- Papa..
- Papa! - hallottam meg
kislányom hangját, amint rohant felém a zöld tisztáson át, gyönyörű kis virágos
ruhácskájában, ami teljesen beleoldat a körülöttünk elterülő virágos mezőbe.
Leguggoltam, hogy felkaphassam kislányomat a földről és magamhoz ölelhessem,
mert ő volt az én fénysugaram az életemben. Látni, hogy mosolygott, mindent
megért nekem, akár a világ összes kincsét összegyűjtöttem volna azért, hogy
láthassam ezt a ragyogást. Szemei ragyogtak, mint az édesanyjáé, ki nem messze
tőlünk állt és nézett minket. Lassan tíz éve, hogy kislányunk megszületett és
mi, már nem is tudom mióta szerettük egymást, de tudtuk, hogy ez egy életre
szól, és nem akartuk, hogy csak egy álom legyen az egész életünk. Lányomat
felkaptam a földről, majd magamhoz ölelve mentem vele édesanyjához, hogy a két
legcsodálatosabb nőt az életemben, magam mellett tudhassam. Menthetetlenül
szerettem mind a kettejüket. Öleltem őket, mintha az életem múlna rajta, mintha
bármelyik pillanatban eltűnhetnének az életemből.
- NamJoon..
- NamJoon - hallottam meg egy
másik hangot és a tulajdonosa felé pillantottam. Egy férfi állt tőlünk nem
messze és nézett minket. Kislányom egyből kiugrott karjaim közül és a férfi
felé futott.
- Hyuna..
- Hyuna! - szóltam utána, de
amikor a férfi felemelte és arcon csókolta kislányomat, melegség járta át
szívemet és testemet, megnyugodtam.
- Gyere Papa! - mondta
mosolyogva kislányom és integetett nekem.
- Gyere Nam - mondta kedvesen
a férfi, akit végül felismertem. Jin állt ott Hercegnőmmel a kezében és
hívogattak.
- Jin..
- Jin - mosolyodtam el. Öröm
volt őket nézni, de valami nem hagyott nyugodni. Hyuna már nem tíz évesnek
nézett ki, hanem inkább hétnek, és hirtelen valami üresség járta át testemet.
Hátrakaptam a fejemet és kedvesem halványuló alakját véltem felfedezni, amint
mosolyogva tekint ránk és búcsúzik tőlünk. Nem kellettek szavak, nem kellettek
mozdulatok, elég volt, hogy belenéztem szemébe és tudtam mit akart mondani,
amit már nem tehetett meg.
- Légy boldog Szerelmem -
hangzott fejemben a mondat, míg végül el nem tűnt alakja teljesen és én csak a
végtelenségig nyúló mezőt bámultam. Itt volt, de mégsem. Velem volt, de nem
teljesen. Szerettem és mindig is szeretni fogom, de már lesz valaki más. Ő lesz
mindig is az első. Sosem felejtem el, de emléke valamennyire elhalványul az idő
múlásával. Nem tudom mikor történt, de lépteim a másik két személy felé
irányultak, míg meg nem álltam mellettük és figyeltem boldogsággal teli
arcukat. Mosolyogtak és ez boldoggá tett, annyira, hogy a könnyeim is
kicsordultak. Éreztem, hogy a szívem hevesen vert, forrt a vérem és maga az
érzés kerített magába.
Egyre melegebb lett
körülöttem a levegő, szinte megfojtott. Nem kaptam levegőt, fulladoztam és nem
segített az a mázsás súly sem a testemen.
- NamJoon.. - hallottam egy kellemes
hangot, melynek köszönhetően, pilláim felnyitódtak és elém tárulkozott a világ.
Csak egy álom lett volna az egész? Tekintetemet körülvezettem a szobán, ahol
éppen feküdtem, de teljesen ismeretlen volt számomra. Nekem nem ilyen bútoraim
vannak a szobámban, sem Hyunaéban. Hol vagyok? Kissé lejjebb tekintettem és
megláttam, amint egy ágyban feküdtem betakarva alaposan, így már tudtam
következtetni arra, miért volt melegem. Szememet kissé oldalra vezettem, hogy
megnézhessem ki is volt mellettem, mert éreztem a jelenlétét és egyenletes
légzését is hallottam. Ugyan azt a ruhát viselte, mint amikor ajtót nyitott,
semmi változás nem volt rajta, talán csak annyi, hogy kissé hanyagabban ült a
széken, nem volt olyan rendezett, mint mindig. Arcát megpillantva kissé
megijedtem. Nyúzott volt, fáradt, álmos és gondterhelt. Úgy tekintett rám,
mintha halálos beteg volnék és éppen készült ezt közölni velem. Szemei fáradtan
tekintettek rám és vizsgálta arcomat.
- Jin.. - szólaltam meg halkan
és próbáltam visszagondolni arra, hogy mit is kereshetek én itt.
- Hogy érzed magad? -
kérdezte, miközben az éjjeliszekrényen kezdet pakolászni.
- Fogalmam sincs - emeltek ki
kezemet a takaró alól és kissé megdörzsöltem szememet, ami éget. - Lázas
lennék? - csodálkoztam el, mert csak akkor szokott égni a szemem, ha magas
lázam volt.
- Az vagy és nem akar lejjebb
menni - felelte és felém fordult. - Ezt vedd be! - nyújtott felém egy bogyót és
egy pohár vizet. Lassan feljebb tornáztam magam, hogy legalább valamilyen
ülőhelyzetbe varázsoljam magamat. Elvettem tőle a vizet és a gyógyszert is,
majd azt lehúztam egy hatalmas nyeléssel.
- Köszönöm - nyújtottam
vissza neki a poharat. - Most már értem miért kezdet homályosodni a látásom
tegnap - tettem kezemet a homlokomra.
- Túlterhelted magadat -
jelentette kis Jin. - A lányod is megmondta, mikor behoztalak. Jobban oda kéne
figyelned magadra NamJoon. Mi lesz, ha legközelebb nem lesz senki sem a
közeledben és összeesel otthon? Akkor mit csinálsz? - vetette szememre a
vétkeimet, de teljesen igaza volt mindenben. Mostanában teljesen elhanyagoltam
magamat, olyan szempontból, hogy nem aludtam és nem ettem rendesen. Az
alváshiány oka, a sok dolgozat volt és a visszatérő rémálmok, de tehettem volna
ellene valamit, csak nem tettem meg. Az, hogy nem ettem rendesen, azt is inkább
a munkára tudtam fogni, de megoldhattam volna, hogy eszem, miközben
dolgozatokat javítottam, vagy készültem másnapra, de nem tettem. Mindennek én
voltam az oka.
- Sajnálom, hogy aggódnod
kellett Jin - fordítottam felé arcomat és rá mosolyogtam. - Igazad van. Nem
figyeltem oda magamra rendesen és ezzel nem csak magamnak, hanem nektek is
ártok. Kérlek, bocsáss meg.
- Nem haragszom rád és nem
kell bocsánatot kérned, vagyis nem tőlem kell. A lányodtól kellene, aki nagyon
aggódik érted - mondta sóhajtva és felállt a székről. - Hozok neked valami
ételt, ha már felébredtél. Teljesen lesoványodtál az elmúlt két hétben - nézett
végig rajtam egy pillanatig, bár nem tudtam, hogy a takarótól mit látott. -
Addig maradj itt és ki ne merj szállni az ágyból! - nézett rám szigorúan.
- Értettem főnök! -
mosolyogtam rá kedvesen, mire csak sóhajtott egyet és elhagyta a szobát. Nem
volt kedvem visszafeküdni, így ülve tekintettem végig szobáján, amibe egyszer
már jártam, de nem néztem meg magamnak. Ugyan úgy volt berendezve a szoba, mint
az enyém, csupán a bútorok voltak mások. Minden rendezett volt, sehol egy
elhagyott zokni vagy póló, minden a helyén volt, ahogy annak lennie kellett, de
nem ez volt, ami leginkább feltűnt.
Amikor a szekrényére
pillantottam, megláttam mellette egy polcot, amin képek helyezkedtek el. Lehet,
hogy megtiltotta, hogy kikeljek az ágyból, de érdekeltek a képek, főleg az,
hogy Jin milyen volt régen. Kimásztam az ágyból, szerencsére a ruha rajtam
volt, amit tegnap felvettem és odabotorkáltam lázasan a polchoz, majd szemügyre
vettem a képeket. Nem volt valami sok, de szinte az összesen Jin és JungKook
szerepelt. Elég szoros lehetett a barátságuk, hogy ennyi kép készült róluk és
hogy ilyen beállításokkal. Az egyik képen egymás mellett ültek és valamit
néztek, de mintha a reptéren lettek volna, mert csomagok voltak a hátuk mögött.
A másikat már ők készítették, mind a ketten nagyon fiatalnak néztek ki, pedig
egyikük sem volt öreg, de olyan mintha tizenévesek lettek volna itt. A
következőn Kookie Jin hátán volt, amint mind a kettejükén egy hatalmas vigyor
terült el és úgy tűnt, hogy nagyon ünnepeltek valamit, talán az érettségit vagy
valamelyikük diplomázott éppen.
Hét kép volt Jin polcán, a
negyediken Kookie szerepelt és egy számomra ismeretlen sráccal, aki éppen
"letámadta" a fiút, aki a széken ült, de úgy tűnt nem volt ellenére,
mivel vigyorgott, mint a tejbe tök. Az ötödiken, Jin éppen magához ölelte kis
barátját, aki kicsit vonakodva, de viszonozta ölelését, talán ekkor ismerkedtek
meg és valaki lencsevégre kapta a pillanatot. Az utolsó két kép, nem is kettő
volt, hanem négy, mivel kettő-kettő kép helyezkedett el a keretben, de ezek
sorozatképek voltak. Az elsőn a két fiú egymás mellett ült, hihetetlenül
fáradtak lehettek, mert mind a kettő elaludt, majd Kookie a fejét Jin vállára
fektette és aludt tovább. Nagyon aranyosak voltak, mintha testvérek lennének,
bár ezt kétlem, de olyan kapcsolatban állhattak.
A legutolsó kép, amit ha
lehet neveztem a kedvencemnek, mert itt a két jó barát arcán hatalmas mosoly
terült el, miközben mögöttük a Nap épp készült lefeküdni. Felhőtlen boldogság
sugallt a kép és levettem a polcról. A kezemben jobban szemügyre vettem a
képsorozatot és látszott, hogy ez egy hosszú barátság utáni kép, amikor már
minimum, hogy tíz évnek el kellett telnie. Nemrég készülhetett a kép, mert
JungKook ugyan így nézett ki, gyermeki arcvonásai, fiatalították, és még mindig
nem tudtam, hány évvel lehetett fiatalabb nálam. Jin, ugyanolyan jól nézett ki,
mint most. Vonásai és mosolya nem hazudtolja meg magát. Az egész kép, az
összhang, tökéletes és gyönyörű volt. Lassan visszahelyeztem a képet a helyére,
majd tovább nézegettem őket, míg ki nem nyílt az ajtó.
- Kim NamJoon! Mit mondtam én
neked? - hallottam meg hangját, amint megpillantott a polc előtt, én pedig
vigyorogva fordultam felé.
- Nagyon jók ezek a képek
rólad és Kookie-ról - mutattam a képekre, mire meglepetten nézett rám.
- Köszi. Eléggé nehéz volt
ilyeneket készíteni, mivel én utálom, ha fényképeznek, de nagy ritkán rá
lehetett venni - mondta, miközben letette a levesemet az éjjeliszekrényre.
- Nem értem miért nem
szereted. Eléggé jól szerepelsz a képeken.
- Nem mindenki szereti
mutogatni magát és aztán az idióta fejét bámulni. Nekem, elég ennek a két
lököttnek a fejét bámulni minden nap - bökött a képre, amin JungKook és a másik
srác szerepelt.
- Ki az, aki JungKook-kal van
a képen?
- Taehyung-ra gondolsz? Ő
JungKook osztálytársa volt a gimnáziumban, majd egyetemre is együtt mentek. Ezt
akkor készítettem róluk, amikor éppen készültek megölni egymást, mert... Már
nem is tudom miért, de mindig ezt csinálták. Őket nem szabad kettesben hagyni,
mert a végén valamelyiket holtan találod - mondta mosolyogva, miközben a képet
nézte. - Régen történt már az is.
- Azt mondtad, hogy JungKook
osztálytársa, akkor nem egy osztályba jártatok Kookie-val? - fordultam felé,
mire csak nevetni kezdett.
- JungKook sokkal fiatalabb,
mint én. Egyáltalán nem jártunk egy osztályba, sőt, még egy iskolába sem, mert
mire JungKook elkezdte a gimnáziumot, én már egyetemre jártam. Öt év van
közöttünk. Taehyung, viszont csak három évvel fiatalabb, mint én, de valamilyen
oknál fogva Kookie-val járt egy osztályba. Sosem tudtam meg az okát.
- És JungKook hány éves? -
kérdeztem rá végül, mert tényleg nem tudtam az életkorát, de Jin-ét sem és kezdett
érdekelni, hogy mégis hány év volt közöttünk.
- Kookie szeptemberben tölti
be a huszonhatodik életévét, Taehyung pedig a huszonnyolcadikat - felelte
mosolyogva Jin, ahogy már nézett, én meg, ahogy elkezdtem számolni leesett az
állam.
- Ez azt jelenti, hogy te...
- Hogy harmincegy leszek?
Igen, ennyi az életkorom. Miért mire számítottál? - kérdezte mosolyogva, de én
még mindig le voltam sokkolva, a hallottaktól. Csak álltam és meredtem rá,
egyáltalán nem tippeltem volna ennyinek, de azt hittem fiatalabb nálam, vagy
legalább velem egykorú, de nem az, hogy idősebb. Jó az a két év nem számított
sokat, de mégis. És nem egyszer kezeltem úgy, mint egy gyereket, még le is
teremtettem egyszer. Istenem!
- Bocsáss meg! - kértem
bocsánatot és még meg is hajoltam.
- NamJoon, mit csinálsz? -
tette kezét a vállamra és felegyenesített.
- Eddig úgy kezeltelek, mint
egy gyereket és egyszer ki is oktattalak, amihez nem lett volna jogom. Bocsáss
meg, Hyung és...
- Ajj, ne hyung-oz itt nekem!
- vágott a szavamba. - Mit számít az a korkülönbség, ami közöttünk vagy. Nem
vagy te olyan fiatal hozzám képest, hogy hyung-nak hív, és nem is kérem tőled,
hiszen a kezdetektől fogva, a rendes nevünkön szólítottuk a másikat. Hány éves
lehetsz te, NamJoon, hogy ennyire kétségbe vagy esve? - kérdezte mosolyogva.
- Hát, idén töltöm be a
huszonkilencet..
- Akkor ne kérj bocsánatot.
Két év nem számít semmit. Az, ahogy eddig bántál velem, nem esett rosszul. Ne
érezd rosszul magad emiatt, rendben? Nem számítanak a korok, a számok.
Kookie-tól megszoktam, mivel ő mindig így hívott, ahogy Taehyung is, de tőled
nem követelem és nem is akarom, hogy hyung-nak szólíts. Maradjunk a Jin-nél,
jó? - mosolygott rám kedvesen.
- Jó, Jin.
- Ez a beszéd, és most irány
az ágy! - parancsolt rám, mire döbbenten meredtem rá. - Ne vágj ilyen arcot,
hanem tedd, amit mondok, mivel beteg vagy, ágyban a helyed. Ahogy a levesnek a
gyomrodban - magyarázta, mire elindultam az ágy felé. Egy pillanatra
megrémültem, bevallom, de nem értettem miért. Ráültem az ágyra, kissé magamra
húztam a takarót, végül Jin az ölembe helyezte a tálcát, amin a levesem
helyezkedett el. Körülbelül úgy éreztem magam, mikor Hyuna szokott gondoskodni
rólam és lep meg kis apróságokkal. Már éppen kanalaztam volna be a levest,
mikor tudatosult bennem valami.
- Hol van Hyuna? - kaptam
fejemet szomszédomra.
- Már vártam mikor kérdezed
meg - mondta, miközben leült a székre, ahol eddig is ült. - A szomszéd szobában
alszik éppen, de eléggé nehéz volt lefektetnem, főleg azután, hogy elájultál a
nappaliban. Nagyon megijedt és nem is akart itt hagyni, mikor már befektettelek
az ágyba, de mivel lázas vagy, nem engedhettem meg neki, hogy itt aludjon
veled, még a végén ő is beteg lesz, aztán szólhatunk anyukádnak, hogy segítsen
ellátni titeket. Na, mindegy. Éppen alszik, miközben csináltam a levest
ránéztem, és úgy alszik, mint a bunda. Reggelig fel sem fog kelni. Igaz,
megígértem neki, hogy felébresztem, amint felébredsz, de hajnali kettőkor nem
fogom felkelteni.
- Nem akarnám, hogy most
felkeljen. Nem tud aztán iskolába menni. Ki kell pihennie magát.
- Ahogy neked is. Viszont, te
biztos nem mész dolgozni! - jelentette ki határozottan.
- Jin - sóhajtottam egyet. -
Ez nem ilyen egyszerű.
- Figyelj ide NamJoon! Tudom
jól, hogy fontos a munkád, de az egészséged legyen az első. Szerinted, hogy
örülnének a kollégáid, ha lázasan és félholtan botorkálnál be az iskolába? Vagy
zs igazgató? Azt akarod, hogy a gyerekek, akiket tanítasz, esetleg elkapják?
Mit fognak szólni hozzá a szülők? Hyuna, halálra aggódná magát érted, egész
nap. El sem fog engedni - fonta össze karjait mellkasán és úgy tartotta a hegyi
beszédet.
- Ha egyáltalán még fontos
vagyok neki... - motyogtam halkan és letettem a kanalat a kezemből.
- Már miért ne lennél fontos
neki? Az apja vagy.
- Lehet, de tegnap egyáltalán
nem éreztem annak magam. Mintha egy idegen lettem volna számára. Amikor
megöleltem.. ellökött magától és hozzád sietett. Én már nem vagyok fontos
neki...
- NamJoon, ne mondj
ilyeneket! - ült Jin mellém az ágyra és kezét a vállamra tette. - Igen is,
fontos vagy Hyuna-nak! Nagyon is! Az, ami tegnap történt, csak egy egyszeri
alkalom volt. Tudod, hogy ebben a korban mindenen meg tudnak haragudni. Ez
sosem fog megismétlődni.
- Ezt nem tudhatod Jin -
néztem egyenesen a szemébe. - Nem tudod, hogy nem fog megismétlődni, csak
feltételezni tudod. Semmit sem lehet tudni biztosra.
- De! Hyuna, imád téged, és
mindig te leszel neki az első. Ebben teljesen biztos vagyok - jelentette ki
határozottan. - És ne mondj ellent - emelte fel mutatóujját.
- Most kihasználod, hogy
idősebb vagy? - mosolyodtam el kissé.
- Legyen már egy kis előnye a
koromnak - poénkodott és mosolygott. - Na. De komolyan gondoltam Nam. Hyuna,
imádja az apukáját. Egy gyerek számára a szülei az elsők.
- Jah, amíg fel nem nő, aztán
barátja lesz, aztán férje és én már nem is fogok létezni az életében.
- Istenem, milyen pesszimista
vagy! - háborgott Jin. - Hol van az még? Még csak hét éves! Még van legalább
tíz éve, hogy pasizni kezdjen. Ne gondolkodj ilyeneken, te lökött apuka - lökte
meg a vállamat.
- Ki fog ömleni a leves, ha
lökdösöl - fenyegetőztem.
- Ha megetted volna, akkor
nem - mosolygott nagyban. - Egyél! - parancsolt rám.
- Köszönöm Jin - mosolyodtam
el halványan és a levest néztem.
- Nem kell semmit sem
köszönnöd - mondta, majd néma csend telepedett ránk, míg el nem fogyasztottam a
levesemet, amit Jin készített nekem.
Mikor elfogyasztottam, a
hihetetlenül finom és jóleső levest, Jin magamra hagyott és mielőtt még
ellenkezni mertem volna, közölte, hogy aludjak, és majd reggel beszélünk. Még
reagálni sem tudtam, de máris rám csukta az ajtót és egyedül maradtam. Bebújtam
a takaró alá és próbáltam aludni, de nem nagyon jött álom a szememre, pedig
aludnom kellett volna, hogy a lázam lejjebb menjen, mert az a gyógyszer
hatására sem akart javulni.
Végül csak elaludtam, álom
nélküli volt a hajnal, míg arra nem keltem, hogy valaki egy puszit nyomot az
arcomra. Lassan nyitottam fel pilláimat és kislányom arcát láttam magam előtt.
Már éppen szólni készültem, mikor ő tette meg helyettem.
- Aludj tovább Papa - mondta
és megsimogatta arcomat, aminek hatására elnyomott az álom és tovább aludtam.
Az álmok még mindig nem akartak jönni, de valahogy túléltem nélkülük a
következő órákat. Végül csak felébredtem, mert valamiért szenvedés volt tovább
aludnom. A lázam egyáltalán nem csillapodott és volt egy olyan sejtésem, hogy
Jin nem nagyon fog ennek örülni. Felültem az ágyban, majd ki is másztam belőle,
hogy valami étel után kutassak, mert éhes voltam és Jint is meg akartam
keresni, de amikor kiléptem a szobából, csak a tátongó üres lakást láttam magam
előtt. Benéztem a mellettem lévő szobába, de ott sem volt senki, ahogy a
fürdőben sem. Kissé értetlenül sétáltam a lakásban, mire az étkezőasztalon meg
nem pillantottam egy cetlit, az én nevemmel ellátva.
"NamJoon, elvittem
Hyunat iskolában, aztán mennem kell dolgozni, így egyedül kell lenned egész
nap. Ételt találsz a hűtőben, azt használsz, amit szeretnél. Pihenjél sokat! A
hűtő melletti polcon találsz lázcsillapítót, ha szükséged lenne rá. Érezd
otthon magad és pihenjél!!!
U.i.: A hűtőben találsz
meglepetést ;) Jin"
Ez az üzenet fogadott, majd
egyből a hűtőhöz mentem, hogy vajon mi is a meglepetés. Kinyitottam a hűtőt és
keresgélni kezdtem, míg az egyik doboz tetején meg nem pillantottam egy cetlit, Papa, elnevezéssel ellátva.
"Gyógyulj meg Papa.
Szeretlek. Hyuna"
Egyből felismertem kislányom,
gyönyörű gyöngybetűit, és el tudtam képzelni az arcát, amint nagyon ügyelve a
betűk pontos leírására koncentrált, miközben a nyelvecskéjét is kidugta, hogy
jobban sikerüljön. Elmosolyodtam, amikor elolvastam a levelet és el is tettem
nadrágom zsebébe a másik mellé. Kivettem a dobozt és megmelegítettem a benne
lévő ételt, amit biztos Hyuna készített nekem, Jin segítségével. Boldogan ettem
meg, majd kicsit körülnéztem szomszédom lakásában, mivel nem nagyon jártam itt,
vagyis nem töltöttem sok időt lakásán. Végignéztem az összes könyvét és
filmjét, amik nem nagyon tértek el az én ízlésemtől. Ahogy nézelődtem, hirtelen
megcsörrent a telefonom. Keresni kezdtem a készüléket, majd megtaláltam és
egyből meg is néztem ki keresett. Egy üzenetem érkezett és nem is akárkitől.
"Helló haver! Hogy
vagy? Vannak terveid a hétvégére, mert YunSeo elutazik a kicsivel, a szüleihez,
én meg itthon ragadok és nincs mit csinálnom. Nem ugrunk össze? :D"
"Hali. Felőlem
rendben van, csak akkor el kell viselned a beteg képemet XD"
"Beteg vagy? Mit csináltál?"
"Túlhajszoltam magam és
most lázasan tengek Jin lakásában."
"Mit csinálsz Jin-nél?
o.o"
"Tegnap este összeestem
nála és elvitte Hyunat ma suliba, én meg itt vagyok."
"Hát haver, én mondtam
már neked, nem is egyszer, hogy baj lesz ebből. Na, de akkor pihenjél, nem is
zavarlak. Remélem, hamar kilábalsz belőle. Holnap még hívlak akkor a hétvége
miatt, de ha nagyon szarul érzed magad, akkor áttesszük máskorra. Maximum meglátogatlak
és ápollak XD"
"Azt próbáld meg! Nem
kell még egy gyerek a nyakamba. De gyere nyugodtan, szívesen látunk. Hyuna is
biztos szeretne látni, meg.. lenne valami, amiről beszélnünk kellene.."
"Hűha, ha te ...-ot
írsz, akkor baj van. Valami történt?"
"Az egyik tanítványom
megcsókolt. Nem történt több, de fogalmam sincs mit kéne tennem. De ez a
kisebbik gond, a másik Jin.."
"Hát barátom, meg kell
mondanod neki, hogy nem tudod viszonozni az érzéseidet, mert más foglalja a
szívedet. Jinnel mi a gond?"
"Hát éppen ez az, hogy
fogalmam sincs, de ezt személyesen akarom megbeszélni veled."
"Rendben haver, akkor szombat délelőtt, amint YunSeo és a kicsi
elmennek, átmegyek hozzád és megbeszéljük a dolgokat."
"Rendben.
Köszönöm."
"Erre valók a barátok. De akkor most pihenjél, és ne agyalj ezeken.
A hétvégén megoldjuk őket."
"Vettem."
"Jobbulást, te szerencsétlen XD"
"Köszönöm, te idióta
XD"
Ezzel
vége lett, az igazán értelmes és baráti beszélgetésnek, de örültem, hogy Hoseok
át fog jönni a hétvégén, így kikérhettem a tanácsát pár dologban, mert tényleg
nem tudtam mi a gond Jinnel, nem is vele volt a gond, hanem velem, de ezt egyáltalán
nem tudtam megmagyarázni. Semmit sem tudtam mostanában megmagyarázni. Kiléptem
a beszélgetésből és egy másik üzenetre léptem, amit az igazgatótól kaptam. Nem
írtam neki, hogy nem megyek ma be. Már egyből írni akartam, hogy mi történt
mikor elolvastam az üzenetét.
"A
kislánya és a szomszédja értesítettek az állapotáról, ebben a két napban
maradjon otthon és pihenjen, hogy hétfőn újult erővel folytathassa
munkáját. Jobbulást kíván az egész tantestület."
Hát
nem ilyen üzenetre számítottam, de jól esett, hogy megértik a dolgokat.
Eltettem a telefonomat és mivel nem tudtam, hogy mit csináljak, így lefeküdtem
Jin kanapéjára és bekapcsoltam a tévét. Ki fogom neki fizetni azt az összeget,
amit ma nála elköltöttem. Ahogy ott feküdtem a kanapén, lassacskán elbóbiskoltam
a láznak köszönhetően, de legalább "értelmesen" telik el a napom.
Pihenéssel.
Ahogy
aludtam érdekes álmom pergett le a szemeim előtt. Azt álmodtam, hogy Jin hazahozza kislányomat az
iskolából, mivel én betegen fekszem otthon, így ő vitte és hozta Hyunat. Éppen
a kanapén feküdtem és a tévét néztem, de nem nagyon tudott lekötni a műsor,
mivel mindennél jobban akartam látni őket. Az egész hetet végigaludtam, alig
láthattak ébren, mivel konkrétan harminckilenc fokos lázzal feküdtem az ágyban
vagy a kanapén, és csak vártam, hogy javuljon a helyzetem, de nem akart. Volt
már egyszer velem ilyen, így tudtam, hogy hétvégére már semmi bajom sem lesz.
Feküdtem a kanapén és vártam, nem akartam aludni, mert csak néhány órára bírtam
ébren maradni, így örültem, ha láthattam őket és nem kell ébreszteni. Vártam,
hogy mikor fog kattanni a zár, és akkor én nekem is fel kellett kelnem, hogy
fogadhassam őket. Nem sokkal később, hallottam, amint nyitódott az ajtó, én
pedig azzal a lendülettel ültem, majd álltam fel a kanapéról és indultam el az
ajtó felé.
-
Papa! - hallottam meg kislányom hangját, aki egyenesen nekem rohant és ölelt
magához, jobban mondva a lábaimat ölelte át.
-
Szervusz, Kincsem - nyomtam egy puszit hajába és megsimogattam arcocskáját.
-
Még mindig magas a lázad. Feküdj le aludni - és elkezdett a szoba felé húzni.
-
Kincsem, eleget aludtam már, örülök, hogy végre láthatlak titeket rendesen -
húztam vissza és szorosan megöleltem.
-
Elég lesz az ölelésből, még a végén Hyuna is beteg lesz! - hallottuk meg Jin
anyáskodó hangját, mire csak mosolyogva fordultam feléje.
-
Ennyitől nem lesz beteg.
-
De ha sokat van a közeledben, akkor igen. Nem eltiltani akarom tőled, csak nem
akarom, hogy ő is beteg legyen. Elég egy betegről gondoskodnom - mondta,
miközben a konyha felé vette az irányt és lepakolta szatyrait.
-
Mit vásároltál?
-
Csak neked vettem dolgokat, amiket enni tudsz, amikor nem vagyunk itthon, meg
hétvégére is megvettem az ételt - kezdte el pakolni a cuccokat. - Tényleg!
Megetted, amit készítettem? - kérdezte a hűtőből felnézve.
-
Meg, ahogy eddig is megettem.
-
Ajánlom is, mert aztán bajok lesznek, ha nem - mondta és elpakolta a dolgokat,
én pedig figyeltem. Leültem a bárpulthoz és onnan néztem, ahogy tevékenykedik a
konyhában, miközben kislányom elfoglalta az étkezőasztalt, hogy az aznapi házi
feladatát megcsinálja. Csak ültem és néztem Jin mozdulatait, ahogy az aznapi
vacsoránkat készítette.
-
Segítsek?
-
Azzal segítesz, ha mihamarabb meggyógyulsz és az nem fog menni, ha nem pihensz
eleget.
-
Egész nap itthon fekszem, és nem csinálok semmit, szerinted, nem pihenek
eleget? - emeltem fel kissé a hangomat, mert ezt hallgattam egész héten és
kissé elegem volt belőle. - Én is ugyan úgy meg akarok gyógyulni - motyogtam és
lemásztam a székről, majd a nappaliba mentem, ahol elfeküdtem a kanapén és
bevágtam a durcát, mint egy gyerek. Néha jól esett, ha gondoskodtak rólam és
úgy kezeltek, mint egy gyereket, de ez már kicsit sok volt, még Jintől is.
-
Nam - hallottam hangját, ami egyre közelebbről jött. Nem törődve vele bámultam
tovább a tévét, mintha annyira érdekelt volna. Szemem sarkából láttam, ahogy
megállt a fejem mellett és nézett engem. - Ne haragudj - guggolt le és
megsimogatta arcomat.
-
Nem haragszom, csak néha túlságosan úgy kezelsz, mint egy gyereket - húztam el
számat és nem néztem a szemébe.
-
Bocsánat - nyomot egy puszit homlokomra.
-
Nem kell bocsánatot kérned. Én reagáltam túl, amikor te csak jót akarsz nekem.
Te, ne haragudj rám - néztem végül rá, mikor is megláttam mosolygós arcát.
-
Sosem tudnék haragudni rád, te hatalmasra nőt gyerek - mondta nevetve, ahogy
egyre közelebb hajolt felém.
-
Most hagyd abba - nevettem én is, míg el nem hallgattattuk a másikat.
-
Szeretlek Nam - suttogta ajkaimra.
-
Én...
Ekkor
felnyitódott szemem és megpillantottam egy arcot magam előtt. Rémülten
pislogtam össze-vissza, de nem csak én döbbentem meg, hanem az arc tulajdonosa
is.
Ezt
most már tényleg meg kellett beszélnem Hoseokkal...
A képek Jin polcán:
Juhuuu, de reg voltam mar itt, es mennyi mindenrol maradtam le. 😧
VálaszTörlésAz elejen tartottam egy kicsit Kookie-tol, hiszen Nam olyan feltekeny lett, de ezek a kepek kezdik megszerettetni velem. ><
Nem tudom miert, de vegig ugy kepzeltem el en is, hogy Jin a fiatalabb, szoval szerintem Namnal csak en lepodtem meg jobban, hogy 31 eves. 😁
Hoseokot imadom, mint mindig. :D Ez a beszelgetes vele... Hat varom mar, hogy mi lesz elobe. :D Egyreszt, mert kivancsi vagyok, hogy mit akar beszelni Jinrol, masreszt mert Hobi mar onmagaba egy elmegy. :D
Na es ez az alom itt a vegen... Meg az elejen is. Jo latni, hogy bar nem tudatosan, de Nam kezdi egyre jobban belatni a szituaciot (😜) Jinnel, es kezdi egyre jobban elengedni Minhie-t is.
Hyuna is aranyos, mint mindig, bar sajnaltam kisse az apjat az elozo reszben, hiszen a sajat hibajan kivul haragudott meg ra a lanya, es helyette Jint valasztotta. Ez nekem is nagyon rosszul esett volna. :( De hat mar csak ilyenek ezek a gyerekek, de nem gondoljak komolyan. :)
Es most latom, hogy van kint egy szavazas is, szoval megyek szavazni, csak elobb at kell gondolnom a valaszom. 😂
Uhh köszönöm, hogy írtál ^^ Ez így korán reggel jól esett ^^
TörlésKookie-t szeretni kell :3 Nem rossz az a gyerek XD
Hehe akkor meglepetést okoztam az életkorával ;) Részben ez is a terv része volt ;) Pedig a valóságban is, ennyi a korkülönbség közöttük :"D
Hoseok csak hozza a maga formáját, mint mindig ;) Oh, hát az még ki fog derülni, hogy mi is lesz ;)
Örülök, hogy tetszik Hyuna alakja a történetben, de igen kell néha ilyen is az életben, hogy semmi sem tökéletes ;)
Örülök, hogy tetszett és hogy szavazol ;) Köszönöm, hogy írtál ^^
Uhh, szóval ide fogok írni, mert facebookon lustika vagyok megkeresni a posztod (hihi.)
VálaszTörlésTegnap este 11-kor kezdtem el olvasni az egész történetet, tisztára felvillanyozódtam hogy 'Úúúú, végre egy NamJin story'. Szóval hát belekezdtem, és biztosra ki tudom jelenteni hogy egyáltalán nem bántam meg. A történet maga nagyon szuper, nem ez az tipikus 2 nap után összejönnek story, ami nálam plusz pont (sok plusz pont, hehe). A másik maga ahogy le van írva, igényes, kevés helyesírási hibával, de ezek persze mindenkinél becsúsznak(És még jó hosszú is egy rész :3).
Na mindegy, nem is húzom tovább a szót, csak ennyit szerettem volna. Remélem hamar jön a következő olvasnivaló rész! ^_^
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem ^^ Oh akkor neked nem kellett végigizgulnod a heteket, hogy megtud mi lesz a folytatási hihi XD Örülök, hogy tetszett és véleményezted ^^ Sietek a következővel, már elkezdtem írni, de nem tudom mikor lesz kint ^^
TörlésIgen, hála isten nem kellett.. bár tiszta stresszben voltam míg áttekertem a kövi részre... pont elég volt, nemhogy még napokat-heteket várni XD
TörlésHehe, hát sajnos ez van a részekkel, hogy ritkán jönnek :D De most sem kellett sokat várnod, mert kint is van a következő ;)
TörlésHehe...Kicsit belassultam XD Még kommentet sem írtam, erre itt a következő fejezet xD Mit ne mondjak... Ígérted, hogy mára lesz, de nem készültem fel lelkiekben idk y!? Szóval imádtam ezt a részt. Ahogy kijött Jin, aggódó énje. Olyan édes volt. És talán kissé eseménytelen volt a fejezet, de akkor is olvastatta magát. Leültem, elkezdtem, szemem kifolyt, de abbahagyni, azt nem lehetett. Egyszóval megint nagyon alkottál, nagyon tetszett. HoSeok, vágd fejbe a barátodat, mert úgy tűnik kissé-nagyon el van tévelyedve. Deeee reménysugár.... Szeretlek 11!!!!!!!!! Most már nagyon remélem, hogy rájön Nam XD Akkora egy Baaaaaaaaaaaaaaaaka XD
VálaszTörlésMegyek is, és olvasok a következőt ^^
Nem lassultál be és nem is baj ^^ Örülök, hogy tetszett ^^ Igen, ez kicsit eseménytelen lett, de ha olvasni tudtad akkor nincs gond vele ^^ Azért a szemed ne folyjon ki XD Majd lesz olyan is, hogy Hoseok fejen vágja xD Vagyis tervezem xD Úgy tűnik megmaradt a szerencseszámod :3 Köszönöm, hogy írtál :3
Törlés