezét fogtam. Nagyon tudni akartam, hogy mi volt a baja. Hyuna lehajtotta fejét és nem nézett a szemembe.

   - Megcsókoltad azt a nénit.. - mondta halkan.

   - Kicsim, az nem úgy történt.

   - Már nem is szereted a mamát! Találtál a helyére mást! - mondta hangosan és rám nézett. Szemei csillogtak az éppen kiszökő könnycseppektől.

   - Ez egyáltalán nem így van Hyuna! Hallgass meg kérlek - szorítottam meg kezét, amit egyből el is rántott.

   - Nem fogadom el őt. Ő nem lehet az anyukám! Nekem már van anyukám! - üvöltött rám.

   - Kicsim...

   - Hyuna! Ezt azonnal fejezd be! - hallottam meg hirtelen Jin hangját, mire mind a ketten rá meredtünk. - Először is, ne beszélj így az apukáddal. Másodszor pedig, hallgasd meg, amit mondani akar, és csak utána vonj le következtetéseket. Utána eldöntheted, hogyan is érzel, de amíg nem tudod az egész történetet, ne ítélkezz - mondta el Jin helyettem a hegyi beszédet, aminek most örültem. Küldtem feléje egy köszönő mosolyt, majd visszafordultam kislányomhoz, aki megszeppenten ült mellettem.

   - Nem úgy történt, ahogy láttad, Kicsim. A néni, aki ott volt nálunk, az egyik diákom és ő volt az, aki megcsókolt. Én nem akartam, de ő szeret engem, viszont én nem szeretem. Nem lehetünk mi egy pár, ha akarnám sem, mivel egy diákom. Ez nem lehet. Félreértetted az egészet Tündérkém - simogattam meg arcát és letöröltem kicsorduló könnyeit. - Elhiszed azt, amit a papa mondott?

   - El - szipogta.

   - Gyere ide Bogaram - fogtam meg aprócska testét és az ölembe húztam, mire mellkasomba bújt. - A papa nem felejtette el a mamát, és a papa még mindig szereti a mamát, még ha nem is mondja. Mindig szeretni fogja a mamát, mert a mamából csak egy van. Mindig itt lesz nekünk - fogtam meg és az aprócska medált kinyitottam. - Látod? Mindig velünk lesz - mutattam neki a képet, amin mi hárman vagyunk. - Örökké együtt leszünk - nyomtam egy puszit hajába és ringatni kezdtem karjaimban. Szorosan bújt hozzám én pedig védtem mindentől. Csak öleltem és csitítgattam, mert mióta Minhie elment, egyáltalán nem látott nőt a közelemben, vagyis ennyire közel, és neki sokkal nehezebb volt elengedni őt, mint nekem. Puszikkal leptem el arcát, mire abbahagyta a sírást és rám nézett.

   - Sajnálom papa, én nem akartam üvölteni veled.

   - Nincsen semmi baj Aranyom, de legközelebb ilyen ne forduljon elő. Mond el, ha valami bánt. Rendben? - töröltem le utolsó könnycseppjeit.

   - Rendben. Szeretlek papa.

   - Én is szeretlek Kicsim - nyomtam egy puszit az arcára, mire átkarolta nyakamat és szorosan bújt hozzám. Ő ezzel fejezte ki, mennyire is fontos voltam számára. Átöleltem aprócska testét és csak tartottam. - Ha jó leszel, akkor talán holnapra áthívom Hoseok bácsit - mosolyodtam el.

   - Tényleg? - derült fel az arca egyből.

   - Igen, de csak ha jól viselkedsz és szót fogadsz nekem és Jin oppa-nak.

   - Ígérem, szót fogadok!

   - Ez a beszéd. Menj, segíts Jin oppa-nak és kérj bocsánatot, amiért üvöltöztél.

   - Rendben papa - nyomott egy puszit az arcomra, majd sietett is Jinhez, aki a konyhában tevékenykedett. Hallgattam, amint beszélgetnek és Jin magyaráz neki, talán éppen megtanít neki pár dolgot, én csak hallgattam hangjukat, majd felültem és odamentem, hogy lássam is, mit csinálnak. Áthajoltam a pulton és figyeltem őket, Jin mosolyogva taníttatta kislányomat, aki minden szavát magába szippantotta és megjegyezte. Igen, kislányomnak nagyon jó memóriája volt, így eléggé sok mindenre emlékezett, amire esetleg én nem. Könnyebben jegyezte meg a dolgokat és majdnem hibátlanul tudta visszamondani azokat. Az óvodában már jeleskedett ezzel a képességével és minden nap, amikor hazahoztuk az anyjával, elmondta az összes mondókát, verset és éneket, amit éppen tanítottak nekik. Gyönyörű hangja volt kislányomnak és, amikor szépen kértem, akkor énekelt nekem.

   Most is szépen néztem rá, mire elmosolyodott és énekelni kezdte azt a dalt, amit Jin énekelt a kórházban. Csodálatos volt hallgatni csilingelő hangját, mely kellemesen simogatta hallószervemet. Mikor a dal a végéhez ért, folytatta tovább egy másikkal, ami Minhie kedvenc dala és ez szólt az esküvőnkön is, amikor első közös táncunkat lejtettük, házaspárként.

   Ahogy kislányom hangját hallgattam, visszarepültem az időben és magam előtt láttam feleségemet, abban a gyönyörű fehér ruhában, majd amikor elkezdtünk táncolni, szorosan karolt át és énekelte nekem a dalt, ami már az én fejemben is rögzült. A derekát fogva, ölelni őt magamhoz, tudva, hogy egy életre szólt ez a nap, és hogy a mi szerelmünk sosem fog elmúlni, mert ami lehetetlen az örökké tart. A fények, a zene, a hangulat, az, hogy velem volt, minden tökéletes volt, és csodálatos. Örökkön örökké úgy akartam maradni, hogy semmi sem változzon, és mindig boldogok maradjunk. Minhie volt az életem és most is az, ahogy Hyuna is. Örökké az enyémek, de.. nem gondoltam volna, hogy az örökké ilyen gyorsan véget ér majd. Az, hogy Minhie nincs többé, talán a legnagyobb tragédia volt az életünkben, de nem maradtam egyedül. Tudtam jól, hogy velünk van most is és azt akarja, hogy boldogok legyünk Hyunaval. Azt akarja, hogy mosolyogjunk mindig és.. a mostanában ért örömök, minden okozója, ez a férfi volt, aki itt állt előttem és éppen kislányommal, az én csillagfényemmel, főzött, és boldoggá tette.

   Az álmom annyira zavaros volt tegnap este, hogy próbáltam megfejteni a jelentését, de nem találtam reális magyarázatot. Mert az, hogy Minhie eltűnt az életemből, egy dolog, egy hatalmas dolog, de ahogy ott eltűnt és azt mondta, legyek boldog, nem tudtam mire gondolt. Azt akarta, hogy Jin boldoggá tegyen? Vagy Hyuna? Vagy mindketten? De ott volt aztán a másik is, ami most hajnalban volt. Abban nagyon érthetetlen volt számomra minden.

   Először is. Miért laktunk együtt Jinnel?

   Másodszor. Miért voltam ennyire gyerekes?

   Harmadszor. Miért csókolt meg Jin és én miért viszonoztam?

   Negyedszer. Hyuna mit csinált eközben, mert biztos, hogy nem tanult!?

   Ötödször. Tetszik nekem Jin? Ezért hagytam, hogy elcsattanjon a csók? Szerelmes lennék?

   Annyi kérdés, és mind megválaszolatlan és én tudni akartam őket. Csak legjobb barátom lesz képes segíteni rajtam, így muszáj lesz az ő segítségét kérnem. Gyorsan írtam egy üzenetet neki, hogy holnap délután várom nálunk, mire a válasz, csak oké volt és kész. Folytatódott tovább a délután, míg végül elfogyasztottuk az ételt, amit készítettek együtt és a nap végére, Jintől elköszönve hazamentünk kislányommal. Jin, leellenőrzött, hogy tényleg annyira jól voltam, mint aminek mondtam magam, de megnyugtattam, hogy ha baj lenne, szólok neki, így kissé nyugodtabb szívvel engedett haza minket. Otthon lefektettem kislányomat, majd megbeszéltük, hogy szombat délelőtt, mielőtt jönne Hoseok, megcsináljuk a házi feladatát, hogy ne kelljen a hétvége többi részében azzal foglalkoznia. Lefeküdve az ágyamba, képtelen voltam aludni, egyszerűen álom nem jött a szememre, de ennek inkább az volt az oka, hogy a napot szinte átaludtam, így olyan kipihent voltam, hogy én biztos nem alszom az éjjel. Legalábbis gondoltam én. Olyan hajnali egy lehetett, amikor előkotortam a telefonomat, hogy meglessem az időt, amikor egy olvasatlan üzenetet találtam. Megnéztem ki küldte és kissé meglepett az illető, főleg, hogy reggel hétkor kaptam az üzenetet. Megnyitottam az üzenetet és elolvastam.

   "Remélem jól vagy és megetted a reggelit, amit Hyuna készített neked. Nagyon nagy odafigyeléssel készítette el (természetesen ott voltam vele, nehogy megégesse magát). Nagyon ügyes kislányod van, aki hihetetlenül szeret. Nem értem miért gondoltad azt, hogy utál és nem vagy fontos neki. Ha ez a szeretet, akkor én is kérnék belőle egy lapáttal. Pihend ki magadat rendesen, délután érkezünk Hyunaval. Jin"

   Anélkül is tudtam volna, ki írta, ha nem írja oda a nevét. Mosolyogva pötyögtem vissza a választ.

   "Igen, jól vagyok és megettem a reggelit is. Tudom, hogy ügyes és ezért nagyon is büszke vagyok rá. A világ legügyesebb kislánya. Ha neked is ilyet mondana a lányod, akkor téged is szíven ütne a dolog. Szerintem ne akarj ilyen "szeretettet", mert nem valami jó. Inkább maradj a rendesnél, amilyent Kookie is ad neked. És már megérkeztetek és kipihentem magamat rendesen, és már próbálok aludni, de nem megy ><"

   Amint elment az üzenet el is tettem a telefont, de amint lehajtottam a fejemet a párnára pittyegett is a készülék. Csodálkozva nyúltam utána és néztem meg mi történt, mikor is döbbenten olvastam a sorokat.

"Te miért nem alszol??? Ne írogass hajnali egykor, mert így biztos nem gyógyulsz meg. Kim NamJoon, ha nekem megint beteg leszel, esküszöm nem lesz, ne mulass! Ki kell gyógyulnod ebből a nyavalyából."

"Mint mondtam, nem tudok aludni. És mi lesz, ha nem alszom? Megfogsz és elfenekelsz, vagy mi? :D"

"Ha rajtam múlik, akkor igen! És ne szemtelenkedj!"

"Azt megnézném azért. Én nem szemtelenkedek, te pedig ne használd ki a korodat, hogy kioktathass."

"Ha megtörténik, nem ezt fogod mondani. Nem használom ki, de tényleg ne szemtelenkedj, nem áll jól."

"Már várom, hogy elfenekel :D. Ha ez nem áll jól, akkor mi áll jól? Mond el."

"... Ha mosolyogsz és csodálod a kislányodat, akkor igazán aranyos vagy.."

"Alapból nem vagyok aranyos?"

"Az vagy, de akkor még jobban. Talán ezt az oldaladat szeretem a legjobban."

"Én is szeretem, ha mosolyogsz. Főleg akkor, amikor főzöl, mert olyankor teljesen beleéled magad az ételbe és talán ezért is lesznek ilyen finomak. Istenien főzöl."

"Köszönöm, ez igazán kedves tőled."

"Ezt nem kell megköszönnöd. Inkább én tartozom neked köszönettel, hogy így a gondunkat viseled, pedig semmi közünk egymáshoz."

"Ugyan. Olyanok vagytok nekem, mint a családom. Hyuna teljesen olyan, mintha a lányom lenne, te pedig a nagyra nőtt öcsém XD"

"Na szép XD. Hyunanak szerintem a második apja vagy. Nagyon felnéz rád. De miért pont az öcséd?"

"Mivel fiatalabb vagy nálam? És talán azért, mert néha tényleg gyerekesen viselkedsz, mint Kookie"

"Ez nem volt szép.."

"Micsoda?"

"Hogy összehasonlítasz Kookieval.. Köztünk azért van egy hatalmas különbség"

"Az biztos. Te nem ugrassz csak úgy a nyakamba, hogy megfojts XD"

"Igen.. Azt hiszem, megyek most már aludni. Majd beszélünk."

"Rendben. Jó éjszakát. Álmodj szépeket."

"Te is"

   Ezzel eltettem a telefonomat és elaludtam. Álmatlan éjszakám volt, ha egyáltalán nevezhettem annak a hajnalt, amikor elaludtam végre. Mikor reggel felébredtem, azt inkább a napnak a közepének nevezném, mint reggelnek, mivel már lassan dél körül járt az idő, mire pilláimat kinyitottam. Kikászálódtam az ágyból és kimentem a konyhába, hogy valami étel után nézzek, mert a gyomrom már követelte az ételbevitelt a mai napra.

   Mikor az ajtón kiléptem, kislányommal találtam szembe magam, aki éppen egy tálcával egyensúlyozott, ami tele volt pakolva finomságokkal. Ahogy megpillantottuk egymást, egyből megállt és csúnyán nézett rám, így az ajtót nyitva hagyva slisszoltam vissza az ágyba, mivel meg akart lepni reggelivel, én pedig elrontottam a hangulatot. Bebújtam a takaró alá és úgy tettem, mint aki aludt volna, várva, hogy kislányom felébresszen. Nem sokkal később már hallottam is, amint a tálcát az éjjeliszekrényre tette, majd óvatosan felmászott az ágyamra, hogy felébresszen. Mint aki éppen most kelt fel, fordultam kislányom felé, aki arcomat simogatta és mikor megláttam tündéri arcát elmosolyodtam.

   - Jó reggelt Aranyom - simogattam meg arcocskáját.

   - Jó reggelt Papa. Készítettem neked reggelit - mutatott az éjjeliszekrényre. Követtem ujjacskáját és megpillantottam a tálcán elterülő finomságokat.

   - Hűha! - csodálkoztam el. - Ezt mind meg kéne ennem? Ennyi nem fog belém férni Kicsim. Be kell segítened - mosolyogtam rá nagyban. - Segítesz elfogyasztani ezt a sok finomságot?

   - Ha szeretnéd.

   - Ha nem segítesz, akkor ki fog pukkadni a hasam.

   - Akkor segítek - mosolygott és gyorsan lemászott rólam, hogy ülőhelyzetbe tornázhassam magamat. Az ölembe vettem a tálcát, majd a rajta lévő ételeket megfeleztem és egy tányérnyit tettem az ölébe. Mosolyogva harapott bele a szendvicsbe és majszolta az ételt.

    - Köszönöm Kincsem - nyomtam egy puszit arcára. - Bocsánat, hogy elrontottam a meglepetést, de kitaláltad mire is gondolok, mert a gyomrom ételért kiáltozott.

   - Semmi baj Papa - vigyorgott rám. - Én már annak örülök, hogy elkészíthettem neked a reggelit és ízlik neked.

   - Köszönöm Életem - simogattam meg arcát. - Ha befejeztük, akkor elmehetünk vásárolni, hogy mit is együnk a hétvégén, míg Hoseok bácsi itt lesz.

   - Elhívjuk Jin oppa-t is? Ő tud segíteni abban, hogy mit ehetnénk a hétvégén és nagyon ért az ilyenekhez - lelkesedett be kislányom és örültem neki, hogy szerette Jint, de kezdtem féltékeny lenni rá, hogy elrabolja kislányomat.

   - Szerintem most ne hívjuk el. Eléggé sok gondot okoztunk már így is neki. Őt is hagyni kell élni egy kicsit. Nem ráncigálhatjuk el mindenhova, ha kedvünk tartja.

   - De Jin oppa, szeret minket! Ő is azt mondta, szívesen van velünk és örül, ha elhívjuk valahova.

   - Ezt mikor mondta? - néztem kérdően kislányomra.

   - Amikor elvitt a iskolába, mert megkérdeztem, hogy szeret-e minket, és azt mondta igen. Kérlek papa! - nézett rám kiskutya szemeivel, amik hatással voltak rám. Tudta jól, hogy nem bírok ellenállni aranyos arcocskájának, de ha még ilyen szemekkel is nézett rám, akkor meghaltam.

   - Rendben - sóhajtottam. - De! - mutattam fel ujjamat, mielőtt még ujjongani és sikítani kezdene. - Megesszük a reggelit, elmosogatok, te addig szépen átmész és megkérdezed, hogy ráér-e. Ha nem akkor nem erőlteted rá, ha pedig igen, akkor szólsz nekem és indulhatunk is. Rendben?

   - Nagyon szeretlek papa - ugrott a nyakamnak, aminek köszönhetően a szendvicsem a takarón landolt.

   - Én is szeretlek Kicsim - simogattam meg és egy puszit nyomtam arcára.

   Elfogyasztottuk a reggelit, majd felöltöztünk, mivel mind a ketten pizsamában nyomtuk a reggelit. Ezek után, elkezdtem mosogatni, míg kislányom átment Jinhez megkérdezni, hogy eljön-e velünk vásárolni. Mióta csak nála voltam, kezdtek egyre furcsább érzéseim lenni vele kapcsolatba. Az álmaim még mindig megválaszolatlanok voltak, és azok nélkül nem tudtam dönteni, de valami vonzott hozzá. Furcsa volt, hogy ilyen könnyen valaki a közelembe férkőzött, és a barátom lett, de inkább az volt furcsa, hogy ennyire nyugtalanná tett. Az érzések, amik kavarogtak bennem, ismerősek voltak, de nem tudtam elképzelni, hogy egy férfi iránt is lehet, így érezni, mikor férfi voltam. Nem volt semmi bajom azokkal az emberekkel, kik a saját neműkhöz vonzódtak, de én magamról ezt nem tudtam elképzelni. Teljesen tanácstalan voltam ezzel kapcsolatban. Egyáltalán mit éreztem én Jin iránt? Kedves, aranyos, segítőkész, talpraesett, hihetetlenül jól tud főzni és tud bánni a gyerekekkel. Hihetetlenül szerencsés lesz az a nő, aki a párja lesz, mert Jin, egy főnyeremény. Vagy.. már volt valakije, csak nem mondta el? Sosem beszélgettünk ilyen dolgokról és egyre jobban nyugtalanított, hogy én szinte semmit sem tudtam róla, de ő mindent tudott. Mintha egész életemben ismert volna, úgy bánt velem és ez egyszerre tett boldoggá és nyugtalanná. De ha egyáltalán érzek is valamit Jin iránt, akkor ő hogy reagálna rá? Nem nézném olyan embernek, aki a saját neméhez vonzódna. Mellette inkább egy vékony, hosszú, barna hajú lányt tudtam elképzelni, aki leste minden kíváncsiságát és mindig meglepte valamilyen sütivel Jint, mert tudta mit is szeretett párja. Én meg.. Főzni nem tudok, szinte felrobbantom a konyhát, ha belépek oda. Semmit sem tudnék neki adni, mert semmiben sem voltam jó. Meg, egyáltalán ki szeretne egy ekkora szerencsétlen, mint én?! Semmi esélyem nem lehetne Jinnél, meg aztán.. Várjunk csak egy percet! Meghibbantam. Hogy gondolkodhattam ilyenekről egyáltalán? Hogy én és Jin? Mégis, hogy jutott ez eszembe? Istenem! Komolyan beszélnem kell Hoseokkal, ez már nagyon sok nekem. Épphogy csak gondoltam barátomra, már kopogtattak is az ajtón. Először Hyunara gondoltam, mert nem vitt magával kulcsot és eléggé nehezen tudta kinyitni az ajtót kívülről, ha nem segítek neki. Másodszorra Jin képe ugrott be, hogy elnézést kérjen, amiért nem tud velünk jönni. Így elindultam az ajtó felé, hogy ajtót nyissak az illetőnek, de mikor kinyílt eléggé nagy meglepetés fogadott. Amikor megpillantottam egy pillanatra összerezdültem, mert nem vártam, hogy ő álljon az ajtóm előtt, egyáltalán meg sem fordult a fejemben.

   - Jó napot! - köszönt halkan, de érthetően. - Zavarok..? - kérdezte és kissé lesütötte szemét.

   - Szia. Nem, csak megleptél. Nem számítottam rád, így szombat délelőtt - vallottam be, mert tényleg így volt.

   - Sajnálom, csak el kell mondanom valamit és nem akartam tovább húzni az időt - mondta, majd végül a szemembe nézett. - Én szeretem a tanár urat, már az első órán megtetszett nekem és azóta hordoztam magammal az érzéseimet, de tudtam jól, hogy teljesen egyoldalúak az érzéseim, mivel közöttünk semmilyen kapcsolat nem létesíthető, hiszen a tanárom. De én képtelen voltam lemondani önről. Az, hogy megcsókoltam múltkor, az, azért történt, mert már túltelítődtek bennem az érzelmek és nem bírtam magamban tartani. Én nem akartam, de az ember érzéseinek nem lehet megálljt parancsolni. Ezért, szeretnék bocsánatot kérni. Bocsánat, hogy megcsókoltam és hogy miattam a kislánya elszökött. Nem akartam ilyen bonyodalmakat okozni önnek. Szeretném, ha elfelejtenénk a történteket és úgy viselkednénk, mint régen. Megígérhetem önnek, hogy nem fog megismétlődni a múltkori, mert nem akarom eljátszani a bizalmát felém. És...

   - HaEun - vágtam a szavába. - Nem történt semmi baj. Én provokáltam ki belőled ezt az egészet, ne magadat hibáztasd. Borítsunk fátylat a múltra, rendben? - mosolyogtam rá kedvesen.

   - Rendben és köszönöm a tanár úrnak, hogy így kezelte a helyzetet - mosolyodott el ő is.

   - Nem kell köszönnöd semmit. Csütörtökön várlak a szokott időben - veregettem meg vállát kissé.

   - Köszönöm, akkor jövök is. Majd találkozunk és köszönöm még egyszer. Viszlát! - köszönt el, ahogy elindult a lépcső felé.

   - Nincs mit. Szia - intettem neki, majd készültem, hogy visszamenjek a lakásba.

   - NamJoon!!! - hallottam meg valaki hangját, mire a következő pillanatban, valaki a hátamon landolt és még szerencséje volt, hogy időben megkapaszkodtam az ajtóban. - Úgy hiányoztál!!! - karolta nyakamat szorosan.

   - Te teljesen meg vagy húzatva? - förmedtem a hátamon csimpaszkodó hatalmas gyerekre. - Mit csináltál volna, ha nem tartom meg magamat és elesek? Hm? - néztem rá kérdően.

   - Ugyan már! - legyintett, majd leszállt rólam. - Jó kondiban vagy, képtelenség, hogy ne bírj el engem - fogta meg a pólómat és felhúzta. - Nem csalódtam - nevetett. - Még mindig jól nézel ki, annak ellenére, hogy beteg vagy.

   - Te és a baromságaid - sóhajtottam, majd lecsaptam kezét, hogy elengedje felsőmet. - Nem úgy volt, hogy délután jössz? - néztem barátomra.

   - De, csak YunSeo hamarabb akart a szüleihez menni, így elvittem őket és onnan egyből idejöttem. Baj, hogy itt vagyok?

   - Dehogy - mosolyogtam. - Mindig szívesen látunk tudod jól.

   - Ennek örülök - vigyorgott rám. - Amúgy ő volt a...

   - Hoseok bácsi! - hallottuk meg hirtelen kislányom hangját, aki a következő pillanatban már legjobb barátomra vetette magát, hatalmas mosollyal az arcán.

   - Itt a kedvenc Húgocskám! - kapta fel egyből Hoseok kislányomat a földről és megpuszilta arcát. - Mekkorát nőttél! - csodálkozott el. - Egyre gyönyörűbb vagy. A papádnak vigyáznia kell, nehogy valami fiúcska lekapjon a kezéről.

   - Hoseok! - szóltam rá, mert már a gondolattól rosszul voltam.

   - Most mi az? Gyönyörű lányod van. Nem csodálkoznék, ha az osztálytársainak tetszene. Nem igaz Hyuna?

   - Hát mondták már a fiúk, hogy szép vagyok - mondta kislányom, mire döbbenten néztem rá.

   - Hoseok, szerintem ezt a témát ne feszegessük - hallottam meg Jin hangját, aki közben odajött hozzánk. - NamJoon, már a gondolatától is rosszul van, hogy valami fiúra váltja le őt Hyuna - mondta mosolyogva.

   - De ha egyszer így lesz? - mondta nemes egyszerűséggel barátom.

   - De az még messze van. Hyunanak még van bőven ideje, hogy pasizni kezdjen.

   - Pasizni? Az mit jelent? - szólalt meg kislányom.

   - Majd ha nagy leszel, megtudod - mondta mosolyogva Jin és megsimogatta a kíváncsiskodó arcát. - Amúgy, mikor akartok menni, vásárolni?

   - Hát, eredetileg azt terveztük, hogy most, mielőtt Hoseok megjön, de ez a barom nem szólt, hogy előbb jön - mutattam barátomra.

   - Hé! Nem vagyok én barom! Kikérem magamnak! - mondta "felháborodva". - De felőlem elmehetünk vásárolni, ne miattam mond le a programot Nam.

   - Miattad sosem mondanék le semmit - mosolyogtam rá.

   - Jajj de kedves vagy. Annyira szeretlek - mondta szarkasztikusan.

   - Én is szeretlek, te idióta - mosolyogtam nagyban. - Pakold le a cuccodat és akkor mehetünk is vásárolni.

   - Oh, az csak egy fél pillanat - mondta és táskáját, beljebb dobta a lakásba, ahol a fal mellé érkezett. - Mehetünk is - vigyorgott idiótán.

   - Mintha otthon lennél - sóhajtottam, majd felkaptam a kulcsomat és bezártam az ajtót.

   Elindultunk a legközelebbi boltba, hogy összeszedjünk minden hozzávalót a hétvégéhez. Leginkább Jinnel kutakodtam, mivel Hoseok "elrabolta" tőlem kislányomat, akivel, a csokis pulttal szemeztek, mivel mind a ketten nagyon édesszájúak voltak. Jinnel jártuk a sorokat és pakoltuk a kosárba a dolgokat, de nem nagyon beszéltünk egymással, csak voltunk, viszont kellemes volt ez a csend közöttünk. Jó érzés volt mellette sétálni és vele lenni, megmosolyogtatott, hogy láthattam, közben pedig azon tanakodtam, hogy vajon ez az érzés, az, amire gondolok, vagy csak bebeszélem magamnak? Nem tudtam eldönteni, de már kezdtem érteni a dolgokat.

   Amikor megvettünk mindent hazaindultunk, otthon pedig elpakoltunk mindent, míg végül Jin haza nem ment. Kislányom szomorú volt miatta, de szomszédunk megígérte, hogy holnap találkozni fognak, így Hyuna arcára egy hatalmas mosoly került. Hoseokkal elkezdtük a vacsorát készíteni, nem nagyon beszéltünk, mert azt inkább későbbre hagytuk, amikor már Hyuna is aluszik. Vacsora után, elmosogattam és éppen készültem kislányomat lefektetni, mikor kopogtattak az ajtón. Odamentem és Jint találtam az ajtó előtt ácsorogni.

   - Szia - köszöntem neki mosolyogva.

   - Szia. Ne haragudj a zavarásért, de ez véletlenül nem a tiéd? - mutatta meg nekem az anyagot a kezében, amit elvettem tőle.

   - De, az enyém. Ott hagytam nálad? Fel sem tűnt.

   - Én is csak most találtam meg, amint pakoltam a szobámban. Valószínűleg, akkor hagytad ott, amikor tegnap felkeltél.

   - Köszönöm, hogy áthoztad nekem - mosolyogtam rá.

   - Ugyan. Ez semmiség. De én nem is zavarok tovább.

   - Várj egy pillanatot - mutattam neki tenyeremet, hogy maradjon ott, ahol volt. Visszasiettem a konyhába és a vacsorának egy részét egy tányérra pakoltam, majd visszamentem Jinhez. - Kíváncsi vagyok a véleményedre. Ez Minhie receptje szerint készült, de mivel nem vagyok valami jó szakács, így lehet el is csesztem - mosolyogtam zavaromban.

   - Köszönöm. Holnap véleményt mondok róla - kacsintott rám.

   - Köszi. Jó éjszakát!

   - Jó éjszakát Nam! - köszönt el, majd be is ment a lakásába, én pedig álltam ott az ajtóban dermedten. Nam? Nem szokott senki sem Nam-nak hívni, nagy ritkán Hoseok, de más nem, csak.. És itt döbbentem rá valamire. Az első álmom, amiben nem tudtam eldönteni, hogy ki a párom, ő hívott Nam-nak. Talán..? Nem! Az teljességgel kizárt. Még hogy Jin? Képtelenség.

   Egy mosollyal az arcomon, ami inkább úgy jellemzi arcomat, hogy lehetetlenekre gondolok, úgy sétáltam vissza a nappaliba, ahol barátom már várt, pár adag sörrel az asztalon.

   - Te most szépen leülsz, iszol egy keveset és mesélni kezdesz - adta ki a parancsot, mire sóhajtva rogytam a bútorra és bontottam fel egy dobozt, majd lassan kortyolgatni kezdtem az italt, míg el nem fogyott. Elfeküdtem a kanapén, lehunytam a szemem, majd végül kinyitottam, mikor megéreztem az alkohol hatását és a plafont kezdtem bámulni.

   - Ott kezdődött az egész, hogy...

***

   - Haver, ezt most mond el még egyszer, mert eléggé zavaros - mondta legjobb barátom a kanapé előtt ülve, miközben én azon feküdtem el a háta mögött. Felsóhajtottam, majd ismét elmeséltem neki az álmokat és az érzéseket, meg azokat a pillanatokat, amikor valami furcsát éreztem szomszédommal kapcsolatban, pluszban az elmúlt másfél hónapot, amióta megismerkedtem vele. Csak feküdtem és ittam a sörömet, amit csakis azért is vezettem be a szervezetembe, hogy könnyebben tudjak beszélni Hoseoknak a dolgokról. Nem olyan könnyű leírni egy álmot, vagy az érzéseket, amiket Jin váltott ki belőlem. Kiittam italom tartalmát, majd azt letettem a földre, a bútor mellé a másik három mellé, amit az elmúlt egy órában fogyasztottam el, miközben meséltem.

   - Ez lenne a helyzet - mondtam, ahogy mondandóm végére értem és bámultam a plafont. Kislányom már a szobájában aludt, körülbelül két órája fektethettem le, azóta kezdtem el lassacskán mesélni a dolgokat Hoseoknak, de először a HaEunnal történt csókomat vitattuk meg, csak utána Jint. Egyre bonyolultabb volt a helyzet, főleg az utolsó álmom után és az azt követő nap eseményei.

   - És ezt te nem érted? - kezdett el nevetni barátom, ahogy maga mellé helyezte a sörét, hogy ki ne öntse a nevetés következtében.

   - Halkabban! - szóltam rá, mire elhalkult, de nevetett tovább. - Mi olyan vicces ezen? Egyáltalán nem értem a helyzetet. Ne nevessél, hanem inkább segíts. Komolyan, minket hívtalak át egyáltalán. Minek is barátkozom én veled?

   - Hé! - tűnt el egy pillanat alatt nevetése és vált komollyá. - Azért mindennek van határa. Ne mond azt, hogy nem vagyok egy nagyon jó barát! Nálam jobbat nem is kívánhatnál. Ki viselne el téged?

   - Ott a pont - adtam beleegyezésemet egy sóhajjal együtt. - De akkor segítsél, kérlek - fordítottam el fejemet és lenéztem rá. Konkrétan úgy érzetem magam, mint egy szerelmes tini, aki a legjobb barátnőjének panaszolta el szerelmi bánatát. Szerelmi?

   - Jó-jó, segítek. Mondjuk, én tudom mi a problémád, csak nem akarom kinyögni, hanem azt szeretném, ha magadtól jönnél rá - fejtette ki tervét. - Vegyük sorra a dolgokat. Akkor..

   És itt kezdődött el minden. Hallgattam, amint beszélt, de egyetlen szava sem jutott el a tudatomig, mert csak az járt a fejemben, hogy abban az álmomban, Jinnel voltam együtt, ebben már biztos voltam. Felidéződött előttem az arca, ahogy mosolygott, nevetett, amint hozzámért. Most is éreztem, amint átölelt és hozzám bújt. Éreztem illatát, ahogy lélegeztem, teste melegét is éreztem.

   - ...és lehet, ezért érzel így mostanában. Ezt sem zárhatod ki, mivel mióta nem voltál együtt senkivel? Négy éve? Ez is közrejátszhat, hogy...

   - Ezek szerint tetszik nekem a szomszédom? - tettem fel a kérdést, ami foglalkoztatott.

   - Nagyon úgy néz ki, de ez nekem már eléggé régóta leesett.

   - Mióta? - fordultam feléje.

   - Amikor először találkoztam Jinnel, egyből szimpatikus volt, mivel az egész kisugárzása barátságos és Hyuna is imádja. Nem engednél senkit sem a kislányod közelébe, ha te nem szeretnéd. Na, a lényeg. Amikor megégette az ujját, ahogy a gondját viselted, mintha a szerelmedet ápoltad volna és ott volt Hyuna születésnapja is. Ahogy egymás mellett voltatok, egy tökéletes párt alkottatok és én meg voltam győződve róla, hogy együtt vagytok, de ahogy mesélted a dolgokat, után rájöttem, hogy neked lila halvány fogalmad nem volt semmiről. Azért írtam neked azokat az üzeneteket, hogy hátha ráébredsz a dolgokra, de úgy tűnik, hogy magadtól is rájöttél, csak kellett egy kis segítség. Az, hogy nem vetted észre, normális, mivel eddig csak nőkkel voltál együtt és Minhie óta, senkit sem szerettél, de most itt van ez a cuki és aranyos szomszéd fiúcska...

   - Két évvel idősebb, mint mi - szakítottam félbe.

   - Mi? Idősebb, mint mi?

   - Ugye milyen hihetetlen? Én is így reagáltam, mikor megtudtam. De most nem ez a fontos.

   - Igaz. Akkor itt van ez a cuki és aranyos szomszéd férfi, akit inkább néznék húsz évesnek, mint harmincnak, de ez lényegtelen most. Az a fontos, hogy úgy tűnik, érzelmeket táplálsz a szomszédod iránt, aki fontos neked. Mióta vannak ennyire furcsa érzéseid?

   - Már az elején éreztem ilyeneket, de mióta voltak az álmaim, ezek jobban erősödtek - mondtam, ahogy bambultam ki a fejemből, majd belém hasított valami. - Mit fog szólni Hyuna, ha megtudja?

   - Jajj NamJoon! - kólintott fejen barátom. - Most ez legyen a legkisebb problémád. Majd később gondolkodsz ezen, de először azt kell kideríteni, hogy Jin, mit érez irántad.

   - Ezt, hogy érted?

   - Nem vagy kíváncsi arra, hogy hogyan érez irántad? Hátha nem egyoldalú a dolog.

   - De mi lesz, ha az lesz?

   - Akkor jól leiszod magad a sárgaföldig és keresünk neked valaki mást, de ne legyél ennyire pesszimista, mert megnyúzlak.

   - Bocs.

   - Na, akkor ki kell találni, hogy is tudnánk... - és hirtelen kopogtattak az ajtónkon. Mind a ketten értetlenül meredtünk a falapra, majd lassan felkászálódtam a kényelmes bútorról és elindultam a bejárat felé. Akaratlanul is, de Jin arca lebegett a szemem előtt. Bárcsak ő lenne az és azt akarná, hogy itt aludhasson. Most miért gondoltam ilyenekre? Ezt csak az alkohol hozza ki belőlem. Ahogy odaértem az ajtóhoz, kissé megtámaszkodtam az ajtóban, mivel az alkoholtól kissé imbolygott a talaj, de tudtam jól, hogy nem az mozog, hanem én vagyok spicces. Az ajtót kinyitottam és feltekintettem látogatómra, aki idetévedt hozzám. Szemeim elkerekedtek és kissé túl közel kerültem hozzá. Mind a ketten meredtünk a másikra. Miért van itt?

    - Szia.. - köszönt halkan és kissé elmosolyodott, de mintha az arca vörös is lett volna. - Elment nálam valamiért a meleg víz és az áram is... esetleg itt aludhatnék? - nézett félve a szemembe, én pedig mozdulni nem bírtam.

   A gondolatainkat nem hallja senki, ugye..?

A dal, amit Hyuna énekelt: