19.fejezet

   Sosem hittem volna, hogy ilyen valaha is fog történni velem, de megtörtént. Ott álltam a bejárati ajtóban, szemben velem az osztályom egy része, és éppen túlestünk egy eléggé kínos jeleneten. Magamban csak azon gondolkodtam, hogy most, hogyan fogom megmagyarázni a dolgokat, de egyáltalán meg kell magyaráznom nekik? Mielőtt még bármit mondhattam volna, párom már el is tűnt a fürdőszoba rejtekében, engem meg hátrahagyva a magyarázkodással. Mondjuk, olyan szempontból igaza volt, hogy mivel az én osztályom volt, ezért nekem kellett elmondanom nekik a dolgokat, de akkor sem kellett volna egyedül hagynia. Bár, örülök, hogy a lány diákjaim nem rajta legeltették a szemüket, mert akkor nagyon begurultam volna. Nem is lett volna szabad látniuk, így Jin-t, csak nekem szabad így látnom őt. Más nem láthatja, csak én. Na jó, ez most nagyon úgy hangzott, mint egy tini lány nyavalygása, de lényegtelen. Sóhajtva invitáltam beljebb osztályomat, akik a nappaliba tömörültek, én pedig a konyhába vettem az irányt, hogy megkínáljam őket egy kis innivalóval, közben pedig azon tanakodtam, hogyan is tovább. Letettem eléjük a tálcát, majd gondterhelt arccal néztem a fürdőszoba ajtaját, hátha felbukkan párom, de nem jött. Úgy érzem, ki kell onnan rángatnom.
   Nekitámaszkodtam a kis szekrénynek, amin a tévé készülék helyezkedett el, összefontam karomat magam előtt és nagyban törtem a fejem, vajon, hogyan is hozzam fel nekik a témát. Egy nagy levegőt vettem, majd a "gyerekeimre" néztem.
   - Gyerekek, arról...
   - Már tudtuk egy ideje tanár úr - vágott a szavamba Yong, az osztályom kitűnő tanulója, aki közben a legtöbb gondot okozta nekem a négy év alatt.
   - Már tudtátok? - kerekedett el a szemem. Válaszképpen, csak bólogatásokat kaptam. - Mióta tudjátok? Vagyis, mit tudtok egyáltalán?
   - Azt tudjuk, hogy a tanár úr a férfiakhoz vonzódik, és láttuk is, vagyis én láttam, amint nyálcserét folytatott, az előbb látott személlyel - bökött a fürdőszoba felé JiNa, miközben mosolyogva nézett rám, nekem pedig leesett az állam.
   - Ezt mikor láttad? Tudtommal, egyszer sem voltam Jin-nel az iskola területén, amint..
   - Egyszer mégis ott volt. Pontosan két nappal ezelőtt, amikor is a szóbelink elkezdődött. Nekem nem kellett akkor bemenni, így pihentem aznap és láttam, amint a tanár úr kint ült a padon és kislánya, Hyuna, egy férfival érkezett az iskola területére. Akkor láttam a tanár urat csókolózni Jin oppa-val, de nem ez volt az első esett. Előtte is láttam a tanár urat és Jin oppa-t, amint sétáltak egymás mellett, vagy találkoztak és éreztem azt a bizonyos szikrát kettejük között. Meg Hyuna-t is kikérdeztem efelől, hogy nem tapogatózzak a sötétben, így ő alátámasztotta az elméletemet. Aztán ezt az osztállyal megvitattuk, és mindenki nagyon örült annak, hogy a tanár úr végre talált valakit maga mellé. Észrevettük, hogy a ballagás előtt, hihetetlenül boldognak tetszik lenni, és ez egyre csak fokozódott. Lehet akkor még nem voltak együtt, de mi pontosan láttuk, hogy a tanár úr szerelmes lett, csak fogalma sincsen hogyan is kezelje a helyzetet - világosított fel a tényekről JiNa. Hatalmas szemekkel hallgattam, amit mondott és visszagondoltam, hogy tényleg így volt, ahogy mondta. Teljesen ledöbbentett, hogy így átláttak rajtam, de boldog is voltam, amiért ilyen könnyedén elfogadtak olyannak, amilyen voltam.
   - Hát ezzel eléggé megleptetek. Ilyen szóhasználattal még sosem illeték a kapcsolatomat, de nem is vártam mást tőled JiNa - mosolyodtam el. - Szóval, az egész osztály tud már róla?
   - Igen, de nem adjuk tovább senkinek sem, mivel nem szeretnénk, ha a tanár úr ezért bajba kerülne, és nekünk a tanár úr olyan, mint az édesapánk.
   - Ez igazán kedves tőletek, és nagyon szépen köszönöm. Egyedül ti tudtok róla, na meg azok, akiket beavattam ebbe, de az iskolából ti vagytok az elsők, és szeretném, ha ez így is maradna egy ideig.
   - Természetesen.
   - Amúgy, minek köszönhetem a látogatásotokat? Úgy látom, mindenki eléggé józan a tegnap este után - mosolyogtam nagyban.
   - Az utolsó buli miatt.
   - Utolsó buli? - néztem értetlenül rájuk.
   - Igen, amiről a tanár úr beszélt tegnap este.
   - Jah, hogy arra gondoltok. Az időpontot akarjátok egyeztetni?
   - Igen. Megbeszéltük ezt még tegnap este, és abban maradtunk, hogy azon a napon, amikor megtudjuk az eredményeket, akkor szeretnénk. De csak akkor, ha a tanár úrnak is megfelel.
   - Persze, hogy megfelel nekem. Július 28, ugye?
   - Igen.
   - Rendben, akkor várlak titeket nagy szeretettel - mosolyogtam rájuk.
   - Tanár úr.
   - Igen?
   - Megismerhetjük a tanár úr választottját? De csak, ha nem veszi tolakodásnak - mondta JiNa egyből.
   - Persze, de ez nem rajtam múlik - vigyorogtam, majd ellöktem magam a bútortól, majd a fürdő felé vettem az irányt és bekopogtam az ajtón. - Jin - szólítottam meg, mire lassan kinyílt az ajtó és egy eléggé megszeppent, de közben iszonyat boldog embert pillantottam meg magam előtt. - Az osztályom egy rész, meg szeretne ismerni téged - mosolyogtam rá.
   - Biztos, hogy rám kíváncsiak? - kérdezte, amint kicsit nagyobbra nyitotta az ajtót.
   - Ki másra? - vigyorogtam és megfogtam kezét, majd kijjebb húztam és egy puszit nyomtam az arcára, aminek hatására, elpirult. Imádtam, a pirulós Jin-t. Megfogtam kezét, és csak most tűnt fel, hogy visszavette az aznapi ruháit, mely nekem nagyon is tetszett. Csupán egy melegítő és egy póló, ami természetesen az enyém volt, ennyit viselt, de engem teljesen elkábított. Mosolyogva húztam magam után egészen a nappaliig, ahol az osztályom már nagyban várt minket. A mosolyom levakarhatatlan volt és csak még nagyobb lett, amint gyerekeim elé értünk. A lányok kuncogni kezdtek, de nem nagyon törődtem vele, mert számomra nagyon fontos volt Jin és örültem, hogy meg akarják ismerni. A bemutatkozást gyorsan letudtuk, utána elkezdődött a kérdezősködés, ami leginkább arra irányult, hogyan is ismertük meg egymást. Vicces volt felidézni az elmúlt két és fél hónapot, amióta megismerkedtünk eléggé sok minden történt velünk és nehéz lenne elmesélni az egészet részletesen, főleg úgy, hogy ne hagyjunk ki semmit sem. Természetesen semmi komolyabbat nem mondtunk nekik, csak amennyit tudniuk kellett, de öröm volt úgy beszélni a diákjaim előtt, hogy közben foghattam párom kezét, aki néha kissé megszeppenve válaszolt egy-egy kérdésre. Kis idő elteltével kislányom is felbukkant, mert meghallotta az ismeretlen hangokat és kíváncsi lett, így bemerészkedett a nagyokhoz, akik nagyon örültek neki. Valamiért, Hyuna-t mindenki szerette, nem mintha bajom lett volna ezzel, csak eddig akárki megismerte szeretett kislányomat, mindig el voltak ájulva tőle, hogy miként is lehet ilyen jól nevelt, okos és gyönyörű. Ezért rendkívül büszke voltam Hyuna-ra és még boldogabb, hogy az élet nekem ajándékozta őt. A világ legszerencsésebb embere voltam a Földön, amiért ilyen emberekkel áldott meg az élet. Egy tökéletes kislány, és egy tökéletes pár, csodálatos anya, és a világ legidiótább legjobb barátja. Másokra nincs is szükségem az életben.
   Olyan nyolc óra felé járhatott az idő, mikor is gyerekeim elkezdtek elszállingózni, így minket magunkra hagyva. Hyuna már elment aludni, mert mint kiderült számomra, egész nap segített Jin-nek, így alaposan kifárasztotta magát és nem bírt olyan sokáig fent maradni, mint szeretett volna. Mikor bezártam az ajtót és éreztem, hogy ma már semmi váratlan nem történhet, párom csak megragadta karomat és behúzott a fürdőbe, ahová eredetileg indultunk, úgy másfél órával ezelőtt. Mosolyogva követtem páromat a kis helyiségbe, ami nem is volt olyan kicsi, mint amilyennek mondtam, csak jobban illett rá ez a jelző. Bezártam magam mögött az ajtót, hogy ha esetleg kislányom felébredne, akkor ne nyisson ránk, mert szerintem nem akar se Jin-t, se engem egy száll semmibe látni. Egyből elkezdtem vetkőzni, párom pedig csak nagy szemekkel nézett, majd egy kis idő elteltével, ő is követte a példámat. Már anyaszült meztelenül álltam a fürdőben és léptem a zuhanykabinhoz, miközben alaposan megfigyeltem Jin-t, akin még egy ruhadarab volt. Vártam, hogy mikor lép be mellém, de mikor láttam, hogy a padlót fürkészte, olyan érzésem támadt, mintha zavarba lenne, mintha csak az első kapcsolatunk lenne, és tizenöt évesek lennénk. Így, hogy ne kínozzam tovább, csak megnyitottam a zuhanyt és beálltam alá, neki háttal, hogy nyugodtan be tudjon jönni mellém. Arcomba engedtem a vizet, végigvezettem ujjaimat, már vizes tincseimen, majd csak arra lettem figyelmes, amint két kar fonódott derekam köré, egy arc temetkezett két lapockám közé és éreztem, ahogy a szíve milyen gyorsan is vert.
   - Sajnálom, csak..
   - Csak ez az első alkalom, hogy valakivel együtt fürdesz?! - fejeztem be mondatát, gondolván, hogy ez lehet a baja.
   - Igen - bólintott. - Helyesbítek. Ez az első alkalom, hogy egy ilyen helyes pasival fürdök együtt - kijelentésére, csak kitört belőlem a kacagás, majd karjait lefejtettem magamról és vele szembe fordultam.
   - Ezt én is, ugyan úgy elmondhatnám - mosolyogtam rá, amint kezeimet derekára tettem és ujjaim bőrével érintkeztek. Mondatomra, csak egy hatalmas mosoly húzódott ajkaira és közelebb hajolt, hogy elhallgattasson. Lágyan érintettük egymás ajkait, nem akartunk se többet, se kevesebbet, csak ezt a pillanatot örökre. Köréje fontam karjaimat, egyre jobban húztam magamhoz, és valamiért csak most kezdtek tudatosulni bennem a történtek, hogy én milyen kapcsolatot kezdtem is el. Mivel eddig csak nőkhöz volt szerencsém, így az ő igényeikhez igazodtam, tudtam, ha esetleg itt és itt érintem meg őket, akkor milyen reakciókat váltok ki belőlük, de ez most nem volt ilyen egyszerű. Jin, korántsem volt nő, sőt, határozottan nem volt az, de az alapján, amit mondott nekem, határozottan ő volt a "női" szereplő a kapcsolataiban, ami annyit jelentett, hogy én leszek a "férfi".
   Kissé elhúzódtam páromtól, ezzel kiválva a csókból, de nem engedtem el derekát. Csak csodáltam, amit nekem szánt az ég, egyszerűen nem értettem, hogy nem vette még észre őt senki sem. Miért hagyták el az előző barátai? Miért nem vették észre azt, ami határozottan az orruk előtt volt? Mondjuk, örültem annak, hogy párom engem boldogított és nem éppen mással egye-pettyél a hálóban. Engem szeretett és nem mást, velem akart lenni, ahogy én is vele akartam lenni örökké.
   Nem tudom, mennyi ideig áztattuk magunkat a víz alatt, de az egyszer biztos, hogy nem öt percet töltöttünk a kabinban. Jó volt végre valakivel megosztani az ilyen pillanatokat és az, hogy valaki ugyanolyan szeretettel és gondoskodással ért hozzám, ahogy én őhozzá. A fürdőben még elszöszmötöltünk egy kicsit, leginkább azzal voltunk elfoglalva, hogy a hajunkat megszárítsuk, de engem jobban lekötött párom széles vállainak csodálása. Nem tudom hogyan csinálta, de biztos nem tegnap kezdett el edzeni, hogy úgy nézzen ki, amilyen most. Hozzá képest én semmi voltam. Túlságosan is jól nézett ki, nem is értem, mit látott meg bennem, ami megfogta, de talán jobb, ha nem is tudom. Mikor végre végeztünk a fürdőbe, elvonultunk a szobámba, majd be is feküdtünk az ágyamba, de én képtelen lettem volna még aludni. Jin szorosan hozzám bújt, fejét a mellkasomon pihentette és apró köröket írt le bőrömön. Érintése kellemes volt és megnyugtató, és csak még inkább késztetett arra, hogy meg kell tennem azt, amin már néhány napja gondolkodtam.

   - Jin - szólítottam meg páromat, aki lassan felém fordította fejét és rám mosolygott.

   - Igen Nam? - nézett bele szemembe. Elkezdtem feltornászni magamat, ezzel páromat is arra késztettem, hogy kissé felemelkedjen, majd közel hajoltam hozzá és összeérintettem ajkainkat. Jin ajkairól nem tűnt el a mosoly, csak még nagyobb lett és örömmel viszonozta tettemet. Csak ajkait érintettem, egyre jobban közeledtem feléje, míg el nem feküdt az ágyon, de meg nem szakítva csókunkat, végül csak föléje kerültem. Csókunk egyre hevesebbé vált, szinte éhesen kaptam ajkaira újra és újra, és ez Jin-nek is ugyan úgy tetszett, mint nekem, így nem lepődtem meg, amikor kissé ajkaimra harapott, ami csak még jobban beindított. Kezemet oldalára vezettem és a számomra nagyon idegesítő ruhadarabot kezdtem el felfelé húzni testén, egészen addig, míg az a padlón nem landolt. Párom mosolyogva csókolt, karjaival magához láncolt, így konkrétan rajta feküdtem, miközben édes párnáitól képtelenség volt elválnom, de egyszer muszáj tovább haladnom, így ajkaimat levezettem Jin nyakára és ott csókoltam puha bőrét. Egyszer a nyaka lesz a végzetem, már nagyon érzem. Az a bársonyos bőr, annyira hívogató volt, nem bírtam ki, hogy ne kóstoljak kissé bele. Egy aprócskát haraptam bőrébe, mire csak párom egy olyan hangot adott ki magából, ami szerintem őt is meglepett, de elkönyveltem magamnak egy jó pontot, így az aprócska harapás helyére egy csókot is nyomtam. Egyre lejjebb és lejjebb kezdtem el haladni, egy pillanatra felidéződött bennem az első együttlétünk Minhie-vel, de egyből el is hessegettem a gondolatokat, mert nem volt szabad összehasonlítani két embert, főleg nem két olyan embert, akiket szeretek. Ahogy párom bőrét kényeztettem ajkaimmal, hasonló hangokat adott ki magából, amiket néhány nappal ezelőtt én is, csak ő sokkal jobban vissza tudta fogni hangjának magasságát, nehogy kislányomat felébressze, aki a szomszéd szobában aludt.
   Visszamásztam párom ajkaira, közben kezemmel felsőtestét simogattam, de többször végigsimítottam lábain és bizonyos részeken, hogy érezze, valamit tenni fogok az éjszaka folyamán. Ujjaimat óvatosan beakasztottam nadrágja szélébe és elkezdtem lefelé húzni, mire párom odakapta kezét.
   - Mhire készülsz Nam? - vált el ajkaimtól és tekintetét az enyémbe fúrta.
   - Viszonozni szeretném, a múltkori éjszakát - hajoltam vissza ajkaira, közben folytatva nadrágja levételét. Mikor a felesleges ruhadarab a padlón landolt, egy pillanatra elváltam ajkaitól és végigtekintettem testén. Ahogy egyre lejjebb vándorolt tekintetem, úgy haraptam be egyre inkább ajkaimat. Bevallom, egy pillanatra megijedtem, de tudtam jól, ha ma éjjel nem teszem meg, akkor sosem fogom. Szemeimmel újra párom tekintetét kerestem, míg végül meg nem találtam és, mikor egymásra néztünk, hirtelen jött melegséget és önbizalmat éreztem magamban, aminek következtében képes voltam megtenni az első lépést. Párom ajkaira csókoltam, miközben kezemmel végigsimítottam, most már csupasz testén. Ujjaim talán kissé megremegtek, mikor ágyéka tájékán időztek el, de bátorságot vettem magamon és óvatosan megérintettem, ezzel párom minden izmát megfeszítve és egy aprócska sóhajt hallva ajka közül. Furcsa volt az egész, de közben hihetetlenül izgató is..

   - Elrontottam valamit, igaz? - kérdeztem halkan, miközben egyik tenyeremet az arcomba nyomtam, hogy eltűnhessek szégyenemben. Biztos, hogy elrontottam valamit, mert amióta vége lett Jin, egy szót sem szólt hozzám, még rám se nézett, csak feküdt mellettem, ugyanabban a pózban, min mielőtt elkezdtem volna. Hogy lehettem ekkora hülye? Utána kellett volna néznem a dolgoknak, hogy egyáltalán mi hogy van, erre én, megtettem. Még szerencse, hogy nem arra szántam el magam, hogy lefekszem Jin-nel, mert akkor összeveretném magam, amiért ekkora idióta voltam. Végig azon járt az agyam, vajon mit is ronthattam el, de nem jutott eszembe semmi sem. Ugyan úgy csináltam, mint Jin néhány napja, ugyanazokat a mozdulatokat csináltam, persze voltak részek, amik homályosak voltak, de a legnagyobb részére emlékeztem. Talán azt rontottam el, amikor.. szájjal elégítettem ki? Vagy, akkor, amikor elélvezett és nem bírtam lenyelni..? Talán ez a baja? De hát.. ez volt az első alkalom, csak nem várhatta el, hogy egyből mindent meg tudok csinálni. Vagy talán...
   - Minden tökéletes volt Nam - hallottam meg hangját közvetlen közelről, mire elvettem kezemet arcom elől és párom mosolygós arcával találtam szembe magam.
   - M-mi? - csodálkoztam párom kijelentésén.
   - Tökéletes volt Nam. Az égvilágon semmit sem rontottál el - simogatta meg arcomat és egy csókot nyomott ajkaimra.
   - De akkor..
   - Miért nem szólaltam meg? - kérdezte mosolyogva, mire csak bólintottam egyet. - Tudod, te vagy az első olyan barátom, aki először csinál ilyet. Eddig mindig tapasztalt partnereim voltak, így sosem volt kérdezgetés kényeztetés közben, hanem megtörtént. De mivel tudom, hogy neked ez az egész új volt, így türelmes voltam, és hogy tud, ez volt az eddigi legjobb, amiben valaha részem volt. Főleg azért, mert te voltál az első, aki nekem is jót akart. Szóval összegezve, tökéletes volt és azért nem szólaltam meg sokáig, mert egyszerűen hihetetlen voltál, ahhoz képest, hogy először csináltál ilyent. Nem tudom, hogy helyén való-e amit mondok, de nagyon büszke vagyok rád - vigyorgott végig, majd egy aprócska csókkal jutalmazott meg. - Nagyon szeretlek Nam - suttogta ajkaimra, amikor kissé elhúzódott.
   - Én is szeretlek, de ilyet többé ne csináljál. Azt hittem, valamit nagyon elrontottam - húztam el ajkaimat és bevágtam a durcát.
   - Szerinted, én nem ezt éreztem, amikor fordítva volt ez?
   - Jó.. Igazad van. Visszakaptam az akkorit - sóhajtottam.
   - Nem azért csináltam.
   - Tudom, bocsánat - öleltem át testét és magamhoz húztam, jobban mondva, magamra. - Csak nagyon izgultam, hogy tényleg jól csinálok-e mindent és megijedtem, hogy valamit nagyon elrontottam.
   - Tudom és bocsánat. De hidd el, szóltam volna, ha valami nem tetszik, vagy éppen rosszul csinálsz valamit - simogatta meg arcomat. - Szent a béke? - nézett bele szemembe.
   - Szent a béke - mosolyogtam rá és megcsókoltam.
   - Köszönöm - bújt hozzám teljesen és teljesen elöntött a boldogság.
   Még néhány percig így maradtunk, majd Jin mellém feküdt és szenderült álomba, míg én az éjszakán gondolkodtam. Nem bírtam elhinni, hogy tényleg megtettem és egyáltalán nem volt olyan, mint amilyennek gondoltam. Nagyon jó volt, főleg az, amikor láttam, hogy Jin-nek ezzel mekkora örömet okoztam. Ahogy elmerengtem a gondolataimban, végig páromat néztem, aki mellettem aludt és egyre inkább bújt hozzám. Mosolyogva csókoltam homlokon a mellettem fekvő férfit, majd húztam teljesen magunkra a takarót és szenderültem én is álomba.

   Édes cirógatásra lettem figyelmes reggel. Apró érintések az arcomon és a karomon. Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, főleg, hogy ilyen ébresztésben volt részem. Hallottam lágy hangját, amint hívogatott engem, becézgetett, hogy kikényszerítsen az ágyból, de nem járt sikerrel. Már a takarót rángatta le rólam nagyban, mikor egy laza mozdulattal visszarántottam az anyagot, amit erősen fogott, ezzel őt is húztam magamhoz. Megéreztem, amint karjaival fejem mellett támaszkodtak, így gyorsan átöleltem testét és húztam magamhoz.
   - Nam, ideje felkelni.
   - Öt perc.
   - Mi?
   - Csak öt percig maradjunk így. Amikor itt vagy mellettem, nem tudom elhinni, hogy tényleg igazak voltak a napok és éjszakák - nyitottam fel szemeimet és találkozott tekintetünk. Meglepetten kapkodta össze-vissza tekintetét arcomon, mintha próbálna kiigazodni rajtam. Laposakat pislogtam, ahogy közeledtem feléje. Csupán néhány milliméter és..
   - Papa! Jin oppa! - hallottam meg kislányom hangját, mire Jin, egy pillanat alatt eltűnt karjaim közül. Csalódottan ejtettem le karjaimat, majd ültem fel és indultam el a fürdő felé, de amint az ajtóhoz értem, egy lágy érintést éreztem vállamon, amint arra késztetett, hogy megálljak egy pillanatra és a kéz tulajdonosára nézzek. Odafordítottam fejemet és amint ezt megtettem, két puha párna érintette enyéimet. Ennél több nem is kellett nekem, páromat nekitoltam a legközelebbi falnak. Csókoltam azokat a nedű édes ajkakat, kezeim automatikusan kerültek derekára és húztam közel magamhoz. - Papa! Jin oppa! - hallottam meg ismét kislányom hangját. Elhúzódtam páromtól, pedig ő még akart volna nyálcserét folytatni, de most visszakapta a fél perccel ezelőtt történteket. Mosolyogva indultam meg a fürdőbe, egy utolsó pillantásra néztem páromra, aki értetlenül nézett engem, majd talán rájött mire is ment ki a játék, mosolyogva indult utánam, de félúton elváltunk, viszont olyat tett, amire nem számítottam. Hirtelen csak azt éreztem, amint keze a fenekemen landolt, majd bele is csípet, mire kikerekedett szemekkel ugrottam egyet és néztem rá. Ő csak örömében mosolyogva, ment a konyhába, hogy reggelit készítsen. Döbbenten figyeltem, majd vonultam el a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magamat, amit gyorsan le is tudtam, majd a konyha felé vettem az irányt.
   Párom nagyban a konyhában tüsténkedett, kislányom pedig az étkező asztalnál itta a reggeli kakaóját. Hyuna-t homlokon csókoltam és megöleltem, egyszerűen képtelen voltam betelni kislányommal, majd mikor sikerült elszakadnom tőle Jin felé vettem az irányt és szorosan átöleltem hátulról. Ujjaimat összefontam hasán és egy csókot nyomtam arcára, majd figyeltem, amint szorgoskodott, de talán túlságosan is eltereltem a figyelmét a reggeliről, mert egy-két pillanattal később kezeiben már nem volt semmi, csupán fenekem.. Kissé megdöbbentett, hogy kezei hol tartózkodtak, de semmi mást nem tett, csupán ott tartotta őket, miközben fejét kissé az enyémnek döntötte. Álltunk így percekig, míg végül el nem engedett, hogy folytassa eddigi tevékenységét, én pedig ott álltam mögötte és figyeltem minden mozdulatát. Boldog voltam, hogy velem volt, hogy megmosolyogtatott, hogy kislányomat csak mosolyogni láthattam az utóbbi hónapokban, hogy az enyém volt. Nem értettem magamat, hogy tudok ennyire nyálasan beszélni a szerelmemről, sosem voltam az a tipikus regény főhős, de most úgy éreztem, ezt a szerepet rám aggasztották. Jin, olyan volt számomra, mint a legféltettebb kincs, ugyanolyan szerepe volt az életemben, mint Hyuna-nak, mind a kettejüket meg akartam védeni mindentől, hogy semmi bajuk ne essen. Előbb töretném el a kezem, vagy lennék öngyilkos, minthogy őket elveszítsem vagy bántódásuk essen. Szemem fényei voltak, és ameddig csak élek, ragyogni fognak. A világ két legcsodálatosabb teremtményei voltak, akiket a sors nekem szánt, kik engem választottak, és akik teljessé tették az életemet. Ezt a napot senkivel sem cseréltem volna el. Annyira tökéletes volt, mintha, mi mindig is együtt lettünk volna, mintha nem most kezdődött volna el minden.
   A nap nagyon gyorsan eltelt és kivételesen Jin nem nálunk töltötte az éjszakát, ami valamilyen szempontból rosszul esett, de hiszen nem láncolhattam magamhoz teljesen, mivel nem házastársak voltunk, így nem követelhettem tőle, hogy minden este legyen így. Volt neki is élete, amihez mi is beletartoztunk, de néha neki is szüksége volt egy kis térre és egyedüllétre. Talán Hyuna-t érintette a legrosszabbul, de miután Jin elmagyarázta neki, nem örökre megy el, kislányom egyből meg is nyugodott, de furcsállta, hogy oppa-ja nem tartózkodott nálunk. Egyre inkább úgy éreztem, hogy meg kell kérdeznem Jin-t az összeköltözéssel kapcsolatban, de nem tudtam, mikor lenne a legalkalmasabb. Ő is dolgozott, nekem is be kellett menni az iskolába, hogy rendbe szedjem a termemet és minden adminisztrációs feladatot elintézzek, így teljesen más időbeosztásunk lett. Mivel nyár volt, így a cukrászda, ahol Jin dolgozott, sokkal tovább volt nyitva, így párom is később tért haza. Egyre inkább későn érkezett és eléggé korán távozott, így nem nagyon tudtunk találkozni sem, ha pedig sikerült, akkor általában punnyadtunk az ágyon vagy éppen a kanapén, mert eléggé fáradt volt. Nem vágytam többre, nekem bőven elég volt, hogy mellettem volt és hozzáérzettem, hogy érezhettem szerelmét. Ezek a pillanatok annyira tökéletesek voltak, hogy a világ minden pénzéért sem cseréltem volna le, de nem is kívántam mást csinálni párom mellett. Tökéletesen elég volt, hogy együtt voltunk, hallgattuk egymás szívverését, légzését, míg valamelyikünk el nem aludt, az esetek többségében ez Jin-re vonatkozott. Nem egyszer fordult elő, hogy a kanapén elszenderült a karjaimban, vagy éppen az ágyamban, amikor vizet vittem neki. Annyira lefárasztották a gyerekek, hogy semmi másra nem volt energiája. Imádtam, amikor a karjaim közt feküdt és az arca úgy nézett ki, mint egy ártatlan kisgyereké, ami még jobban megbabonázott és elcsavarta a fejemet. Imádtam.
   A napokban gyakrabban kezdtem el beszélgetni anyámmal, mert egyik nap mondta, hogy mostanában egyre fáradékonyabb, de nem kell aggódnunk érte, mert ez semmi komoly, csak kissé túlhajszolta magát. Nagyon aggódtam érte, hogy esetleg valami baja eshetett, így megkértem Hoseok-ot, hogy menjen át hozzá és nézze meg hogy van. Naponta hívtam fel, és hallottam a hangján, hogy valami nem stimmelt vele vagy épp elhallgatott előlem valamit. Egyre jobban gondolkodtam, hogy vajon mi is lehetett édesanyám baja, még az orvosával is beszéltem, aki olyan szinten megnyugtatott, hogy anya csupán csak fáradékony mostanában, de nincsen semmi komolyabb baja. Hittem az orvosnak, de attól még ugyan úgy aggódtam miatta és hívtam, hogy esetleg mit is tehetnék érte. Jin-nel is beszéltünk édesanyámról, láttam rajta, hogy ő is ugyan úgy aggódott érte, mint én vagy Hyuna, és próbált megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baja, de féltem, mert már csak ő maradt nekem, Hyuna-n kívül. Rettegtem, hogy elveszíthetem, hogy soha többé nem láthatom, hogy nem ölelhetem magamhoz. Féltem, hogy...
   - Nam - hallottam meg párom hangját fülem mellett, amint karjaival átkarolta nyakamat, miközben az étkező asztalnál ültem és azon gondolkodtam, hogy vajon mi is lehet anya baja. - Nem lesz semmi baja édesanyádnak. Mindenkinek van olyan időszaka, amikor nagyon fáradékony és sokkal ingerlékenyebb. Anyukádnak, most jött el ez az időszak, de hamar el fog múlni, csak pihennie kell. Ne aggódj ennyire - súgta fülembe a szavakat és egy puszit nyomott arcomra. Lehunytam szemeimet, kezemet karjára helyeztem és hagytam, hogy nyugtató szavai eljussanak tudatomba. Teljesen igaza volt. Csak kissé kimerült, néhány nap és jobban lesz, csak pihennie kell. Sóhajtottam egyet és Jin felé fordítottam fejemet, hogy láthassam arcát.

   - Köszönöm - súgtam ajkaira és egy lágy csókkal köszöntem meg neki mindent, amit az elmúlt napokban és hónapokban kaptam tőle. Az a rengeteg figyelem, szeretett, szerelem és odaadás, nekem mindent jelentett.
   Azon az estén valamicskével tovább léptünk a kapcsolatunkban. Mind a ketten kényeztettük a másikat, kellő figyelmet szántunk egymásra. Jin, annyira elkényeztetett, hogy a végén azt hittem, a csillagokat látom, mert annyira elkábította tudatomat. Nem öt perces volt az egész, amire a legtöbb férfi vágyott, hanem konkrétan két órán keresztül el tudta érni nálam azt, hogy olyan gyönyörben legyen részem, mint még soha. Nem tudom, hogy hol tanulta ezt, vagy egyáltalán tanulta, de egyszerűen az őrületbe kergetett vele és a levegővétel is nehezemre esett. Ő csak mosolyogva nézett engem, amint kifeküdve voltam az ágyamon és próbáltam magam feltornázni, ami eléggé nehezemre esett. Minden izmom ellazult, a végtagjaim ólomsúlyúak voltak, semmi erőt nem éreztem magamban, de nem akartam egy bunkó ember lenni, aki ennyit akart az éjszaka, hogy a párja kielégítse szexuális vágyait. Nem. Én azt akartam, hogy Jin is pontosan úgy érezze magát, mint most én. Amint sikerült ülő helyzetbe kényszeríteni magamat, egyből nyomtam is le páromat a takaróra, miközben ajkait a birtokomba vettem. Megbolondított ez az ember, de képes volt elérni nálam, hogy azon az estét, semmi problémára ne gondoljak, hanem kicsit törődjek magammal is.
   A továbblépést a kapcsolatunkban úgy értettem, hogy Jin elmondta nekem, hogyan is fog zajlani közöttünk egy szeretkezés. Elmagyarázta, hogy lényegében ugyan az a felállás, csak nem egy nővel leszek együtt, hanem egy férfival, akinek valamennyivel szűkebb a bejárata, mint egy nőnek. Elmondta, hogy talán kissé hosszadalmasabb is az "előjáték", mivel itt a tágítás türelmesebb munka, mert... hát fogalmazzuk szépen, a végbélnyílás nem olyan könnyű kitágítani, így annak kell egy kis idő különben olyan, mintha megerőszakoltam volna a páromat. Miután ezen a "kiselőadáson" túlestünk, megkérdeztem alattam fekvő páromat, hogy szeretné-e, ha úgymond kipróbálnánk, hogy amikor esetleg élesben tennénk, akkor ne kelljen elmagyaráznia ezeket a dolgokat, és már tudnám, mi kellemes és mi fájdalmas szerelmem számára. Kissé megleptem ezzel a kijelentésemmel, de azt mondta, ha én szeretném, akkor ő mindenbe beleegyezik, így lassan neki is álltam a feladatnak. Úgy kezdtem el, mintha csak kielégíteni akarnám páromat, de egy idő után kezem nem csak nemesebbik felét kényeztette, vagy éppen testét simogatta, hanem hátsó fertályára is áttévedt, ahol azokba a csodálatos félgömbökbe markolt bele. Megpróbáltam úgy csinálni, ahogy Jin mondta, néhány perccel ezelőtt, azokat a trükköket bevetve, amiket hallottam és mikor elértünk a végére, óvatosan másztam párom mellé, aki konkrétan szétfolyt a paplanon. Szerelmesen cirógattam arcát, míg képes nem volt rám emelni tekintetét és akkor tudtam meg, hogy jó munkát végeztem. Azt a tekintetet sosem fogom elfelejteni. Egyszerűen káprázatos volt. Mosolyogva csókoltam homlokon szerelmemet, majd öleltem magamhoz testét, takartam be magunkat, majd hagytam, hogy elnyomjon minket az álom.
   Ismét hétvége lett, Jin nem dolgozott kivételesen, kivett egy-két szabadnapot, hogy kipihenhesse magát, amit meg is érdemelt, mert az elmúlt héten nem aludt valami sokat. Általában későn feküdtünk, de ő már fél hat vagy legkésőbb hatkor már talpon volt. Én képtelen voltam hétnél előbb kikelni az ágyból, még akkor sem, amikor párom édesen hívogatott az asztalhoz vagy éppen a fürdőszobába, hogy testünket megszabadítsuk az éjszaka szerzett verejtéktől. Amikor szombat "hajnalban", pontosan negyed nyolckor belépett a szobába és édesen simogatni kezdte arcomat, vagy éppen karomat, amit éppen talált, már ébren vártam, csak tettem, hogy alszom. Mostanában szokott rá arra, hogy csókokkal is kicsalogasson az ágyból, de most direkt húzni akartam az agyát kissé, mert ma eléggé fontos napunk volt. Vártam és vártam, hogy mikor lesz egyre türelmetlenebb, hogy melyik pillanatban tudom meglepni egy édes reggeli csókkal. Nem is kellett sokat várnom, mert eléggé gyorsan bevágta a durcát, így egy mozdulattal kaptam tarkója után és húztam rá ajkaimra, hogy üdvözölhessem.
   - Jó reggelt - suttogtam ajkaira, miközben mosolyogtam és elkuncogtam magam a megdöbbent arcán, majd azon, amint ő is nevetni kezdett.
   - Neked is jó reggelt - mondta halkan, amint egy tincset fésült el homlokomból. - Mit szeretnél reggelire?
   - Hm - elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mi is lehetne a legfinomabb reggelre. Mosolyogva hajoltam vissza ajkaira és húztam egyre jobban magamhoz, míg végül magam alá nem gyűrtem őt. - Ez válasz a kérdésedre? - vigyorogtam, amint egy pillanatra elváltam ajkaitól.
   - Eléggé - mosolygott ő is, majd folytattuk azt, amit elkezdtünk, míg meg nem hallottuk kislányom hangját.
   Hihetetlenül boldog voltam, miközben a reggelimet fogyasztottam és nem csak azért, mert páromat tudtam csodálni a konyhában, mert valamilyen véletlen folytán, megint az a nadrág volt rajta, ami tökéletesen kiemelte feneke gyönyörű ívét.

   Megmozgatta fantáziámat eléggé erőteljesen, de kordában tartottam magamat, mielőtt még hét éves kislányom előtt lesz merevedésem, aminek nem igazán örültem volna. Csak néztem páromat és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit is csináljunk a hétvégén, de semmi ötletünk nem akadt, míg Hyuna be nem nyögte, ő társasozni akar, így meg is lett az aznapi programunk. Amint a reggelivel végeztünk és rendet is raktunk magunk után, neki is láttunk a társasjátéknak, ami Hyuna kedvence volt, de egy idő után velem is megszerettette ezt a játékot. Mosolyogva játszottunk, nevettünk, szórakoztunk, egyszerűen jól éreztük magunkat, ami csak még jobban megmelegítette a szívemet és csak nagyobb lett mosolyom, aminek következtében eléggé megfájdult a szám. Túlságosan sokat nevettem már, a hasam is megfájdult. Annyi boldogsághormont kaptam a mai napon, hogy ebben fogok talán meghalni.
   Teltek-múltak az órák, lassan az ebédet kezdtük el készíteni, mikor hirtelen kopogtak, jobban mondva dübörögtek az ajtón. Teljesen értetlenül tekintettem az ajtó felé, majd elindultam, hogy kinyissam a türelmetlen vendégnek, akiről fogalmam sem volt. Odabotorkáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam, de mikor megláttam azt a személyt, aki az ajtóm előtt állt teljesen megdöbbenten. Olyan dühösen nézett rám, de mikor látta, hogy én vagyok, csupán annyit kérdezett merre találja Jin-t, csak mutattam magam mögé, mire odébb állított az útból és berongyolt mellettem a lakásba. Döbbenten néztem után, majd arra lettem figyelmes, amint elkezdte ócsárolni páromat, mindennek elhordta, míg végül a jobb ökle nem találkozott szerelmem állkapcsával. Borzalmas hang volt, és még rosszabb, amikor Jin teste a padlóra zuhant. Hatalmasat koppant a parkettán, majd az a személy föléje állt és tovább folytatta, amit elkezdett. Hyuna, sírni kezdett és kérlelte a vendégünket, hogy hagyja abba, amit éppen csinál, párom a földön terült el, felette pedig a személy, akiből ki nem néztem volna egy ilyen tettet. Egyenesen odarohantam hozzájuk, a személyt, aki megütötte páromat, elrángattam onnan, annyira ki akart szabadulni szorításomból, hogy bele kellett ütnöm egy kissé a helyes pofijába, hogy lenyugodjon.
   - Te mégis mi a fenét képzelsz magadról? - ordítottam bele képébe, miközben az egyik falra kentem fel. - Mégis mi jogod van valakit így megütni? Egyáltalán mi jogod van, ahhoz, hogy csak így bemenjél valakinek a lakásába? És ne keresd a kibúvókat, hanem egyenes választ akarok, mivel azt az embert bántottad, aki a legkedvesebb nekem és olyan szavakkal illeted, amik egyáltalán nem igazak. Ráadásul mindezt a kislányom előtt, ami még nagyobb bűn. Válaszoljál! - nyomtam neki még jobban a falnak, hogy szóra bírhassam, majd lassan ki is nyitotta száját, amikor egy másik hangra lettünk figyelmesek.
   - NamJoon! Ne bántsd! - hallottam meg JungKook aggodalmas kérését, mire feléje kaptam a tekintetemet. Ott állt a bejárati ajtóban és lihegve figyelt minket, mintha rohanva tette volna meg az egész utat. Mikor levegőhöz jutott, odasietett hozzánk és kérlelt, hogy engedjem el, ne bántsam, nem tudatosan tette a dolgokat. Elengedtem a személyt, de olyan tekintettel néztem rá, mint még életemben soha. Elengedtem felsőjét, mire erőtlenül hullott a padlóra, Kookie pedig leguggolt hozzá és aggódva figyelte párját. Egyenesen Jin-hez siettem, aki eközben már ülőhelyzetben volt és nyugtatta Hyuna-t, aki keservesen sírt végig. Aggódva guggoltam le hozzá és fogtam meg kezét, mire csak egy apró mosoly került arcára, majd az ölébe vette kislányomat és úgy nyugtatta tovább, tekintetét végig a mögöttem lévő párra szegezte. Hihetetlenül haragudtam TaeHyung-ra. Hogy lehetett ilyen? Egyáltalán miért ütötte meg Jin-t? Annyi kérdés járt a fejemben, hogy a legközelebb arra eszméltem fel, amint a nappaliban ültünk és Tae elkezdte mondani, vagyis JungKook mondta, mert az elkövető nem akart megszólalni. Jin állkapcsát elláttuk, Hyuna remekül kezelte párom sérülését, Tae csuklójára is került egy kötés, mert nem számított arra, hogy ennyire fog fájni neki. JungKook csak beszélt és beszélt, természetesen cenzúrázott bizonyos dolgokat, mert kislányom, annyira megijedt hyung-jától, hogy képtelen volt elszakadni Jin-től vagy tőlem. Megtudtuk, hogy Kookie véletlenül elejtett egy olyan mondatot ma reggel, amiben megemlítette, hogy lefeküdt Jin-nel, amiért az akkori pasija dobta. Tae, ezt nem akarta elfogadni, főleg nem azért, amiért nem mondta el ezt neki senki sem.
   - Ez, mind szép és jó - szólaltam meg a mondandó végén. - De mi a fenéért kellett megverned Jin-t? - szögeztem egyenesen a kérdését az illetőnek. - Neked nincs véletlenül olyan titkod, amit nem osztottál meg JungKook-kal, de Jin-nek elmondtad? Akkor Kookie-nak is meg kéne vernie Jin-t vagy éppen fordítva? - kezdtem egyre inkább ideges lenni, mert egyáltalán nem érettem a dolgokat. Egyedül csak párom érintése tudott megnyugtatni, amint megfogta kezemet és megszorította, hogy ne folytassam tovább.
   - Azért, mert még kiskorú volt - hallottam meg először Tae hangját.
   - Tessék? - néztem értetlenül rá.
   - Még kiskorú volt Kookie, amikor ez a dolog megtörtént közöttünk - magyarázta meg a dolgot szerelmem, amint kiengedte a bent rekedt levegőt.
   - Micsoda? - kaptam tekintetem páromra, aki csak lehajtotta fejét és simogatta a már alvó kislányt karjaiban.
   - JungKook még csak tizenhét éves volt, mikor lefeküdtünk, én pedig huszonkettő. Tudom jól, hogy meggondolatlanság volt az egész, hogy nem így kellett volna megoldanom a dolgokat, de akkor azt találtam helyesnek. A legnagyobb részére nem is emlékszem annak az éjszakának - zárta össze szemeit, miközben felnézett. - TaeHyung - pillantott az említettre. - Rettentően sajnálom, hogy nem mondtuk el ezt neked akkor, de mind a ketten ezt találtuk a helyes megoldásnak. Nem akartuk, hogy megutálj minket, amikor ilyenek vagyunk. Nem akartunk elveszíteni téged. JungKook meg még inkább nem akart elveszíteni. Sajnálom, hogy ilyen rossz hyung-od vagyok és voltam. Kérlek, bocsáss meg nekem - hajtotta meg fejét a fiatalabb előtt, miközben én csak ámultam barátomon.
   - Te bocsáss meg, amiért majdnem agyonvertelek - szólalt meg a "bűnös". - Rettentően sajnálom, csak.. csak egyszerűen elborult az agyam. Teljesen elfelejtettem, hogy mennyire is jó voltál hozzánk, hozzám mindig. Elfelejtettem, hogy a hyung-om vagy. Elfelejtettem, hogy a legjobb barátom vagy. Csak JungKook-ra tudtam gondolni. Teljesen elvesztettem az eszemet. Annyira sajnálom Hyung! - mondta keservesen, amint megindultak a könnyei és látszott rajta, mennyire is megbánta az előbbi tettét. A következő pillanatban, kislányom már az én ölemben volt és csak figyeltem a két ölelkező barátot, amint megbocsájtottak egymásnak. A következő fél órában, Tae rengetegszer kért bocsánatot mindannyiunktól, amiért így viselkedett és valahogy megpróbáltuk rendezni a dolgokat, így a három jó barát, átment Jin lakására, hogy kissé megbeszéljék a dolgokat, addig én kislányomat fektettem az ágyába és néztem, amint aludt. Percekig néztem arcát, majd fejemet ágyára fektettem és lassacskán elszenderültem. Álmodtam, és nem is akármit. Nyaraltunk, hárman voltunk és hihetetlenül boldogak.
   Csupán csak ezekkel a szavakkal tudtam jellemezni az álmomat, másra nem is volt szükségem, egészen addig, míg egy különös dologra nem lettem figyelmes. Furcsa szagot kezdtem el érezni, ami nem is szag volt, hanem füst, de annyira képtelennek tartottam a dolgot, hogy először nem szenteltem neki figyelmet, de amikor egyre erősebb lett, már nem bírtam nem figyelmen kívül hagyni. Kinyitottam szememet, és a viszonylag világos szobát, most homályosan láttam. Nehezen kaptam már a levegőt is, egyből felálltam és kinyitottam kislányom szobájának ajtaját, de amint kinyílt az, még több füst áramlott be és meg is láttam az okát. A konyha lángokban állt, minden ajtó és ablak zárva volt, így a füst nem tudott kiszabadulni, ezért minden résen bekívánkozott. Egyből visszamentem kislányomhoz és ébreszteni kezdtem, miközben kivettem az ágyból és a levegőért kapkodtam. Riadtan kapaszkodott belém Hyuna, én pedig megpróbáltam minél előbb kijutni a lakásból, hogy ne essen semmi baja sem. Amint kinyitottam a bejárati ajtót a korláthoz is tettem kislányomat és ráparancsoltam, hogy egyből szóljon át Jin-éknek, míg én visszasiettem a lángokban álló lakásba. A konyha, a nappali egy része és szerintem már a fürdő is lángokban állt és terjedt egyre jobban, de két tárgyat ki kellett mentenem. A szobámba siettem, miközben pólómat a számhoz emeltem, hogy kevesebb füstöt lélegezzek be ez idő alatt, és mint egy idióta kerestem a nélkülözhetetlen dolgokat. Az egyiket egyből meg is találtam, szorosan tartottam kezemben, miközben az éjjeliszekrényemben kezdtem el kutakodni a másik tárgyért, ami most nem tűnhetett el. Amint a kezeim közé került igyekeztem kifelé a lakásból, de annyira tömény volt a füst, annak ellenére, hogy a bejárati ajtó tárva nyitva volt, de úgy tűnt nem volt elég. Hallottam a hangokat, melyek kintről szóltak, hívtak engem. Hallottam, amint Jin üvölt, hogy jöjjek azonnal ki, el tudtam képzelni, hogy JungKook és TaeHyung éppen lefogták, hogy még véletlenül se jöjjön utána. Siettem amennyire csak tudtam, de hirtelen valami a fejemnek ütközött, így elterültem a padlón, nem messze a bejárattól. Hallottam a kétségbeesett hangokat, éreztem, amint a tudatomat kezdtem elveszíteni, egyre nehezebben kaptam levegőt, de azt a két tárgyat még véletlenül sem engedtem el, míg végül minden elsötétült és csak a komor sötétséget találtam valóságnak.

   Egy sípolás. Majd még egy. És egy újabb. Ugyan abban a ritmusban lehetett hallani és pontosan ugyanolyan hosszúak voltak. Ezek szerint a kórházban voltam, vagyis nem haltam meg. Kaptam levegőt, tiszta levegőt, oxigént, amire nagyon szükségem volt. Próbáltam megmozdítani testem valamelyik részét, de nem nagyon sikerült, így inkább szemeimmel próbálkoztam, amik egy idő után engedelmeskedtek nekem. Legelőször a fehér plafont pillantottam meg, majd a szemben lévő ajtót. Óvatosan mozdítottam meg fejemet az egyik irányba, de csak ledobott ruhákat láttam. A másik oldalra fordítottam fejemet, ahol is egy alvó személyt pillantottam meg. Édesen aludt, látszott, hogy az elmúlt napokban nem jött álom a szemére, vagy csak olyan hosszú ideje voltam kórházban, hogy az éjszaka is elmúlt. Egyik öklén pihent feje, ami néha leesett, így egy-egy pillanatra felébredt, majd aludt is tovább. Nem vette észre, hogy felébredtem, de örültem is neki, hogy nem, mert így megcsodálhattam arcát. Amikor egy ideig nem mozdult, óvatosan megmozdítottam kezemet és feléje indítottam el, míg térdének nem ütközött ujjam.
   - Jin.. - mondtam halkan nevét, hátha meghallja és sikeres volt tettem. Lassan emelte fel fejét, nyitotta ki szemeit és kereste a hang forrását, míg tekintetünk nem találkozott. Halványan elmosolyodtam, amennyire csak látszódhatott, az oxigénmaszkban, mert az volt rajtam. Elkezdtem megemelni kezemet, hogy megfoghassam kezét, pillanatok alatt ébredt fel és ugrott a nyakamba. Éreztem, amint megindultak a könnyei és elöntötte a megkönnyebbülés. Mosolyogva simogattam meg karját, mert magasabbra nem voltam képes emelni kezemet.
   - Hogy érzed magad? Fáj valamid? Éhes vagy? - kérdezte egyből, miközben a könnyeit törölgette és kissé elhúzódott, hogy láthassa arcomat. Az oxigénmaszkra mutattam, hogy vegyük le, mert már tudtam magamtól lélegezni és a kórházban már tiszta a levegő. Lesegítette róla, majd megfogtam kezét, és erősen megszorította. - Hogy lehettél ennyire hülye, Nam?! Tudod, hogy meg is halhattál volna? Mégis mit gondoltál? - vetette szememre a dolgokat és láttam rajta, hogy tényleg aggódott értem.
   - Sajnálom - mondtam halkan. - De az albumot, mindenképpen ki kellett hoznom. Abból csak egy van. Minhie-vel csináltuk, Hyuna-ról. Azt nem hagyhattam ott.
   - Tudom, de olyan.. Annyira aggódtam érted - ölelt át ismét. - Amikor Hyuna átjött és mondta, megint bementél, azt hittem meghalok. Nagyon féltem.
   - Nem kellett volna, hiszen.... Hol van Hyuna??? - kapcsoltam gyorsan, mert kislányomat nem láttam sehol sem.
   - Mindjárt..
   - Hol van? Jin! - néztem rá páromra idegesen, mert utáltam, ha valamit eltitkoltak előlem. - Válaszolj, az Istenért már! Jin...
   - Papa.. - hallottam meg kislányom hangját nem is olyan messziről. Egyből a hang irányába kaptam a tekintetem és megláttam a két fiúval együtt, amint a fiatalabbik karjaiban foglalt helyet. Amint megláttuk egymást, kislányom kiugrott JungKook karjaiból és az ágyamhoz sietett, majd mászott fel rá és öleltük meg egymást.
   - Istenem! - szorítottam erősen magamhoz Hyuna-t, amint megeredtek a könnyeim. - Annyira aggódtam érted, Kicsim! Jól vagy? Nincsen semmi bajod? - kérdeztem aggódva, ahogy öleltem és öleltem.
   - Annyira féltem Papa! - sírta és egyre jobban bújt nyakamba. - Azt hittem..
   - Shhhh - csitítottam és simogattam hátát. Annyira féltem, hogy elveszíthetem.
   - Hyuna-nak nincsen semmi baja - szólalt meg Taehyung. - Most jöttünk az orvostól. Minden rendben van vele, nem lélegzett be annyi füstöt, mint te hyung.
   - Ennek nagyon örülök - nyomtam egy csókot kislányom arcára, majd a két fiúra néztem. - Köszönöm, hogy vigyáztatok rá.
   - Ne nekünk köszönd hyung - mosolyodtak el és az egyik személy felé pillantottak. Követtem tekintetüket, és páromat láttam meg. Ott ült mellettünk és a padlót nézte, láttam mennyire magába fordult és, hogy mennyire rosszul érezte magát.
   - Jin, annyira sajnálom - fogtam meg kezét és húztam magamhoz, hogy átölelhessem őt is. Értette, hogy mit is akartam, így magamhoz tudtam ölelni testét. - Annyira sajnálom. Nem akartam, így beszélni veled. Kérlek, ne haragudj!
   - Felejtsük el - temette arcát nyakamba.
   - Nagyon szeretlek.
   - Én is - kulcsolta össze ujjainkat.
   - NamJoon - hallottam meg hirtelen egy nagyon ismerős hangot. Elváltam Jin-től és az ajtó felé néztem, ahol legjobb barátomat véltem felismerni.
   - Hoseok? Te mit keresel itt?
   - Hallottam mi történt, de.. nem ez a fő ok, amiért itt vagyok... - mondta egyre halkabban, mire Jin megfogta a kezemet.
   - Mi történt? Mit nem mondtok el?
   - NamJoon.. arról lenne szó...
   - Nam. Az édesanyádról lenne szó... - szólalt meg mellettem párom, mire értetlenül néztem rá.
   Ez csak egy rossz álom, ugye?