- Ez lenne a helyzet -
mondtam, ahogy mondandóm végére értem és bámultam a plafont. Kislányom már a
szobájában aludt, körülbelül két órája fektethettem le, azóta kezdtem el
lassacskán mesélni a dolgokat Hoseoknak, de először a HaEunnal történt csókomat
vitattuk meg, csak utána Jint. Egyre bonyolultabb volt a helyzet, főleg az
utolsó álmom után és az azt követő nap eseményei.
- És ezt te nem érted?
- kezdett el nevetni barátom, ahogy maga mellé helyezte a sörét, hogy ki ne
öntse a nevetés következtében.
- Halkabban! - szóltam
rá, mire elhalkult, de nevetett tovább. - Mi olyan vicces ezen? Egyáltalán nem
értem a helyzetet. Ne nevessél, hanem inkább segíts. Komolyan, minket hívtalak
át egyáltalán. Minek is barátkozom én veled?
- Hé! - tűnt el egy pillanat
alatt nevetése és vált komollyá. - Azért mindennek van határa. Ne mond azt,
hogy nem vagyok egy nagyon jó barát! Nálam jobbat nem is kívánhatnál. Ki
viselne el téged?
- Ott a pont - adtam
beleegyezésemet egy sóhajjal együtt. - De akkor segítsél, kérlek - fordítottam
el fejemet és lenéztem rá. Konkrétan úgy érzetem magam, mint egy szerelmes
tini, aki a legjobb barátnőjének panaszolta el szerelmi bánatát. Szerelmi?
- Jó-jó, segítek.
Mondjuk, én tudom mi a problémád, csak nem akarom kinyögni, hanem azt
szeretném, ha magadtól jönnél rá - fejtette ki tervét. - Vegyük sorra a
dolgokat. Akkor..
És itt kezdődött el
minden.
***
Mikor kinyitottam
pilláimat, egy arcot láttam magam előtt közvetlenül. Rémülten pislogtam
össze-vissza, de nem csak én, hanem az arc tulajdonosa is. Egyszerűen túl közel
volt, és fogalmam sem volt, hogy miért volt ilyen kicsi közöttünk a távolság.
Mintha, csak meghallotta volna gondolataimat húzódott hátrébb, majd kezét
homlokomra tette.
- Lejjebb ment a lázad
kicsit. Úgy tűnik hatásos volt a gyógyszer - hallottam meg kissé halknak
bizonyuló hangját, de ahogy keze bőrömhöz ért, szinte lángra kapott a testem.
Melegem volt, de jól esett ez a fajta melegség. Arca szinte vörösen virított,
mint egy paradicsom és kezdtem aggódni, hogy ő is beteg lett. Tenyeremet egyből
arcára tettem, mire kikerekedtek szemei és keze lassan eltűnt homlokomról.
Tenyeremet felvezettem homlokára és megkönnyebbültem, hogy nem volt láza.
- Azt hittem lázas
vagy, mert nagyon vörös az arcod - mosolyodtam el és elvettem kezemet bőréről.
- Öhm.. csak azért
vörös, mert, ahogy jöttem Hyunaval, fújt a szél és kissé kifújta az arcomat.
Ilyenkor mindig ilyen. Éhes vagy? Főzök neked valamit - állt fel, miközben
kérdése elhagyta száját.
- Olyat, amit múltkor
csináltál - feleltem és felültem.
- Múltkor? - fordult
vissza és rám nézett. - Mikor múltkor?
- Tudod. Azt a... - és
itt megakadtam, mert eszembe jutott, honnan is vettem az ötletet az ételhez. -
A levesre gondoltam, amit hajnalban készítettél nekem - javítottam ki magamat
és lassan felálltam, hogy az asztalhoz botorkálhassak. - Hol van Hyuna? -
néztem körül, mert nem láttam kislányomat.
- Azt mondta, lepakolja
nálatok a cuccát és utána jön is. Mindjárt itt le... Oh, itt is van! - mutatott
az ajtó felé, ami éppen nyílt. Hyuna lépett be rajta, gyönyörű ruhácskájában és
szépen befont hajjal. Amikor meglátott egyből elindult felém és szorosan
megölelt.
- Szervusz, Hercegnőm
- öleltem magamhoz őt.
- Hogy vagy Papa? Még
mindig lázas vagy? - kérdezte és kezét a fejemre tette. - Nagyon magas. Jin
oppa, teszünk borogatást a papa fejére? - kérdezte, mint egy szakértő és
fordult a kérdezett személy felé.
- Persze. Ha idejössz
oda is adom - fogott meg Jin egy kisebb konyharuhát és a csap alá tette, hogy
jó hideg legyen. Közben kislányom odarohant hozzá, hogy ő helyezhesse a fejemre
a hideg anyagot. Mikor elkészült a borogatás, visszajött hozzám és a fejemre
helyezte, de előtte még a kanapéra küldött, mert nem fogja a fejemhez kötni az
anyagot. Teljesítettem minden kívánságát és a fejemre került, a leves is lassan
készülőben volt. Kislányom ott ült mellettem és leste minden mozdulatomat, hogy
mikor teljesíthetné vágyaimat.
- Elmondod, hogy
tegnap miért rohantál el és jöttél át Jin oppa-hoz? - kérdeztem lányomat,
miközben kezét fogtam. Nagyon tudni akartam, hogy mi volt a baja. Hyuna
lehajtotta fejét és nem nézett a szemembe.
- Megcsókoltad azt a
nénit.. - mondta halkan.
- Kicsim, az nem úgy
történt.
- Már nem is szereted
a mamát! Találtál a helyére mást! - mondta hangosan és rám nézett. Szemei
csillogtak az éppen kiszökő könnycseppektől.
- Ez egyáltalán nem
így van Hyuna! Hallgass meg kérlek - szorítottam meg kezét, amit egyből el is
rántott.
- Nem fogadom el őt. Ő
nem lehet az anyukám! Nekem már van anyukám! - üvöltött rám.
- Kicsim...
- Hyuna! Ezt azonnal
fejezd be! - hallottam meg hirtelen Jin hangját, mire mind a ketten rá
meredtünk. - Először is, ne beszélj így az apukáddal. Másodszor pedig, hallgasd
meg, amit mondani akar, és csak utána vonj le következtetéseket. Utána
eldöntheted, hogyan is érzel, de amíg nem tudod az egész történetet, ne
ítélkezz - mondta el Jin helyettem a hegyi beszédet, aminek most örültem.
Küldtem feléje egy köszönő mosolyt, majd visszafordultam kislányomhoz, aki
megszeppenten ült mellettem.
- Nem úgy történt,
ahogy láttad, Kicsim. A néni, aki ott volt nálunk, az egyik diákom és ő volt
az, aki megcsókolt. Én nem akartam, de ő szeret engem, viszont én nem szeretem.
Nem lehetünk mi egy pár, ha akarnám sem, mivel egy diákom. Ez nem lehet.
Félreértetted az egészet Tündérkém - simogattam meg arcát és letöröltem
kicsorduló könnyeit. - Elhiszed azt, amit a papa mondott?
- El - szipogta.
- Gyere ide Bogaram -
fogtam meg aprócska testét és az ölembe húztam, mire mellkasomba bújt. - A papa
nem felejtette el a mamát, és a papa még mindig szereti a mamát, még ha nem is
mondja. Mindig szeretni fogja a mamát, mert a mamából csak egy van. Mindig itt
lesz nekünk - fogtam meg és az aprócska medált kinyitottam. - Látod? Mindig
velünk lesz - mutattam neki a képet, amin mi hárman vagyunk. - Örökké együtt
leszünk - nyomtam egy puszit hajába és ringatni kezdtem karjaimban. Szorosan
bújt hozzám én pedig védtem mindentől. Csak öleltem és csitítgattam, mert mióta
Minhie elment, egyáltalán nem látott nőt a közelemben, vagyis ennyire közel, és
neki sokkal nehezebb volt elengedni őt, mint nekem. Puszikkal leptem el arcát,
mire abbahagyta a sírást és rám nézett.
- Sajnálom papa, én
nem akartam üvölteni veled.
- Nincsen semmi baj
Aranyom, de legközelebb ilyen ne forduljon elő. Mond el, ha valami bánt.
Rendben? - töröltem le utolsó könnycseppjeit.
- Rendben. Szeretlek
papa.
- Én is szeretlek
Kicsim - nyomtam egy puszit az arcára, mire átkarolta nyakamat és szorosan bújt
hozzám. Ő ezzel fejezte ki, mennyire is fontos voltam számára. Átöleltem
aprócska testét és csak tartottam. - Ha jó leszel, akkor talán holnapra áthívom
Hoseok bácsit - mosolyodtam el.
- Tényleg? - derült
fel az arca egyből.
- Igen, de csak ha jól
viselkedsz és szót fogadsz nekem és Jin oppa-nak.
- Ígérem, szót
fogadok!
- Ez a beszéd. Menj,
segíts Jin oppa-nak és kérj bocsánatot, amiért üvöltöztél.
- Rendben papa -
nyomott egy puszit az arcomra, majd sietett is Jinhez, aki a konyhában
tevékenykedett. Hallgattam, amint beszélgetnek és Jin magyaráz neki, talán
éppen megtanít neki pár dolgot, én csak hallgattam hangjukat, majd felültem és
odamentem, hogy lássam is, mit csinálnak. Áthajoltam a pulton és figyeltem
őket, Jin mosolyogva taníttatta kislányomat, aki minden szavát magába
szippantotta és megjegyezte. Igen, kislányomnak nagyon jó memóriája volt, így
eléggé sok mindenre emlékezett, amire esetleg én nem. Könnyebben jegyezte meg a
dolgokat és majdnem hibátlanul tudta visszamondani azokat. Az óvodában már
jeleskedett ezzel a képességével és minden nap, amikor hazahoztuk az anyjával,
elmondta az összes mondókát, verset és éneket, amit éppen tanítottak nekik.
Gyönyörű hangja volt kislányomnak és, amikor szépen kértem, akkor énekelt
nekem.
Most is szépen néztem
rá, mire elmosolyodott és énekelni kezdte azt a dalt, amit Jin énekelt a
kórházban. Csodálatos volt hallgatni csilingelő hangját, mely kellemesen
simogatta hallószervemet. Mikor a dal a végéhez ért, folytatta tovább egy
másikkal, ami Minhie kedvenc dala és ez szólt az esküvőnkön is, amikor első
közös táncunkat lejtettük, házaspárként.
Ahogy kislányom
hangját hallgattam, visszarepültem az időben és magam előtt láttam feleségemet,
abban a gyönyörű fehér ruhában, majd amikor elkezdtünk táncolni, szorosan
karolt át és énekelte nekem a dalt, ami már az én fejemben is rögzült. A
derekát fogva, ölelni őt magamhoz, tudva, hogy egy életre szólt ez a nap, és
hogy a mi szerelmünk sosem fog elmúlni, mert ami lehetetlen az örökké tart. A
fények, a zene, a hangulat, az, hogy velem volt, minden tökéletes volt, és
csodálatos. Örökkön örökké úgy akartam maradni, hogy semmi sem változzon, és
mindig boldogok maradjunk. Minhie volt az életem és most is az, ahogy Hyuna is.
Örökké az enyémek, de.. nem gondoltam volna, hogy az örökké ilyen gyorsan véget
ér majd. Az, hogy Minhie nincs többé, talán a legnagyobb tragédia volt az
életünkben, de nem maradtam egyedül. Tudtam jól, hogy velünk van most is és azt
akarja, hogy boldogok legyünk Hyunaval. Azt akarja, hogy mosolyogjunk mindig
és.. a mostanában ért örömök, minden okozója, ez a férfi volt, aki itt állt
előttem és éppen kislányommal, az én csillagfényemmel, főzött, és boldoggá
tette.
Az álmom annyira
zavaros volt tegnap este, hogy próbáltam megfejteni a jelentését, de nem
találtam reális magyarázatot. Mert az, hogy Minhie eltűnt az életemből, egy
dolog, egy hatalmas dolog, de ahogy ott eltűnt és azt mondta, legyek boldog,
nem tudtam mire gondolt. Azt akarta, hogy Jin boldoggá tegyen? Vagy Hyuna? Vagy
mindketten? De ott volt aztán a másik is, ami most hajnalban volt. Abban nagyon
érthetetlen volt számomra minden.
Először is. Miért
laktunk együtt Jinnel?
Másodszor. Miért
voltam ennyire gyerekes?
Harmadszor. Miért
csókolt meg Jin és én miért viszonoztam?
Negyedszer. Hyuna mit
csinált eközben, mert biztos, hogy nem tanult!?
Ötödször. Tetszik
nekem Jin? Ezért hagytam, hogy elcsattanjon a csók? Szerelmes lennék?
Annyi kérdés, és mind
megválaszolatlan és én tudni akartam őket. Csak legjobb barátom lesz képes
segíteni rajtam, így muszáj lesz az ő segítségét kérnem. Gyorsan írtam egy
üzenetet neki, hogy holnap délután várom nálunk, mire a válasz, csak oké volt
és kész. Folytatódott tovább a délután, míg végül elfogyasztottuk az ételt,
amit készítettek együtt és a nap végére, Jintől elköszönve hazamentünk kislányommal.
Jin, leellenőrzött, hogy tényleg annyira jól voltam, mint aminek mondtam magam,
de megnyugtattam, hogy ha baj lenne, szólok neki, így kissé nyugodtabb szívvel
engedett haza minket. Otthon lefektettem kislányomat, majd megbeszéltük, hogy
szombat délelőtt, mielőtt jönne Hoseok, megcsináljuk a házi feladatát, hogy ne
kelljen a hétvége többi részében azzal foglalkoznia. Lefeküdve az ágyamba,
képtelen voltam aludni, egyszerűen álom nem jött a szememre, de ennek inkább az
volt az oka, hogy a napot szinte átaludtam, így olyan kipihent voltam, hogy én
biztos nem alszom az éjjel. Legalábbis gondoltam én. Olyan hajnali egy
lehetett, amikor előkotortam a telefonomat, hogy meglessem az időt, amikor egy
olvasatlan üzenetet találtam. Megnéztem ki küldte és kissé meglepett az illető,
főleg, hogy reggel hétkor kaptam az üzenetet. Megnyitottam az üzenetet és
elolvastam.
"Remélem jól
vagy és megetted a reggelit, amit Hyuna készített neked. Nagyon nagy
odafigyeléssel készítette el (természetesen ott voltam vele, nehogy megégesse
magát). Nagyon ügyes kislányod van, aki hihetetlenül szeret. Nem értem miért
gondoltad azt, hogy utál és nem vagy fontos neki. Ha ez a szeretet, akkor én is
kérnék belőle egy lapáttal. Pihend ki magadat rendesen, délután érkezünk
Hyunaval. Jin"
Anélkül is tudtam volna, ki írta, ha nem írja oda a nevét. Mosolyogva pötyögtem vissza a választ.
"Igen, jól vagyok és megettem a
reggelit is. Tudom, hogy ügyes és ezért nagyon is büszke vagyok rá. A világ
legügyesebb kislánya. Ha neked is ilyet mondana a lányod, akkor téged is szíven
ütne a dolog. Szerintem ne akarj ilyen "szeretettet", mert nem valami
jó. Inkább maradj a rendesnél, amilyent Kookie is ad neked. És már
megérkeztetek és kipihentem magamat rendesen, és már próbálok aludni, de nem
megy ><"
Amint elment az üzenet el is tettem a telefont, de amint lehajtottam a fejemet a párnára pittyegett is a készülék. Csodálkozva nyúltam utána és néztem meg mi történt, mikor is döbbenten olvastam a sorokat.
"Te miért nem alszol??? Ne
írogass hajnali egykor, mert így biztos nem gyógyulsz meg. Kim NamJoon, ha
nekem megint beteg leszel, esküszöm nem lesz, ne mulass! Ki kell gyógyulnod
ebből a nyavalyából."
"Mint mondtam, nem tudok aludni. És mi lesz, ha nem
alszom? Megfogsz és elfenekelsz, vagy mi? :D"
"Ha rajtam múlik, akkor igen! És ne szemtelenkedj!"
"Azt megnézném azért. Én nem szemtelenkedek, te pedig
ne használd ki a korodat, hogy kioktathass."
"Ha megtörténik, nem ezt fogod mondani. Nem használom ki, de tényleg ne szemtelenkedj, nem áll jól."
"Már várom, hogy elfenekel :D. Ha ez nem áll jól,
akkor mi áll jól? Mond el."
"... Ha mosolyogsz és csodálod a kislányodat, akkor igazán aranyos vagy.."
"Alapból nem vagyok aranyos?"
"Az vagy, de akkor még jobban. Talán ezt az oldaladat szeretem a legjobban."
"Én is szeretem, ha mosolyogsz. Főleg akkor, amikor
főzöl, mert olyankor teljesen beleéled magad az ételbe és talán ezért is
lesznek ilyen finomak. Istenien főzöl."
"Köszönöm, ez igazán kedves tőled."
"Ezt nem kell megköszönnöd. Inkább én tartozom neked
köszönettel, hogy így a gondunkat viseled, pedig semmi közünk egymáshoz."
"Ugyan. Olyanok vagytok nekem, mint a családom. Hyuna teljesen olyan, mintha a lányom lenne, te pedig a nagyra nőtt öcsém XD"
"Na szép XD. Hyunanak szerintem a második apja vagy.
Nagyon felnéz rád. De miért pont az öcséd?"
"Mivel fiatalabb vagy nálam? És talán azért, mert néha tényleg gyerekesen viselkedsz, mint Kookie"
"Ez nem volt szép.."
"Micsoda?"
"Hogy összehasonlítasz Kookieval.. Köztünk azért van
egy hatalmas különbség"
"Az biztos. Te nem ugrassz csak úgy a nyakamba, hogy megfojts XD"
"Igen.. Azt hiszem, megyek most már aludni. Majd
beszélünk."
"Rendben. Jó éjszakát. Álmodj szépeket."
"Te is"
Ezzel eltettem a
telefonomat és elaludtam. Álmatlan éjszakám volt, ha egyáltalán nevezhettem
annak a hajnalt, amikor elaludtam végre. Mikor reggel felébredtem, azt inkább a
napnak a közepének nevezném, mint reggelnek, mivel már lassan dél körül járt az
idő, mire pilláimat kinyitottam. Kikászálódtam az ágyból és kimentem a
konyhába, hogy valami étel után nézzek, mert a gyomrom már követelte az
ételbevitelt a mai napra.
Mikor az ajtón
kiléptem, kislányommal találtam szembe magam, aki éppen egy tálcával
egyensúlyozott, ami tele volt pakolva finomságokkal. Ahogy megpillantottuk
egymást, egyből megállt és csúnyán nézett rám, így az ajtót nyitva hagyva
slisszoltam vissza az ágyba, mivel meg akart lepni reggelivel, én pedig
elrontottam a hangulatot. Bebújtam a takaró alá és úgy tettem, mint aki aludt
volna, várva, hogy kislányom felébresszen. Nem sokkal később már hallottam is,
amint a tálcát az éjjeliszekrényre tette, majd óvatosan felmászott az ágyamra,
hogy felébresszen. Mint aki éppen most kelt fel, fordultam kislányom felé, aki
arcomat simogatta és mikor megláttam tündéri arcát elmosolyodtam.
- Jó reggelt Aranyom -
simogattam meg arcocskáját.
- Jó reggelt Papa.
Készítettem neked reggelit - mutatott az éjjeliszekrényre. Követtem ujjacskáját
és megpillantottam a tálcán elterülő finomságokat.
- Hűha! - csodálkoztam
el. - Ezt mind meg kéne ennem? Ennyi nem fog belém férni Kicsim. Be kell
segítened - mosolyogtam rá nagyban. - Segítesz elfogyasztani ezt a sok
finomságot?
- Ha szeretnéd.
- Ha nem segítesz,
akkor ki fog pukkadni a hasam.
- Akkor segítek -
mosolygott és gyorsan lemászott rólam, hogy ülőhelyzetbe tornázhassam magamat.
Az ölembe vettem a tálcát, majd a rajta lévő ételeket megfeleztem és egy
tányérnyit tettem az ölébe. Mosolyogva harapott bele a szendvicsbe és majszolta
az ételt.
- Köszönöm Kincsem -
nyomtam egy puszit arcára. - Bocsánat, hogy elrontottam a meglepetést, de
kitaláltad mire is gondolok, mert a gyomrom ételért kiáltozott.
- Semmi baj Papa -
vigyorgott rám. - Én már annak örülök, hogy elkészíthettem neked a reggelit és
ízlik neked.
- Köszönöm Életem -
simogattam meg arcát. - Ha befejeztük, akkor elmehetünk vásárolni, hogy mit is
együnk a hétvégén, míg Hoseok bácsi itt lesz.
- Elhívjuk Jin oppa-t
is? Ő tud segíteni abban, hogy mit ehetnénk a hétvégén és nagyon ért az
ilyenekhez - lelkesedett be kislányom és örültem neki, hogy szerette Jint, de
kezdtem féltékeny lenni rá, hogy elrabolja kislányomat.
- Szerintem most ne
hívjuk el. Eléggé sok gondot okoztunk már így is neki. Őt is hagyni kell élni
egy kicsit. Nem ráncigálhatjuk el mindenhova, ha kedvünk tartja.
- De Jin oppa, szeret
minket! Ő is azt mondta, szívesen van velünk és örül, ha elhívjuk valahova.
- Ezt mikor mondta? -
néztem kérdően kislányomra.
- Amikor elvitt a
iskolába, mert megkérdeztem, hogy szeret-e minket, és azt mondta igen. Kérlek
papa! - nézett rám kiskutya szemeivel, amik hatással voltak rám. Tudta jól,
hogy nem bírok ellenállni aranyos arcocskájának, de ha még ilyen szemekkel is nézett
rám, akkor meghaltam.
- Rendben -
sóhajtottam. - De! - mutattam fel ujjamat, mielőtt még ujjongani és sikítani
kezdene. - Megesszük a reggelit, elmosogatok, te addig szépen átmész és
megkérdezed, hogy ráér-e. Ha nem akkor nem erőlteted rá, ha pedig igen, akkor
szólsz nekem és indulhatunk is. Rendben?
- Nagyon szeretlek
papa - ugrott a nyakamnak, aminek köszönhetően a szendvicsem a takarón landolt.
- Én is szeretlek
Kicsim - simogattam meg és egy puszit nyomtam arcára.
Elfogyasztottuk a
reggelit, majd felöltöztünk, mivel mind a ketten pizsamában nyomtuk a reggelit.
Ezek után, elkezdtem mosogatni, míg kislányom átment Jinhez megkérdezni, hogy
eljön-e velünk vásárolni. Mióta csak nála voltam, kezdtek egyre furcsább érzéseim
lenni vele kapcsolatba. Az álmaim még mindig megválaszolatlanok voltak, és azok
nélkül nem tudtam dönteni, de valami vonzott hozzá. Furcsa volt, hogy ilyen
könnyen valaki a közelembe férkőzött, és a barátom lett, de inkább az volt
furcsa, hogy ennyire nyugtalanná tett. Az érzések, amik kavarogtak bennem,
ismerősek voltak, de nem tudtam elképzelni, hogy egy férfi iránt is lehet, így
érezni, mikor férfi voltam. Nem volt semmi bajom azokkal az emberekkel, kik a
saját neműkhöz vonzódtak, de én magamról ezt nem tudtam elképzelni. Teljesen
tanácstalan voltam ezzel kapcsolatban. Egyáltalán mit éreztem én Jin iránt?
Kedves, aranyos, segítőkész, talpraesett, hihetetlenül jól tud főzni és tud
bánni a gyerekekkel. Hihetetlenül szerencsés lesz az a nő, aki a párja lesz,
mert Jin, egy főnyeremény. Vagy.. már volt valakije, csak nem mondta el? Sosem
beszélgettünk ilyen dolgokról és egyre jobban nyugtalanított, hogy én szinte
semmit sem tudtam róla, de ő mindent tudott. Mintha egész életemben ismert
volna, úgy bánt velem és ez egyszerre tett boldoggá és nyugtalanná. De ha
egyáltalán érzek is valamit Jin iránt, akkor ő hogy reagálna rá? Nem nézném
olyan embernek, aki a saját neméhez vonzódna. Mellette inkább egy vékony,
hosszú, barna hajú lányt tudtam elképzelni, aki leste minden kíváncsiságát és
mindig meglepte valamilyen sütivel Jint, mert tudta mit is szeretett párja. Én
meg.. Főzni nem tudok, szinte felrobbantom a konyhát, ha belépek oda. Semmit
sem tudnék neki adni, mert semmiben sem voltam jó. Meg, egyáltalán ki szeretne
egy ekkora szerencsétlen, mint én?! Semmi esélyem nem lehetne Jinnél, meg
aztán.. Várjunk csak egy percet! Meghibbantam. Hogy gondolkodhattam ilyenekről
egyáltalán? Hogy én és Jin? Mégis, hogy jutott ez eszembe? Istenem! Komolyan
beszélnem kell Hoseokkal, ez már nagyon sok nekem. Épphogy csak gondoltam
barátomra, már kopogtattak is az ajtón. Először Hyunara gondoltam, mert nem
vitt magával kulcsot és eléggé nehezen tudta kinyitni az ajtót kívülről, ha nem
segítek neki. Másodszorra Jin képe ugrott be, hogy elnézést kérjen, amiért nem
tud velünk jönni. Így elindultam az ajtó felé, hogy ajtót nyissak az illetőnek,
de mikor kinyílt eléggé nagy meglepetés fogadott. Amikor megpillantottam egy
pillanatra összerezdültem, mert nem vártam, hogy ő álljon az ajtóm előtt,
egyáltalán meg sem fordult a fejemben.
- Jó napot! - köszönt
halkan, de érthetően. - Zavarok..? - kérdezte és kissé lesütötte szemét.
- Szia. Nem, csak
megleptél. Nem számítottam rád, így szombat délelőtt - vallottam be, mert
tényleg így volt.
- Sajnálom, csak el
kell mondanom valamit és nem akartam tovább húzni az időt - mondta, majd végül
a szemembe nézett. - Én szeretem a tanár urat, már az első órán megtetszett
nekem és azóta hordoztam magammal az érzéseimet, de tudtam jól, hogy teljesen
egyoldalúak az érzéseim, mivel közöttünk semmilyen kapcsolat nem létesíthető,
hiszen a tanárom. De én képtelen voltam lemondani önről. Az, hogy megcsókoltam
múltkor, az, azért történt, mert már túltelítődtek bennem az érzelmek és nem
bírtam magamban tartani. Én nem akartam, de az ember érzéseinek nem lehet
megálljt parancsolni. Ezért, szeretnék bocsánatot kérni. Bocsánat, hogy
megcsókoltam és hogy miattam a kislánya elszökött. Nem akartam ilyen
bonyodalmakat okozni önnek. Szeretném, ha elfelejtenénk a történteket és úgy
viselkednénk, mint régen. Megígérhetem önnek, hogy nem fog megismétlődni a
múltkori, mert nem akarom eljátszani a bizalmát felém. És...
- HaEun - vágtam a
szavába. - Nem történt semmi baj. Én provokáltam ki belőled ezt az egészet, ne
magadat hibáztasd. Borítsunk fátylat a múltra, rendben? - mosolyogtam rá
kedvesen.
- Rendben és köszönöm
a tanár úrnak, hogy így kezelte a helyzetet - mosolyodott el ő is.
- Nem kell köszönnöd
semmit. Csütörtökön várlak a szokott időben - veregettem meg vállát kissé.
- Köszönöm, akkor
jövök is. Majd találkozunk és köszönöm még egyszer. Viszlát! - köszönt el,
ahogy elindult a lépcső felé.
- Nincs mit. Szia -
intettem neki, majd készültem, hogy visszamenjek a lakásba.
- NamJoon!!! -
hallottam meg valaki hangját, mire a következő pillanatban, valaki a hátamon
landolt és még szerencséje volt, hogy időben megkapaszkodtam az ajtóban. - Úgy
hiányoztál!!! - karolta nyakamat szorosan.
- Te teljesen meg vagy
húzatva? - förmedtem a hátamon csimpaszkodó hatalmas gyerekre. - Mit csináltál
volna, ha nem tartom meg magamat és elesek? Hm? - néztem rá kérdően.
- Ugyan már! -
legyintett, majd leszállt rólam. - Jó kondiban vagy, képtelenség, hogy ne bírj
el engem - fogta meg a pólómat és felhúzta. - Nem csalódtam - nevetett. - Még
mindig jól nézel ki, annak ellenére, hogy beteg vagy.
- Te és a baromságaid
- sóhajtottam, majd lecsaptam kezét, hogy elengedje felsőmet. - Nem úgy volt,
hogy délután jössz? - néztem barátomra.
- De, csak YunSeo
hamarabb akart a szüleihez menni, így elvittem őket és onnan egyből idejöttem.
Baj, hogy itt vagyok?
- Dehogy -
mosolyogtam. - Mindig szívesen látunk tudod jól.
- Ennek örülök -
vigyorgott rám. - Amúgy ő volt a...
- Hoseok bácsi! -
hallottuk meg hirtelen kislányom hangját, aki a következő pillanatban már
legjobb barátomra vetette magát, hatalmas mosollyal az arcán.
- Itt a kedvenc
Húgocskám! - kapta fel egyből Hoseok kislányomat a földről és megpuszilta
arcát. - Mekkorát nőttél! - csodálkozott el. - Egyre gyönyörűbb vagy. A
papádnak vigyáznia kell, nehogy valami fiúcska lekapjon a kezéről.
- Hoseok! - szóltam
rá, mert már a gondolattól rosszul voltam.
- Most mi az? Gyönyörű
lányod van. Nem csodálkoznék, ha az osztálytársainak tetszene. Nem igaz Hyuna?
- Hát mondták már a
fiúk, hogy szép vagyok - mondta kislányom, mire döbbenten néztem rá.
- Hoseok, szerintem
ezt a témát ne feszegessük - hallottam meg Jin hangját, aki közben odajött
hozzánk. - NamJoon, már a gondolatától is rosszul van, hogy valami fiúra váltja
le őt Hyuna - mondta mosolyogva.
- De ha egyszer így
lesz? - mondta nemes egyszerűséggel barátom.
- De az még messze
van. Hyunanak még van bőven ideje, hogy pasizni kezdjen.
- Pasizni? Az mit
jelent? - szólalt meg kislányom.
- Majd ha nagy leszel,
megtudod - mondta mosolyogva Jin és megsimogatta a kíváncsiskodó arcát. -
Amúgy, mikor akartok menni, vásárolni?
- Hát, eredetileg azt
terveztük, hogy most, mielőtt Hoseok megjön, de ez a barom nem szólt, hogy
előbb jön - mutattam barátomra.
- Hé! Nem vagyok én
barom! Kikérem magamnak! - mondta "felháborodva". - De felőlem
elmehetünk vásárolni, ne miattam mond le a programot Nam.
- Miattad sosem
mondanék le semmit - mosolyogtam rá.
- Jajj de kedves vagy.
Annyira szeretlek - mondta szarkasztikusan.
- Én is szeretlek, te
idióta - mosolyogtam nagyban. - Pakold le a cuccodat és akkor mehetünk is
vásárolni.
- Oh, az csak egy fél
pillanat - mondta és táskáját, beljebb dobta a lakásba, ahol a fal mellé
érkezett. - Mehetünk is - vigyorgott idiótán.
- Mintha otthon lennél
- sóhajtottam, majd felkaptam a kulcsomat és bezártam az ajtót.
Elindultunk a
legközelebbi boltba, hogy összeszedjünk minden hozzávalót a hétvégéhez.
Leginkább Jinnel kutakodtam, mivel Hoseok "elrabolta" tőlem
kislányomat, akivel, a csokis pulttal szemeztek, mivel mind a ketten nagyon
édesszájúak voltak. Jinnel jártuk a sorokat és pakoltuk a kosárba a dolgokat,
de nem nagyon beszéltünk egymással, csak voltunk, viszont kellemes volt ez a
csend közöttünk. Jó érzés volt mellette sétálni és vele lenni,
megmosolyogtatott, hogy láthattam, közben pedig azon tanakodtam, hogy vajon ez
az érzés, az, amire gondolok, vagy csak bebeszélem magamnak? Nem tudtam
eldönteni, de már kezdtem érteni a dolgokat.
Amikor megvettünk
mindent hazaindultunk, otthon pedig elpakoltunk mindent, míg végül Jin haza nem
ment. Kislányom szomorú volt miatta, de szomszédunk megígérte, hogy holnap
találkozni fognak, így Hyuna arcára egy hatalmas mosoly került. Hoseokkal
elkezdtük a vacsorát készíteni, nem nagyon beszéltünk, mert azt inkább későbbre
hagytuk, amikor már Hyuna is aluszik. Vacsora után, elmosogattam és éppen
készültem kislányomat lefektetni, mikor kopogtattak az ajtón. Odamentem és Jint
találtam az ajtó előtt ácsorogni.
- Szia - köszöntem
neki mosolyogva.
- Szia. Ne haragudj a
zavarásért, de ez véletlenül nem a tiéd? - mutatta meg nekem az anyagot a
kezében, amit elvettem tőle.
- De, az enyém. Ott
hagytam nálad? Fel sem tűnt.
- Én is csak most
találtam meg, amint pakoltam a szobámban. Valószínűleg, akkor hagytad ott,
amikor tegnap felkeltél.
- Köszönöm, hogy
áthoztad nekem - mosolyogtam rá.
- Ugyan. Ez semmiség.
De én nem is zavarok tovább.
- Várj egy pillanatot
- mutattam neki tenyeremet, hogy maradjon ott, ahol volt. Visszasiettem a
konyhába és a vacsorának egy részét egy tányérra pakoltam, majd visszamentem
Jinhez. - Kíváncsi vagyok a véleményedre. Ez Minhie receptje szerint készült,
de mivel nem vagyok valami jó szakács, így lehet el is csesztem - mosolyogtam
zavaromban.
- Köszönöm. Holnap
véleményt mondok róla - kacsintott rám.
- Köszi. Jó éjszakát!
- Jó éjszakát Nam! -
köszönt el, majd be is ment a lakásába, én pedig álltam ott az ajtóban
dermedten. Nam? Nem
szokott senki sem Nam-nak hívni, nagy ritkán Hoseok, de más nem, csak.. És itt
döbbentem rá valamire. Az első álmom, amiben nem tudtam eldönteni, hogy ki a
párom, ő hívott Nam-nak. Talán..? Nem! Az teljességgel kizárt. Még hogy Jin?
Képtelenség.
Egy mosollyal az
arcomon, ami inkább úgy jellemzi arcomat, hogy lehetetlenekre gondolok, úgy
sétáltam vissza a nappaliba, ahol barátom már várt, pár adag sörrel az
asztalon.
- Te most szépen
leülsz, iszol egy keveset és mesélni kezdesz - adta ki a parancsot, mire
sóhajtva rogytam a bútorra és bontottam fel egy dobozt, majd lassan
kortyolgatni kezdtem az italt, míg el nem fogyott. Elfeküdtem a kanapén,
lehunytam a szemem, majd végül kinyitottam, mikor megéreztem az alkohol hatását
és a plafont kezdtem bámulni.
- Ott kezdődött az
egész, hogy...
***
- Haver, ezt most mond
el még egyszer, mert eléggé zavaros - mondta legjobb barátom a kanapé előtt
ülve, miközben én azon feküdtem el a háta mögött. Felsóhajtottam, majd ismét
elmeséltem neki az álmokat és az érzéseket, meg azokat a pillanatokat, amikor
valami furcsát éreztem szomszédommal kapcsolatban, pluszban az elmúlt másfél
hónapot, amióta megismerkedtem vele. Csak feküdtem és ittam a sörömet, amit
csakis azért is vezettem be a szervezetembe, hogy könnyebben tudjak beszélni
Hoseoknak a dolgokról. Nem olyan könnyű leírni egy álmot, vagy az érzéseket,
amiket Jin váltott ki belőlem. Kiittam italom tartalmát, majd azt letettem a
földre, a bútor mellé a másik három mellé, amit az elmúlt egy órában fogyasztottam
el, miközben meséltem.
- Ez lenne a helyzet -
mondtam, ahogy mondandóm végére értem és bámultam a plafont. Kislányom már a
szobájában aludt, körülbelül két órája fektethettem le, azóta kezdtem el
lassacskán mesélni a dolgokat Hoseoknak, de először a HaEunnal történt csókomat
vitattuk meg, csak utána Jint. Egyre bonyolultabb volt a helyzet, főleg az
utolsó álmom után és az azt követő nap eseményei.
- És ezt te nem érted?
- kezdett el nevetni barátom, ahogy maga mellé helyezte a sörét, hogy ki ne
öntse a nevetés következtében.
- Halkabban! - szóltam
rá, mire elhalkult, de nevetett tovább. - Mi olyan vicces ezen? Egyáltalán nem
értem a helyzetet. Ne nevessél, hanem inkább segíts. Komolyan, minket hívtalak
át egyáltalán. Minek is barátkozom én veled?
- Hé! - tűnt el egy
pillanat alatt nevetése és vált komollyá. - Azért mindennek van határa. Ne mond
azt, hogy nem vagyok egy nagyon jó barát! Nálam jobbat nem is kívánhatnál. Ki
viselne el téged?
- Ott a pont - adtam
beleegyezésemet egy sóhajjal együtt. - De akkor segítsél, kérlek - fordítottam
el fejemet és lenéztem rá. Konkrétan úgy érzetem magam, mint egy szerelmes
tini, aki a legjobb barátnőjének panaszolta el szerelmi bánatát. Szerelmi?
- Jó-jó, segítek.
Mondjuk, én tudom mi a problémád, csak nem akarom kinyögni, hanem azt
szeretném, ha magadtól jönnél rá - fejtette ki tervét. - Vegyük sorra a
dolgokat. Akkor..
És itt kezdődött el
minden. Hallgattam, amint beszélt, de egyetlen szava sem jutott el a tudatomig,
mert csak az járt a fejemben, hogy abban az álmomban, Jinnel voltam együtt,
ebben már biztos voltam. Felidéződött előttem az arca, ahogy mosolygott,
nevetett, amint hozzámért. Most is éreztem, amint átölelt és hozzám bújt.
Éreztem illatát, ahogy lélegeztem, teste melegét is éreztem.
- ...és lehet, ezért
érzel így mostanában. Ezt sem zárhatod ki, mivel mióta nem voltál együtt
senkivel? Négy éve? Ez is közrejátszhat, hogy...
- Ezek szerint tetszik
nekem a szomszédom? - tettem fel a kérdést, ami foglalkoztatott.
- Nagyon úgy néz ki, de
ez nekem már eléggé régóta leesett.
- Mióta? - fordultam
feléje.
- Amikor először
találkoztam Jinnel, egyből szimpatikus volt, mivel az egész kisugárzása
barátságos és Hyuna is imádja. Nem engednél senkit sem a kislányod közelébe, ha
te nem szeretnéd. Na, a lényeg. Amikor megégette az ujját, ahogy a gondját
viselted, mintha a szerelmedet ápoltad volna és ott volt Hyuna születésnapja
is. Ahogy egymás mellett voltatok, egy tökéletes párt alkottatok és én meg
voltam győződve róla, hogy együtt vagytok, de ahogy mesélted a dolgokat, után
rájöttem, hogy neked lila halvány fogalmad nem volt semmiről. Azért írtam neked
azokat az üzeneteket, hogy hátha ráébredsz a dolgokra, de úgy tűnik, hogy
magadtól is rájöttél, csak kellett egy kis segítség. Az, hogy nem vetted észre,
normális, mivel eddig csak nőkkel voltál együtt és Minhie óta, senkit sem
szerettél, de most itt van ez a cuki és aranyos szomszéd fiúcska...
- Két évvel idősebb,
mint mi - szakítottam félbe.
- Mi? Idősebb, mint
mi?
- Ugye milyen
hihetetlen? Én is így reagáltam, mikor megtudtam. De most nem ez a fontos.
- Igaz. Akkor itt van
ez a cuki és aranyos szomszéd férfi, akit inkább néznék húsz évesnek, mint
harmincnak, de ez lényegtelen most. Az a fontos, hogy úgy tűnik, érzelmeket
táplálsz a szomszédod iránt, aki fontos neked. Mióta vannak ennyire furcsa
érzéseid?
- Már az elején
éreztem ilyeneket, de mióta voltak az álmaim, ezek jobban erősödtek - mondtam,
ahogy bambultam ki a fejemből, majd belém hasított valami. - Mit fog szólni
Hyuna, ha megtudja?
- Jajj NamJoon! -
kólintott fejen barátom. - Most ez legyen a legkisebb problémád. Majd később
gondolkodsz ezen, de először azt kell kideríteni, hogy Jin, mit érez irántad.
- Ezt, hogy érted?
- Nem vagy kíváncsi
arra, hogy hogyan érez irántad? Hátha nem egyoldalú a dolog.
- De mi lesz, ha az
lesz?
- Akkor jól leiszod
magad a sárgaföldig és keresünk neked valaki mást, de ne legyél ennyire
pesszimista, mert megnyúzlak.
- Bocs.
- Na, akkor ki kell
találni, hogy is tudnánk... - és hirtelen kopogtattak az ajtónkon. Mind a
ketten értetlenül meredtünk a falapra, majd lassan felkászálódtam a kényelmes
bútorról és elindultam a bejárat felé. Akaratlanul is, de Jin arca lebegett a
szemem előtt. Bárcsak ő lenne az és azt akarná, hogy itt aludhasson. Most miért
gondoltam ilyenekre? Ezt csak az alkohol hozza ki belőlem. Ahogy odaértem az
ajtóhoz, kissé megtámaszkodtam az ajtóban, mivel az alkoholtól kissé imbolygott
a talaj, de tudtam jól, hogy nem az mozog, hanem én vagyok spicces. Az ajtót
kinyitottam és feltekintettem látogatómra, aki idetévedt hozzám. Szemeim
elkerekedtek és kissé túl közel kerültem hozzá. Mind a ketten meredtünk a
másikra. Miért van itt?
- Szia.. - köszönt
halkan és kissé elmosolyodott, de mintha az arca vörös is lett volna. - Elment
nálam valamiért a meleg víz és az áram is... esetleg itt aludhatnék? - nézett
félve a szemembe, én pedig mozdulni nem bírtam.
A gondolatainkat
nem hallja senki, ugye..?
A dal, amit Hyuna énekelt:
Na jo, ezutan a resz utan hivatalosan is Hoseok lett a masik kedvenc szereplom Namjin utan, ok ugyanis orokre elso helyet foglalnak a szivembe. :D
VálaszTörlésHat ez is megtortent nagy nehezen,nhogy rajott, hogy mit is erez.
Es Jin, mint valami medium, megjelenik az ajtoban, es itt akar aludni... Erzem, hogy ez sem egy uncsi este lesz. :D
Amugy ha ne adj Isten sikerulne osszejonniuk, nem hinnem, hogy Hyunanak nagy gondjai lennenek a dologgal, hiszen mar o is utalgatott, hogy ez bizony nem sima szomszedo viszony es varja mar mikor jonnek erre ra a felnottek. :D
Kivancsi vagyok, hogy ezek utan, hogy deritik ki, hogy Jin mit erez Nam irant, es hogy mit fog reagalni az egeszre. :D
Ohh, es nagyon szep a szam, amily Hyuna enekelt. ^^
Hehe mindenki szereti Hoseok-ot ^^ jajj nekem is a szívem csücskei a páros :3 nagyon :3
TörlésSok minden megtörtént és igen nem egy uncsi este lesz xDDD Csak még ki kéne találnom mi legyen xDDDDDD
Hyuna örülni fog nekik, az biztos, csak vicces lesz ahogy reagál rá xD
Oh hát sem egy nagy rejtély xD Megoldja a két fiú XD
Köszönöm, hogy írtál :3
Hát pont ezért drukkoltam *w* És összejött... Hivatalosan is boszi vagyok XD Először is, egyre jobban megszeretem HoSeok-ot, bár amúgy is a második kedvencem a BTS-ből, de mindegy XD Imádom azt a természetet, amit ráaggattál, szerintem nagyon illik hozzá (vagy hogy kell ezt nem idegenül mondani XD) Arra még kíváncsi leszek, hogy vajon... HoSeok véletlenül eltűnik-e majd, vagy majd pont Hyuna fogja-e meggátolni azt, amit már mindenki vár az elejétől~ De hát.... x"D Majd meglátjuk, te hogyan gondolod. Azért remélem lelombozni nem fogsz nagyon, mert sírva fakadok, mint az elején, csak más miatt XD Szóval várom az új részt, ami, remélek, hogy hamar lesz :3 Sürgetni nyilván nem akarlak, mert az soha nem jó, de az alap, hogyha az ember várja egy jó sztorinak a folytatását, nemde?! Úgyhogy csak azt tudom mondani, amit eddig is: Csak így tovább, és hajrá *w*
VálaszTörlésMiért drukkoltál? XD Kíváncsi vagyok rá :3
TörlésÖrülök, hogy szereted Hoseok-ot, én is nagyon szeretem :3 És itt még jobban :3 Hát vannak terveim, hogy mi és hogy lesz :3 De nem árulok el semmit :3 Nem fogsz lelombozódni, vagyis nagyon remélem XD De nem fognak már sokáig szenvedni nyugi :3 Hát szerintem pénteken lesz új rész, mert holnap egyáltalán nem leszek itthon (hajnali négytől, este tizenegyig XD), de sietek :3 Köszönöm, hogy írtál :3
Hááááát~ Hogy Jin ott alszik :3 és hurááááááá *w* (ez a holnapi résznek szólt, hha összejön :3 )
TörlésHa reggel fel tudok kelni és megírni, akkor nap végén olvashatjátok :3 <3
Törlés