27.fejezet (+18)

   - Papa!!! - egy hangos üvöltés rémisztett fel kellemes álmaimból, amikben Hyuna és Jin szerepelt, amint a tengerparton sétáltunk kézen fogva és a világ minden baját a hátunk mögött hagytuk.
   Az este Jin-nel még a nappaliig sem jutottunk el, de az volt a végállomás. A konyhában kezdtünk neki mindennek és talán, életem legintenzívebb együttlétén voltam túl. Több órán keresztül kényeztettük egymást, mind a ketten azt akartuk, hogy jó hosszúra nyúljon el ez a pillanat, és hogy soha se érjen véget. A nappali volt a végállomás és mikor mind a ketten átléptünk a gyönyör kapuján, csupán vigyorogni tudtam, mint egy idióta. A kanapén ölelkezve és csókolózva élveztük, ahogy a szívünk hevesen vert, a testünk felforrósodva forrt össze és ajkaink tökéletes egybe illesztését. Gyorsan lefürödtünk, majd amíg Jin pótolt egy kis folyadékot, addig hasra vágtam magam a kanapén, mert erőm nem volt, ahhoz, hogy felvonszoljam magam az emeletre. Fejemet a párnába fúrtam és vártam, hogy párom visszatérjen hozzám. Nem sokkal később megéreztem, amint kezével végigsimított hátamon és csókot nyomott arcomra. Mosolyogva néztem fel rá, és láttam, hogy kissé értetlenül néz, hogy ő most hol is fog aludni, így a hátamra mutattam. Először ledöbbent, majd átvetette lábát rajtam és elfeküdt. Fejét a két lapockám közé helyezte, jobb kezével megfogta enyémet, összefonta ujjainkat, majd egy csókot nyomva tarkómra szenderültünk álomba, amíg meg nem hallottuk reggel Hyuna üvöltését.
   Amikor meghallottam Hyuna hangját szemeim egyből kipattantak és kissé megemeltem testemet, a súllyal együtt, ami a hátamon volt, mert Jin még nagyban aludt.
   - Hyuna! Állj meg kérlek! Ez nem az.. - hallottam Tae hangját is, amint csupasz talpak hangja hallatszott a lépcsőn.
   - Mi történik? - halk motyogásra leszek figyelmes a fülem mellől, amint még inkább bújt hozzám. Hátrafordítottam fejemet és megpillantottam álmos fejecskéjét.
   - Jó reggelt - nyomtam egy csókot arcára, aminek hatására még jobban hozzám bújt.
   - Jó reggelt - motyogta és próbált tovább aludni, de ebben a pillanatban érkezett le Hyuna, mögötte meg TaeHyung. Kislányom teljesen rémült volt, ahogy Tae is, de ő próbált magyarázkodni, de Hyuna nem engedte.
   - Papa - rohant egyenesen hozzánk, így Jin, kissé nyűgösen, de lemászott rólam, hogy én is ülőhelyzetbe tornázhassam magam.
   - Mi a baj Kicsim? - vettem az ölembe, és egyből hozzám bújt.
   - Láttam.. - mondta szipogva.
   - Láttad? Mit láttál? - kérdeztem, ahogy simogattam hátát. Közben felpillantottam Tae-re, hogy magyarázza el mi is folyik itt.
   - Azt - mutatott egyenesen Tae-re, de egy olyan helyre, amin eléggé meglepődtem, mert kislányom TaeHyung reggeli merevedésére mutatott.
   - Az úgy volt NamJoon, hogy Hyuna mellettem feküdt, valószínűleg este megfordultam és őt öleltem át és.. Hát.. Tudod, hogy mire gondolok NamJoon, de ezt nem lehet elmagyarázni rendesen - mondta Tae, ahogy kezeivel gesztikulált a történteket.
   - Értem - mondtam, ahogy leemeltem tekintetemet a fiúról és kislányomat néztem. - Nem történt semmi baj, Kicsim - simogattam hátát. - Ez egy olyan dolog, ami minden férfivel előfordul reggelente, csak a te korodban még nem szokás erről beszélni.
   - Minden férfivel? - nézett fel rám Hyuna.
   - Igen.
   - Akkor neked is van ilyen? - kérdezte kíváncsian.
   - Igen - sóhajtottam, mert semmi kedvem nem volt felvilágosítani kislányomat éppen erről, ebben a pillanatban. - De ez nem egy rossz dolog, ezért nem kell haragudnod vagy félned TaeHyung oppa-tól. Nem fog bántani - mosolyogtam kislányomra és megsimogattam arcocskáját.
   - Rendben - bólintott, majd Tae-re nézett. - Bocsánat, hogy megrúgtalak Tae oppa.
   - Nincsen semmi baj, Hyuna - mosolygott rá az idősebb és mintha Hyuna is megnyugodott volna most már. Elfordítottam fejemet, hogy Jin-re pillantsak, de nem volt mellettem. A konyha felé néztem, ahol meg is pillantottam, amint pakolászott. Hyuna kimászott az ölemből és Tae társaságában ment fel az emeletre, hogy felöltözzön. Amikor eltűntek, egyből felálltam és a konyhába vettem az irányt, hogy párommal lehessek. Megálltam mögötte, átöleltem és egy csókot nyomtam arcára. Vártam, hogy felém forduljon, vagy elmosolyodjon vagy csak érezzem, hogy örült ennek, de nem történt semmi. Csak állt és folytatta a pakolást, kiválva ölelésemből.
   - Valami baj van, Jin? - kérdeztem, és mentem utána.
   - Nincsen semmi - válaszolta és rám se nézve kezdett neki a reggeli készítésének.
   - Jin - fogtam meg csuklóját, de egyből el is húzta. - Jin, mi a baj? - léptem oda hozzá és ragadtam meg kezét.
   - Egyedül akarok lenni egy kicsit! Mit nem lehet ezen megérteni? - nézett rám felháborodottan és kirántotta kezét ujjaim közül, majd ott folytatta, ahol abbahagyta, én meg álltam ott, teljesen értetlenül.
   A konyha közepén ácsorogtam, Jin végig kikerült, egyszer sem nézett rám, és egyáltalán nem értettem ezt a viselkedését. Éreztem, hogy egy szót sem fog szólni, nem fogja elmondani mi a baja, még akkor sem, ha erőlködöm. A tarkómat vakarva hagytam el végül a konyhát, majd indultam felfelé, hogy valami tiszta ruhát varázsoljak magamra. Ahogy mentem fel a lépcső, megérkezve a saját szintemre, a szobába mentem és az ágyra ülve gondolkodni kezdtem, hogy vajon mit is ronthattam el, a mai reggelben. Mi volt az, amivel így megbántottam? Valami rosszat mondtam? Vagy a tegnap este tettem valamit, amiért így viselkedik? Az ég világon, semmi sem jut az eszembe, és nagyon az idegeimre megy, hogy így viselkedik. Utálom, ha levegőnek néznek, főleg olyanok, akik fontosak nekem.
   - NamJoon - hallottam meg egy ismerős hangot és egyből felkaptam a fejemet. HoSeok állt az ajtóban, és amikor meglátta arckifejezésemet, egyből elindult felém. - Mi a baj? - ült le mellém.
   - Jin - sóhajtottam, ahogy hátradőltem az ágyon, arcomat pedig a tenyerembe temettem.
   - Mi történt?
   - Éppen ez az, amit nem tudok - pillantottam rá. - Tök jó volt az este, talán életem, legeslegjobb szeretkezésén estem túl, és úgy láttam, hogy ő is remekül érezte magát. Ahogy együtt aludtunk, akkor sem volt semmi, reggel is, mikor felkeltünk, hozzám bújt. Nem volt semmi, majd aztán jött Hyuna, meg Tae, mert Hyuna meglátta, hogy Tae-nek merevedése van reggel, és miután ezt lerendeztem, vettem észre, hogy nincs mellettem Jin, hanem a konyhában van. Odamentem hozzá, megöleltem, de elhúzódott és faképnél hagyott, és mikor megkérdeztem, mi baja van, azt válaszolta semmi. Rákérdeztem még egyszer, mire közölte, egyedül akar lenni, és hogy ezt miért nem veszem észre. Ezzel most mi a fenét csináljak? - hadartam el az egészet barátomnak, aki meghallgatott, majd kezét a combomra tette.
   - Szerintem, add meg neki ezt a kis magányt, aztán, mikor egy kicsit lecsillapodott, kérdezd meg újra mi a baja. Ebéd után vidd el sétálni, addig mi összepakolunk, hogy mire visszajöttök, indulhassunk is haza. Mit szólsz? - kérdezte, nekem meg muszáj volt ránézni.
   - Egy próbát megér - sóhajtottam. - De ebédig, mit kezdjek ezzel az egésszel?
   - Hát, azt már nem tudom. Szerintem, reggeli után pakolj össze, azzal is telik az idő, játssz Hyuna-val, vagy csak ülj ki a homokba olvasni. Jobb ötletem nincsen haver.
   - Ne haragudj. Csak rohadtul idegesít ez az egész. Nem rajtad akartam levezetni - néztem rá sajnálkozóan.
   - Nem történt semmi, de szerintem mindjárt kész a reggeli, menjünk le - mosolygott rám és felhúzva az ágyról, mentünk le közösen reggelizni. Lent, már mindenki az asztalnál ült, Kookie segített Jin-nek tálalni, míg mi is helyet foglaltunk. Jin, egyszer sem nézett rám, még a közelbe se jött, viszont többször is rászólt Hyuna-ra. Hogyan ül, miért úgy fogja a villát meg ilyesmik, kislányom meg nem értette, hogy oppa-ja miért is viselkedett így vele.
   - Hyuna, rakd beljebb a poharat, mert a végén levered - szólt rá ismételten Jin, és nekem itt telt be a pohár.
   - Jin, hagyd már végre enni! - fordultam felé. - Ha velem van problémád, azt ne Hyuna-n vezesd le, hanem rajtam. Ha valami rosszat tettem vagy mondtam, azért bocsánatot kérek, de nem tűröm, hogy állandóan kioktasd a hét éves kislányomat, aki teljesen odavan érted, felnéz rád, te meg úgy kezeled most, mint egy taknyos kölyköt! - mondtam el egy szuszra, amit gondoltam, ezzel megfagyasztva a légkört. Végig Jin-re néztem, akinek kikerekedtek a szemei és amint az utolsó szó is elhagyta a számat, felállt az asztaltól és elhagyta a házat. Sóhajtva dőltem előre az asztalra és beletúrtam hajamba, próbálva lenyugtatni magamat. - Ezt most jól megcsináltam - motyogtam halkan.
   - Nam - szólított meg Kookie. - Min vesztetek össze, hogy Jin, így ki van akadva? - kérdezte félve.
   - Én sem tudom - dőltem hátra a székben. - Amióta Tae és Hyuna reggel lejöttek, azóta ilyen, mintha... - és itt megakadtam. Nem, az nem lehet. Ennyire nem ostoba Jin.
   - Mintha? - kérdezett vissza JungKook.
   - Ennyire csak nem lehet hülye - álltam fel az asztaltól és elindultam arra, amerre párom is elhagyta a házat. Próbáltam kivenni lábnyomait a homokban és az ő fejével gondolkodni, hátha meglelem az utat, amerre ment. Jártam fel s alá a parton, a nevét üvöltve, hátha válaszol, de nem találtam semmit. Percekig bolyongtam a parton, minden nyamvadt elágazásba belestem, felsétáltam pár métert, hátha meglelem, de ahogy az elsőnél, úgy a huszadiknál sem találtam meg. A bokrok mögé néztem, melyek a parttól nem messze voltak, szólítgattam páromat, hogy jöjjön elő, vagy legalább valami életjelet adjon magáról, de csupán a kicsapó hullámokat hallottam és az esetleg felcsicsergő madarakat, de ezeken kívül semmit sem hallottam. Vonszoltam magamat a homokban, míg végül olyan messze nem jutottam, hogy már attól kezdtem félni, eltévedek, ha esetleg tovább haladnék. Körültekintettem, hátha megpillantom valahol, véletlenül felbukkan, és végre hazamehetünk, de csak a homokkal néztem farkasszemet. Sóhajtva fordultam vissza, hogy újra végignézzem az összes bokrot és kis ösvényt, hátha valahol csak elfelejtettem belesni és ezzel valahára meglelem páromat.
    Alig tettem pár lépést, mire halk motyogásra lettem figyelmes. Értetlenül fordultam a hang irányába, mikor már rendes hangot hallottam. Kikerekedett szemekkel indultam a motyogás felé, halkan, nehogy elijesszem az illetőt, és óvatosan belestem a bokor mögé.
   - Mi a fenéért kell ilyen hülyének lenned, Kim SeokJin? - ostorozta saját magát, amint egy rönkön ült. - Tudod jól, hogy Nam megvesz érted, mindent megtesz, hogy boldog legyél, erre meg egy ilyen hülyeségen képes vagy fennakadni. Nem is vagy te férfi, inkább egy tizenkét éves hisztis kislány. Még Hyuna is érettebb nálad, pedig csak hét éves! Hogy lehetsz ilyen hülye? - beszélgetett saját magával. Önmagát oktatta ki mindenről, én pedig halkan figyeltem, hátha megtudom, miért is viselkedett így. - Életemben nem voltam még ennyire féltékeny senkire, de hogy egy kislányra, aki történetesen a párom lánya, elképzelhetetlen - nevetett saját magán keservesen és láttam, amint megindulnak könnyei. - Persze, hogy Hyuna lesz neki mindig az első, hiszen a lánya, de én mégis féltékeny vagyok rá. Imádom Hyuna-t, olyan, mintha a sajátom lenne, de mégis megőrjít a fájdalom, ha nem lehetek Nam mellett. Istenem. Ez nem én vagyok. Rohadtul nem. Nem viselkedem, sőt, nem viselkedtem úgy, mint egy felnőtt, és ezzel fogok elveszíteni mindenkit - beletúrt hajába, majd kicsit megtörölte arcát. - Nem csodálkoznék, ha Nam most nem szólna egy ideig hozzám. Meg is érdemelném. Gyerekesen viselkedtem. Bocsánatot kell kérnem tőle, és elmondani mindezt, de lehet meg sem fog hallgatni. Nem baj - sóhajtott. - Az lenne a legjobb büntetés számomra - állt fel a rönkről és elindult egyenesen felém, de amint néhány lépés után felnézett megdermedt, mert velem találta szembe magát. - Nam.. Én.. - dadogta alig hallhatóan, de nem érdekelt a magyarázkodás, már eleget hallottam. Odaléptem hozzá és magamhoz öleltem őt. Karjaimat átvetettem karjai felett, úgy szorítottam és arcomat beletemettem nyakába, ahogy magamba szippantottam illatát. Teljesen erőtlenül volt karjaim között.
   - Megölelhetsz ám - mondtam neki, ahogy még jobban öleltem. Ezek után nem tétlenkedett, szorosan fonta körém karjait, ujjaival erősen markolta felsőmet, ahogy könnyei kezdték áztatni felsőmet.
   - Annyira sajnálom, Nam - mondta sírva, ahogy egyre jobban próbált elbújni ölelésemben.
   - Nincsen semmi baj - simogattam meg haját és egy csókot nyomta arcára.
   - De van - húzódott el és könnyes szemekkel nézett rám. - Gyerekesen viselkedtem, olyanért haragudtam rád, amiért nem is kellett volna. Elfutottam a probléma elől, pedig.. megbeszélhettem volna veled, akkor nem történt volna meg ez az egész. Én tényleg sajnálom, Nam. Nem akartam, én csak.. Annyira hülye vagyok - döntötte fejét mellkasomnak. - Annyira szeretlek, hogy elfelejtettem, hogy nem csak ketten vagyunk, hogy van még egy személy, aki ugyan annyira szeret, mint én téged. Teljesen megfeledkeztem róla. Annyira sajnálom, Nam - temette arcát nyakhajlatomba, miközben görcsösen ölelt magához.
   - Én is sajnálom, hogy nem vettem előbb észre, hogy valami bánt - simogattam hátát. - Nagyon szeretlek SeokJin - csókoltam bele nyakába és még jobban magamhoz húztam.
   - Én is szeretlek - bújt még jobban testemhez, szinte már egybe olvadtunk.
   - Menjünk haza - simogattam meg haját, csak szipogva bólintott egyet, majd kézen fogva sétáltunk visszafelé a parton, megbeszélve ezt a ma reggelt. Végighallgattam őt, vagy százezerszer kért bocsánatot, amelyeken csak mosolyogni tudtam, míg végül megállítottam és a parton egy hosszú csókot nyomtam ajkaira. Kissé megszeppenve nézett rám, mikor elváltam tőle, de végül csak kizökkentettem és haladtunk tovább. Megbeszéltünk mindent és megkértem, hogy ha valami baj van, nyugodtan mondja el nekem, és közösen megoldjuk. Mint egy macska úgy bújt hozzám, erősen szorongatta kezemet és csüngött rajtam, mint tegnap délután JungKook TaeHyung-on. Lassacskán közeledtünk a házhoz, és ami a ház előtt volt partszakasz, ott megpillantottuk a többieket, amint HoSeok, Hyuna, TaeHyung és JungKook a vízben játszottak, YunSeo pedig JiMin-nel kintről figyelték őket. Ahogy a közelükbe értünk Hyuna megpillantott minket, és látva, hogy szent a béke közöttünk elkezdett rohanni felénk. Egyenesen Jin karjaiba vetette magát, aki szorosan ölelte magához.
   - Annyira aggódtam érted, Jin oppa - mondta Hyuna, ahogy belebújt párom nyakába.
   - Sajnálom, hogy aggódnod kellett, Hyuna - simogatta meg hátát. - Sajnálom, hogy ma reggel úgy beszéltem veled, nem akartam. Bocsáss meg kérlek.
   - Nincsen semmi baj - adott puszit Jin arcára, akinek ajkaira egy mosoly került és még jobban magához ölelte kislányomat.
   Melegséggel töltötte el szívemet ez a jelenet, majd felpillantottam és barátaimat láttam, amint mosolyognak ránk. A tökéletes élet jele volt ez.
   Bementünk a házba, hogy nekikezdjünk a pakolásnak, na meg ahhoz, hogy Hyuna-nak a haját megszárítsuk, mert természetesen, csurom víz volt, mikor bejöttünk, így vele kezdtem, hogy megszárítottam a haját, majd megtörölgettem, fürdés után, és a szobájába küldtem, hogy valami ruhát magára kaphasson. Felbattyogtam a saját emeletemre és beléptem a szobába, hol egyből be is csuktam magam után az ajtót, hiszen párom nagyban öltözködött, és nem olyan látványt nyújtott, amit másnak is látnia kéne. Háttal állt nekem, fedetlen bőrét tanulmányoztam szemeimmel, ahogy beléptem az ajtón és terelődött egyre lejjebb tekintetem, mert csupán egy alsónadrágot viselt. Ahogy meghallotta az ajtó csukódását, meg is fordult a tengelye körül, így szemem elé tárult szépen kidolgozott felsőteste, amit egy pólóval próbált takargatni. Teljesen megrémülve nézett rám, de mikor realizálta, hogy csak én vagyok, megkönnyebbülten sóhajtott, majd folytatta az öltözködést. A pólóját nagyban emelte fel, hogy belebújhasson, de mielőtt ezt megtehette volna, odamentem hozzá és ajkaira hajolva, hívtam egy hosszadalmas csókba. Meglepetten ugrott egyet karjaimban, majd teljesen átadva magát nekem, viszonozta csókomat és simult hozzám teljesen. Mit meg nem adtam volna azért, hogy ne csak egy csók erejéig tudjunk együtt lenni, mert amint már tolni kezdtem az ágy felé, kivált csókunkból és pihegve nézett szemeimbe.
   - Majd este - simogatta tarkómat. - Most össze kell pakolnunk - nyomott egy csókot ajkaimra és lassan elválva tőlem, kapta magára pólóját és nadrágját. Sóhajtva dőltem rá az ágyra, és temettem arcomat a párnába.
   - Nem akarok hazamenni - motyogtam a párnába.
   - Én sem, de muszáj lesz - éreztem, amint oldalamon megsüpped a matrac, majd azt, hogy a másik oldalamon is, végül csak két tenyeret éreztem meg vállaimon, amint lassan masszírozni kezdte őket. Egy jól eső sóhaj hagyta el számat és éreztem, ahogy elernyed a testem. - Jó érzés? - kérdezte lágyan, ahogy lassan rám ereszkedett és úgy kényeztetett.
   - Nagyon - sóhajtottam. - De azért a legjobb, mert te csinálod.
   - Azt valahogy sejtettem - nevetett és tovább masszírozta vállaimat, majd lejjebb haladva hátamat és derekamat. Minden egyes mozdulatának hangot adtam, főleg akkor, amikor megtalált egy-egy csomót a hátamon. A gerincem mentén haladt fel és le, míg le nem ért csípőmhöz és hátul a keresztcsontom felett megnyomta bőrömet.
   - Ott - nyögtem és tovább masszírozta azt a részt. - Igen - nyögtem elfojtott hangon, ahogy fejemet a párnába nyomtam. - Ez nagyon jó Jin - mondtam neki, mert már lassan, nem is tudom mióta, de fájt ott a hátam és idegesített, hogy nem tudtam kimasszírozni. Mindennek hangot adtam, mert nagyon jól esett, hogy végre eltűnnek azok az átkozott csomók belőlem, és lassan Jin befejezte a masszírozásomat. - Arany kezed van - emeltem fel fejemet és éreztem, ahogy leemelkedett rólam, de mielőtt ezt megtette volna, lehúztam magam mellé és fölé mászva csókoltam meg. - Köszönöm - mosolyogtam rá, de aztán megláttam vörösen izzó arcát kissé értetlenül néztem rá. Nem értettem, hogy miért vágott ilyen megszeppent arcot, mintha zavarba hoztam volna, de nem tudtam mivel. - Valami baj van? - kérdeztem és már kezdtem azt hinni, hogy valamiét meghúzta vagy fája a lába, és ahogy lefelé kezdtem nézni testén, megtaláltam a problémát. - Jin, te..
   - Ne nézz oda! - csapta oda kezeit egyből. - Semmi sincsen ott - fordította el a fejét.
   - Jin, ezért nem kell szégyellned magad - simogattam meg arcát. - Sőt, ez imponál nekem.
   - Imponál? - nézett rám.
   - Igen - csókoltam homlokon. - És szeretnék neked örömet okozni - csókoltam arcon, miközben kezemmel végigsimítottam oldalán.
   - De arra nincsen időnk - sóhajtott fel, ahogy nyakát kezdtem csókolgatni.
   - Ki mondta, hogy arra gondolok? Most téged foglak kényeztetni, ha már te is engem - csókoltam meg és lassan becsúsztattam kezemet pólója alá. Legelőször hasfalát kezdtem simogatni, miközben ajkaimmal az övéit birtokoltam, de nem bírtam betelni velük, így nyakára vezettem minden figyelmemet és ott halmoztam el édes érintéseimet, miközben ajkai közül halk, majd hangos sóhajok és nyögések szöktek ki, melyek egyre inkább be akartak indítani. De azt akartam, hogy most csak ő élvezze ezeket a perceket, csak ő számított, így teljesen kizártam az ilyen gondolatokat és csak arra összpontosítottam, hogy neki legyen a legjobb. Kulcscsontján a bőrt szívogattam, miközben kezemmel egyre feljebb gyűrtem pólóját, amit nem mellesleg, csupán tíz perce vett fel, de én máris megszabadítom tőle. Amint eltűnt a felesleges ruhadarab, elkezdtem kidíszíteni mellkasát csóknyomaimmal, ezzel még hangosabb nyögésekkel jutalmazta tettemet. Egyre lejjebb haladtam, kezemmel pedig már nem oldalát, hanem éledezett tagját simogattam. A fejét hátravetette, amikor megszívtam hasán a bőrt és ezzel egy időben markoltam kissé rá, így kicsalva talán az egyik legszebb nyögését. Felhajolva hozzá, csókoltam ajkaira, miközben kezemmel nadrágját varázsoltam le róla, és amint ugyan úgy száműzetésbe küldtem, mint pólóját, szakadtam el tőle és köldöke fölött csókoltam bőrére.
   - Hogy szeretnéd? - kérdeztem, ahogy ajkaimmal már alsója vonalában tevékenykedtem. - Szájjal, vagy esetleg kézzel? - felemeltem kezemet és fejemet, hogy választani tudjon.
   - Hogy kapnád be, Nam - nyögött egyet és kipirult arccal nézett rám.
   - Kérésed parancs - mosolyogtam és egy hosszú csókot nyomtam már igen merev férfiasságára, alsóján keresztül, mire megmarkolta a takarót és hátravetett fejjel nyögött egyet. Csodálatos látványt nyújtott, szinte éreztem, ahogy belém vájja körmeit, miközben benne mozgok és hajtom mindkettőnket a gyönyör kapujába. Gyorsan elhessegettem a gondolatokat, és ujjaimat beakasztva az idegesítő anyagba, húztam le róla, majd küldtem többi ruhadarabja után a sarokba.
   Először lágy csókot leheltem makkjára, onnan pedig egyre lejjebb, végigkényeztetve péniszét. Ez volt talán a tízedik alkalom, mikor így elégítettem ki vagy készítettem fel szeretkezésünkre, de még mindig furcsa, egyben csodálatos érzés volt, hogy ezt én váltottam ki belőle. És az is így hatott rám, amikor ezt Jin tette velem, hiszen még mindig szokatlan volt, hogy egy férfi ilyen hatással volt rám, de közben a világ legjobb érzései is, hiszen, szerettem őt és mindent neki akartam adni. Többször végigsimítottam tagján, végül pedig számba eresztettem őt, hogy így juttassam a gyönyör felé. Legelőször csak kicsit vettem a számba, többször megszívva bőrét, hogy hallhassam, gyönyörű hangját, melyet ilyenkor teljesen kieresztett. Mikor úgy éreztem, hogy kellő lelkierőt szereztem már, teljes hosszát vettem a számba, majd egy kicsit vártam, és csak azután kezdtem el mozgatni fejemet. Torkából nem csak nyögések távoztak, hanem már morgások is, mintha többet akarna vagy csupán ennyire tetszett neki, hogy nem tudja hogyan fejezze ki magát. Próbáltam lemásolni azt a technikát, amit ő is alkalmazni szokott rajtam, ami miatt azt éreztem állandóan, hogy mentem felrobbanok és semmilyen önkontrollom nincsen. Először talán kissé ügyetlen fogtam hozzá, mert hallottam nyögéseiből, hogy egy aprócska nevetés közéjük csúszott, de maximum öt perc telhetett el, mikor olyan hang távozott ajkai közül, amit én is szoktam adni, ha már a végét jártam, vagy éppen a határaimat feszegette. Nem tudtam eldönteni, nála melyik is volt, így folytattam munkámat, várva azt a hangot, azokat a mozdulatokat, melyekből egyből tudtam, hogy lassacskán el fog élvezni.
   Teltek a percek, egyre inkább próbáltam valami újjal előrukkolni, hogy a lehető leggyönyörűbb kielégülésben legyen része, végül csak sikerült azt a hangot meghallanom, amikor tudtam, csak pillanatok kérdése és el fog sülni, nekem pedig le kell nyelnem mindent. A legutóbb is, vagyis.. a legelső alkalommal nem sikerült, és tudtam jól hogy ez rosszul esett neki, nekem is eléggé kellemetlen volt, hogy nem tudtam úgy teljesíteni, ahogy ő szeretett volna, így felkészítettem nyelőcsövemet a támadásra. Folytattam munkámat, egészen addig, míg Jin, szinte a takarót tépve nyögött fel, olyan hangosan, hogy már a fülem fájt tőle, és ezzel egy időben, került szájüregembe élvezete és kezdtem el lenyelni.
   Pihegve feküdt az ágyon, a takarót szorongatva még mindig, ahogy néha teste megrándult, az orgazmus utó hulláma miatt, ezzel mindent kiadva magából, én pedig eltüntettem mindent. Lassan váltam el tőle, aztán a számat megtörölve tekintettem fel rá, ahogy mellkasa rohamos tempóban emelkedett, ajkai elnyíltak, szemei pedig lecsukva voltak. Kapkodta a levegőt, én pedig lemásztam az ágyról, hogy ruháit összegyűjtsem, amit szépen széthajigáltam, majd visszaültem az ágyra, akkor már ő is felvette ezt a testhelyzetet.
   - Parancsolj - nyújtottam át ruháit, amiket elvett tőlem, majd ajkaimra hajolt és hosszasan tapadt rajtuk.
   - Nagyon szeretlek - suttogta ajkaimra, aztán felállva az ágyról, kapta vissza magára ruháit, majd elhagyta a szobát, hiszen lassan fél egy felé járt az idő, és a többiek farkas éhesek voltak. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat, meg Jin-ét is, hogy amikor indulni kell, ne akkor pakoljunk össze. Mindent ruhánkat a táskába tettük, majd, amint ezzel elkészültem lebaktattam a lépcsőn, egyenesen a konyhába, hogy magamhoz ölelhessem páromat. Egyből mosoly kúszott ajkaira, amint megérezte maga körül karjaimat és úgy készítette az ebédünket.
   Az ebéd nagyon gyorsan eltelt, mindenkin érezhető volt, hogy semmi kedve nem volt összepakolni, inkább maradni itt további életében, csak ne kelljen visszakerülnie a szürke hétköznapokba. Az ebéd végeztével, felküldtem Hyuna-t, hogy pakolja össze minden cuccát, ellenőrizze le többször, hogy ne az út felénél kelljen visszafordulnunk, amikor eszébe jut, mit is felejtett itt. Amíg a többiek pakoltak, jobban mondva a fiatalok, addig mi Jin-nel elmosogattuk a tányérokat és a helyükre tettük őket, hogy, amikor legközelebb jövünk megtaláljuk őket, mikor ezzel végeztünk a kanapéra telepedtünk HoSoek és YunSeo társaságába. Jin meglehetősen bújt hozzám, ujjainkat összekulcsolta ölemben, lábát átvetette rajtam, így majdnem az ölembe ült, miközben fejét vállamra hajtotta, onnan folytatva a beszélgetést YunSeo-val, akivel közös témákra leltek.
   - És, sosem gondolkodtál el azon, milyen lenne, ha saját gyereked lehetne? - kérdezte YunSeo, ahogy JiMin-t altatta a karjaiban. Valahogy kitértünk a gyerekekre, és YunSeo, az ilyeneket, mindig szépen tudta megkérdezni, amire én is kicsit kíváncsi voltam.
   - De, már játszottam a gondolattal - simogatta kézfejemet, ahogy azt nézte, majd levegőt véve az előttünk ülő nőre tekintett. - De, ugye ez lehetetlen számomra, hiszen nem a nőkhöz vonzódom, így ez nem adódik meg nekem, bár már hallottam béranyaságról, viszont nem akarom, hogy egy olyan ember hordja ki a gyerekemet, akivel nem köt össze semmi sem. Az örökbefogadáson is gondolkodtam már, nem egyszer mentem már el, hogy magamhoz vegyek egy kisbabát, de mindig ugyan az volt a probléma. "Nincs tartós kapcsolata, és homoszexuális. Ezzel milyen példát mutatna a gyerekének?". A harmadik után már a gondolattal sem mertem játszani, hogy nekem valaha saját gyerekem lesz, viszont - itt pedig megszorította a kezemet és felnézett rám. - Amióta megismertem Nam-ot, úgy érzem lett egy gyerekem, igaz, nem vér szerint az enyém, de olyan, mintha Hyuna is az én lányom lenne, ez pedig boldoggá tesz - helyezte vissza fejét vállamra és YunSeo-ra nézett. - Na, meg Nam is olyan néha, mint egy gyerek, így kettőt kaptam egyszerre - mondta nevetve.
   - Hé?! - néztem le rá, de abban a pillanatban tekintet fel rám mosolyogva.
   - De én így szeretek élni, hogy rólatok gondoskodhatok - hajolt hozzám és hosszasan tapadt ajkaimra, majd visszabújva tovább beszélgetett YunSeo-val, aki meg volt hatódva ettől a vallomástól, de nem csak ő. HoSeok is, elképedve hallgatta az eseményeket, ahogy én is. Ennél szebbet még sosem hallottam és talán soha nem is fogok.
   Amikor a fiatalok elkészültek a pakolással, kivittük a cuccaikat a kocsikhoz, hogy majd ki tudjuk takarítani a házat kicsi, vagyis csak a szobákat kiporszívózni és felsöpörni a konyhát, aztán már indulhatunk is haza. Amíg HoSeok és a fiatalok pakoltak, Hyuna vigyázott JiMin-re, ügyelve arra, hogy fel ne ébredjen, addig Jin, YunSeo és én a házat takarítottuk, hogy minél előbb elindulhassunk, mert az autópályán ilyenkor voltak a legtöbben. Amikor a ház úgy ragyogott, amikor beléptünk ide először, végigjártam a szobákat, hogy ellenőrizzem, tényleg nem hagytunk itt semmit sem. Minden egyes szobába körülnézte, esetleg beágyaztam, ha valaki elfelejtette - itt a fiatalokra céloztam -, majd amint ezzel végeztem lesétáltam a partra, hogy egy utolsót szippantsak a tengeri levegőből. Hiányozni fog ez a hely, de leginkább az, hogy közösen voltunk itt. Levettem a cipőmet, hogy érezhessem bőrömmel a kellemes, meleg homokot és eszembe jusson minden pillanat, amit itt töltöttünk. Végül, párom hangja zökkentett ki elmélkedésemből, ahogy a keresésemre indult, mert eléggé sokáig maradtam el, így felkaptam a cipőmet, majd a terasz ajtaját bezárva, keltem át a konyhát az étkezőn, majd haladtam az előszoba felé és zártam be magam után azt is. Mikor a zsebembe süllyesztettem a kulcsot, még utoljára visszanéztem, majd azután indultam csak meg az autók felé. HoSeok és családja külön autóval voltak, velünk meg utazott a két fiú, így osztva szét, hogy ki-ki merre megy hazafelé. Elköszöntünk egymástól, megígértette velem HoSeok, hogy valamikor, még szeptember előtt, menjünk el hozzájuk látogatóba. Végül, mindannyian beszálltunk a kocsiba, és hazafelé vettük az irányt. A fiatalok hátul nagyon elevenek voltak, pedig abban reménykedtem, hogy aludni fognak egész után, de nem bánta, hogy arról beszélgetnek, mennyire is jól érezték magukat, és szeretnék megismételni ezt a hetet. Ezt a hetet én is szívesen megismételném.
   Az autópályán haladva, bekapcsoltuk a rádiót, így azt hallgatva teltek az órák, míg végül ismerős környezetre lettünk figyelmesek. Amint a városba értünk, TaeHyung navigált, hogy merre is menjek, mert fogalmam sem volt arról, hol is laktak a fiúk. Annyit tudtam, hogy nem egy városban éltünk, de nem is olyan messze egymástól, így hallgatva Tae-re vezettem végig a városon, majd egy számomra ismeretlen városkába érkeztünk. Tae, pontos navigálásával, végül megérkeztünk a miénkhez hasonló társasházhoz, aminek a tetején lévő egyik lakást bérelték JungKook-kal. Hyuna, nagyon szomorú volt, amiért el kellett válnia a két fiútól, de megígértem neki, ha a fiúk is benne vannak, akkor majd meglátogathatja őket, és esetleg ott is aludhat náluk. Ennek hallatára, egyből meg is kérdezte a két fiút, hogy mikor jöhet, ők meg mosolyogva közölték, hogy bármikor, csak beszélje meg velem kislányom és mi majd egyeztetünk. Elköszöntünk a két fiútól, majd beszállva a kocsiba indultunk, most már tényleg haza. Az út felénél éppen meg akartam kérdezni Hyuna-t, hogy nem éhes-e, de mikor a visszapillantóban kerestem kislányomat, csupán alvó arcát láttam. Mosolyogva szóltam Jin-nek, hogy nézzen hátra, és neki is egy mosoly került ajkaira.
   Lassacskán, visszaértünk a mi városunkba és már az ismerős utakat szelve haladtunk hazafelé, míg végül le nem parkoltam a ház előtt. Kiszálltunk, és mielőtt még Jin kivette volna a táskákat, magamhoz vettem őket és halkan kértem, hogy Hyuna-t hozza, a cuccokat majd én. Így karjaiba vette kislányunkat, majd felmentünk a mi emeletünkre, ahol Jin, előkotorta kulcsait, majd a lakásba belépve, megcsapott minket az ismerős illatokat. Párom egyből a szobájába vitte az álomszuszékot, én pedig becsukva magunk után az ajtót, vittem a cuccainkat a hálóba, hogy kipakolhassunk belőle. Mindkettőnk táskáját az ágyra helyeztem, majd az enyémet kinyitva kezdtem kivenni belőle, először a tiszta ruháimat, amiket a szekrénybe visszahelyeztem, majd a szennyesemet kotortam ki. Jin is becsatlakozott hozzám, majd a koszos ruháimat megfogva az övéivel együtt a fürdőbe ment, ahol be is vágta őket a mosógépbe. Mikor elpakoltuk a cuccainkat, én kiteregettem, miközben párom leszaladt a boltba, hogy valami vacsoraféleséget összeüssön nekünk, azt elfogyasztva ültünk le a kanapéra, pontosan úgy, ahogy még a nyaralóban tettük. Lábait átvette enyéimen, majdnem az ölemben ült, élveztük egymás érintését, pedig csak fogtuk a másik kezét, és hagytam, hogy rajtam pihentesse fejét, miközben hallgattam egyenletes levegővételét. Ahogy ott ültünk, felidézte bennem valamiért azt a beszélgetést, amit ma folytattunk a nappaliban, HoSeok-kal és YunSeo-val.
   - Jin? - szólítottam meg, mire felemelte fejét mosolyogva, ezzel jelezve, hogy figyel rám. - Kérdezhetek valamit?
   - Persze.
   - Még akkor is, ha kicsit személyes és esetleg kellemetlen?
   - Nam, csak mond ki, amit gondolsz és utána eldöntjük, hová is tartozik, jó? - simogatta meg arcomat, ami kissé megnyugtatott, hiszen, emiatt vesztünk már össze, amit nem akartam megismételni.
   - Mesélnél nekem az előző kapcsolataidról? - kérdeztem meg végül. - Nem vájkálni akarok a múltadba, csak érdekel, hogy milyen voltál, akkor, amikor még nem ismertelek. Amiatt kérdezem, amiről ma beszélgettünk a nappaliban, amikor YunSeo megkérdezte, hogy szeretnél-e saját gyereket. Ha kellemetlen a kérésem, akkor felejtsd el. Én tényleg...
   - Nem - vágott szavamba. - Tényleg jó lenne, ha tudnál róla, akkor lehet másképp fogsz látni, mint amilyennek most.
   - Ez, hogy érted? - néztem értetlenül rá.
   - Elmesélem neked a kapcsolataimat, de van olyan, amire még nem vagy kész, azt majd később. Ígérd meg, hogy végighallgatsz és csak utána ítélkezel felettem - nézett bele szemembe.
   - Nem foglak elítélni!
   - Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. Majd megérted miért is mondom ezt - sóhajtott, majd fejét visszahelyezte vállamra. - Csak ígérd meg, hogy mellettem maradsz - szorította meg kezemet.
   - Megígérem - csókoltam hajába és éreztem, ahogy kissé megnyugodott.
   - Köszönöm - bújt még jobban hozzám. - Az egész tizenkét éves koromban kezdődött. Akkor jöttem rá, hogy...